Napi Online

Felvásárolja a Pentaxot a Ricoh

Az optikai termékeket gyártó japán Hoya bejelentette, hogy eladja a Pentax fényképezőgépeket előállító üzletágát a fénymásolóiról és nyomtatóiról ismert Ricohnak.

A vételár 10 milliárd jen (124,2 millió dollár), derült ki a Nikkei üzleti napilap tudósításából. A Ricoh kompakt zsebfényképezőgépeket is gyárt − igaz, nem olyan mennyiségben, hogy azzal számottevő piaci részesedést szerezzen −, ám ezek piacán olyan brutális árverseny folyik, hogy nem tud nyereséget elérni. Ezért abban bízik, hogy a Pentax igényesebb, tükörreflexes fotómasinái segítségével nyereségessé teheti kameraüzletágát. A cég emellett azt tervezi, hogy alkalmazottai tíz százalékának elbocsátásával is javítja hatékonyságát.

A Hoya 1,63 millió digitális fényképezőgépet gyártott a 2010-es pénzügyi évben, ami 10 százalékkal kevesebb a korábib évnél, ezzel szemben a Ricoh ennek a harmadát se, kevesebb, mint félmillió darabot szállított le. A Pentax a világ tizedik legnagyobb digitális fényképezőgépeket gyártó vállalata, ezzel a helyezéssel 1,5 százalékos részesedést ért el a világpiacon, állítja az IDC számítástechnikai piackutató cég. A Hoya azért vette meg 2007-ben a márkát, mert hozzá akart férni egészségügyi berendezéseket gyártó divíziójához, ezért az elemzők már régóta várták, hogy eladja a kameragyártást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lateralus #7
    Ha van esze a Ricohnak, akkor igen.
    Évtizedekkel ezelőtt ők is adtak ki tükörreflexes gépeket, de manapság jobban fest a Pentax logó a gép elején. A Ricoh név kikopott a fotós köztudatból.

    Legalábbis ha el akarnak belőle párat adni.
  • neevous #6
    A Ricoh vette meg a Pentaxot, nem a Samsung.
  • CybeRick #5
    Én meg remélem, hogy a minőség marad meg. A név jól cseng, de önmagában kevés lesz, ha átalakul bóvlivá.
  • Gerhard #4
    Azért a Pentax, mint márkanév remélem megmarad.
  • Tetsuo #3
    Csak egy maradhat.
  • zord #2
    Szokni kell. Egyszer mindent/mindenkit eladnak.
    Lehet, hogy most te jössz.
  • Alien69 #1
    Hát, ez eléggé szar hír.