Alex

Kapható a 45 megapixeles Sigma SD1

E hónaptól kapható a Sigma csúcsterméke, az SD1. A 9700 dolláros digitális fényképezőgép képminőségével próbál versenytársai fölé kerekedni.

De mit is kapunk ennyi pénzért? Legfőképp a szenzort kell megfizetnünk, mely 15, vagy 45 millió pixelt tartalmaz, függően attól, hogy hogyan számolunk. Ugyanis a cég Foveon érzékelői egymás felett tartalmazzák a vörös, zöld és kék fényt befogadó pixeleket, nem pedig egymás mellett, egy síkban vannak ezek elrendezve. Ezáltal minden egyes pixel pontos szininformációkat rögzíthet, míg a többi (általában Bayer-mintázatú) érzékelők bonyolult algoritmusokkal számolják ki, hogy szerintük melyik pixel milyen színű.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ez azt is jelenti egyben persze, hogy ez a 45 millió pixel ugyanakkora képet eredményez, mint más digitális fényképezőgépnél 15 millió (4704 x 3136 pixel). Emiatt a Sigma korábbi termékei a puszta adatokat összehasonlító táblázatokban siralmasan szerepeltek, hiszen a szerintük 15 megapixeles SD15 inkább az 5 megapixelesekkel mozgott azonos pályán, mint az akkori nagyfelbontású D-SLR gépekkel, de előbbieket messze megelőzte. Mostani 45 megapixeles behemótjuk a tövüknél húzza ki ezeket az érveket, hiszen manapság a 15 megapixeles masinák is az élvonalban vannak. Szintén meglepő lehet, hogy az érzékelő mérete nem full frame (36×24 mm), hanem csak APS-C (23,5 x 15,7mm), azaz a 35 mm-es lencsék másfélszer akkorának számítanak.

A legmeggyőzőbb érv a megvásárlása mellett néhány a géppel készített kép megtekintése, mely alapján megállapíthatjuk, hogy egy középformátumú masina teljesítményét kapjuk egy 35 mm-es SLR magnéziumötvözet vázába építve. Persze nyilvánvaló, hogy a gyártó a legjobban sikerült képeket rakta galériájába, de az élesség, a színárnyalatok és a fotók általános érzete lenyűgöző.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A képminőségen kivül sajnos a fényképezőgép egyéb jellemzői messze nem ilyen kiemelkedőek. A maximálisan beállítható ISO érték 6400, csak 11 fókuszponton méri az élességet és a hátsó kijelző átmérője alig 3 coll, felbontása mindössze 466 ezer pixel. (Még napjaink alsókategóriás kompaktjainak kijelzője is legalább 900 ezret tartalmaz.) Sorozatfényképezésnél másodpercenként 5 képet lőhetünk el, tárolásra CompactFlash (Type I) memóriakártyát használhatunk. Saját SA bajonettjükre több, mint 40 objektívet helyezhetünk, melyek minden felhasználási területet lefednek.

A Sigma nagy ugrást hajt végre, mivel eddigi digitális fényképezőgépeiben 4,7 (x3) megapixeles szenzort használt, amivel a felsőkategóriás tükörreflexes gépek közé akart betörni, mostani csúcstermékével pedig a profi studiótermékek kárára szeretne piacot kihasítani magának, és most sem az árával csábítja magát. Ugyan képminősége okán nincs szégyenkeznivalója, de a legfelsőbb szegmensben ez csupán a minimumszint, amit tudni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #16
    Ossze kell hasonlitani ahhoz, hogy eldontsd, melyiket vedd meg. ;)
    A sokszaz vagy megtobb parameter kozul nemelyikben ez, nemelyikben egy masik gep jobb; pont azert merik ezeket a parametereket, hogy ossze tudd hasonlitani.
    Van akinek a reszletesseg mindennel fontosabb, van akinek a gyorsasag prioritasban elobb van es x ertek alatt stb. de mindenki korulnez a piacon es csak azutan vasarol, hogy megnezett tobb gepet is.
    Kategoriakat is sokfele szempont alapjan hatarozhatunk meg (pl. mukodes jellege, ar, tartossag, kepminoseg stb.).
  • bestpixel #15
    Ender és Ferrer:
    Minden gép más, nem lehet teljesen és egyértelműen és egyenlően összehasonlítani két fényképezőgépet. Ez a Sigma egy teljesen egyedi gép, még akkor is értékelendő, ha kicsit túlárazott is. A Hassi is más gép, más kategória, más szenzor, stb. Mindegyiknek megvan maga előnye és hátránya.
    Mondom ezt úgy, hogy nagyrészt egy Olympus E-1-et használok, amit 2005-ben került piacra – szóval nem mai gyerek. De nekem ma is tökéletesen megfelel (szinte csak műteremben dolgozok) és sok szempontból ma sincs nála jobb gép – vagy legalábbis felesleges beruházni rájuk.
    Ez olyan, mintha összehasonlítanánk egy 10 éves 600-as Mercit egy mai, manufaktúrás (fél)versenyautóval... ;)
  • Ender Wiggin #14
    Nem akarok kötözködni, de a Hasselblad már a H1D korszakban hozta ezt a minőséget. És annak a gépnek ma alacsonyabb az ára, mint a Sigmának.
  • prybaby #13
    Ez nem jó gép mert ezen szőrösek a lányok :-)
  • Zoli007 #12
    Mások is osztják a véleményed
  • wraithLord #11
    Vagy 3008 db akciós kolgét fogkefét.
  • Ferrer #10
    Ennyi pénzért veszek sokkal jobb full fém gépet..
  • wraithLord #9
    Bírom a Foevont. Valahonnan kéne szereznem egy SD15-öt. Már régóta akarok egyet.
  • bestpixel #8
    Jó, hír! Ez a technológia mindig is jó volt, most meg már a megapixel-számolgatók is örülhetnek! ;)
  • Gerhard #7
    Én az objektívekre is kíváncsi lennék. Ilyen minőségű képeket valamilyen üvegnek ki kell rajzolnia.

    De csakazértis ZENIIIIIIIIIIIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!