Hunter

Hatásos szert találtak a HIV majom-változata ellen

Első alkalommal sikerült teljes védelmet nyújtó vakcinát kifejleszteni a HIV majmok körében pusztító megfelelője, a SIV fertőzés ellen. 24 beoltott rhesus majomból 12 esetében alakult ki hosszú távú védelem, ezeknél az állatoknál a vírusfertőzést követő egy év leforgása alatt egyetlen tüntetet sem produkált a SIV.

"A majmok felénél drámai vírus ellenállási hatást tapasztaltunk" - nyilatkozott Wayne Koff, a kísérletekben közreműködő Nemzetközi AIDS Oltóanyag Kezdeményezés tudományos igazgatója. "Ezt jelentős előrelépésként értékeljük"

Az eddigi oltóanyagokhoz képest egy élő, ugyanakkor viszonylag veszélytelen vírust, a herpesz vírusok családjába tartozó cytomegalovirust (CMV) használtak fel gazdaként, amit genetikailag módosítottak. Louis J. Picker professzor és kollégái az Oregon Egyetem Oltóanyag- és Génterápiai Intézetében SIV géneket csomagoltak rhesus cytomegalovirusba (RhCMV), amivel a SIV-et támadó antitestek termelődését váltották ki. A majmok bőre alá injektált oltóanyag egy úgynevezett effektor emlékező T-sejtet, a fehérvérsejtek egy alcsoportját kezdte stimulálni, ami a fertőzés enyhülése után is tettre kész maradt a majmok testében, ezáltal egy hosszú távú védelmet alakítva ki.

Korábban a felső légúti megbetegedéseket előidéző adenovírusokba ültették a SIV géneket, ezek azonban csak egyszer replikálódtak a testben, majd eltűntek. Ezzel szemben az RhCMV a majom egész élete során folytatja a SIV antitestek termelését, így az RhCMV folyamatos SIV riasztást biztosít az immunrendszer számára, ezért amikor a fertőzés bekövetkezik, azonnal képes cselekedni. Az effektor T-sejtek folyamatosan készen állnak és az egész testben várják a SIV vírus felbukkanását, amit az eredmények is igazolnak, a vírus bejuttatása után a majmok felénél egyáltalán nem sikerült detektálni a SIV-t. A hagyományos adenovírus vakcinával kezelt majmok immunrendszerét a vírus fokozatosan felőrölte, annak ellenére, hogy eleinte még termelt ellene antitesteket.

"Ezzel újra visszatér a remény, hogy a HIV kontrollálhatóvá tehető az emberi immunrendszer számára" - mondta Robin Shattock, az Imperial College London szakértője. Ugyanakkor még magyarázatra vár ez a különös "mindent vagy semmit" hatás, vagyis miért működik a majmok egyik felénél tökéletesen a szer, míg a csoport másik fele látszólag egyáltalán nem reagál rá.

Az embereknél eddig tesztelt három vakcina meg sem közelíti az RhCMV által mutatott potenciált. A háromból mindössze egy, a 2009-ben Thaiföldön tesztelt RV 144 mutatott némi fertőzés megelőzési képességet, nagyjából 30 százalékkal csökkentve a kialakulás kockázatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZilogR #70
    Ez volt már?
  • dez #69
    Olyankor tesznek ilyet, ha van valamilyen jelentős közös érdek.

    Pl. mindannyian sorra dobják piacra az újabb és újabb, drágán adott (persze a nagy részét a TB-k fizetik) szintetikus antibiotikumokat, amikre menetrendszerűen rezisztensek lesznek a megcélzott baktériumok, így jöhet a következő és a következő, mielőtt még generikummá válhatnának. De olyan, nem szabadalmaztatható anyagokat, mint pl. ezüstkolloid és sokféle növényi kivonatos antibiotikum (+ gomba és vírusellenes anyagot), amik ellen nem tudnak rezisztenssé válni a kórokozók, kollektíven nem gyártják és sokáig azt is hathatósan megakadályozták, hogy más gyártók gyárthassák ezeket. Most is csak "megtűrt" kategória, nem szabad túl feltűnően hírdetni őket, mert rontják a nagyok üzletét.
  • Balumann #68
    Közös, jól felfogott érdekből kollektívan? A gazdasági vezetők ilyet ritkán csinálnak, általában mindegyik kűzd azért, hogy a piacon minél inkább elnyomja a konkurenciát. Ha kifejlesztenének egy nagyon hatékony ellenszert, levédhetik (szabadalmaztatják), hogy csak ők gyárthassák jódarabig (ez miatt lehet pl. szidni, hiszen megfizettetik a kutatásokat, jó magas gyógyszerárak miatt, és magas áron is el tudják adni, mert amennyit tudnak készíteni, el is tudják adni, megveszik). Betegség meg mindig lesz, amíg az emberek saját magukat mérgezik tömegszámra (dohányzás, drogok), nem figyelnek oda az egészségükre (rendszeres testmozgás, változatos táplálkozás), ami biztosítja a gazdasági stabilitást.
  • dez #67
    És azt honnan tudod, hogy nem csinálnak bizonyos dolgokat közös, jól felfogott érdekből kollektíven? Naívitás azt hinni, hogy egy ekkora pénzpumpa működtetői mindent alávetnek az emberek egészségének és nem biztosítják be nagyon alaposan a gazdasági és ezzel együttjáró hatalmi pozíciójukat. A gazdasági vezetők nem szép lelkű kutatóorvosok.
  • teddybear #66
    Arra értettem, amikor a világméretű összeesküvés-elméleteikkel jöttek itt egyesek. A gyógyszergyártásban is vannak kartellek, és trösztök, de világméretű gyógyszer-eltitkolások nincsenek.

    A harmincas években például erre csúnyán ráfázott az egyik német gyógyszergyár, mert addig titkolták a szulfa-kutatásikat, amíg a konkurencia is kifejlesztette, és piacra dobta. (A szulfa-kutatás eredménye volt például a Szuperseptyl, és az Ultraseptyl sebhintőpor.)
  • dez #65
    "a nemlétező gyógyszermaffia"

    Aki ilyet leír, ugyanúgy elvakult, mint aki mindent rájuk fog...
  • Inquisitor #64
    30% is már tök jó, jobb mint ha svéd* vagy. Nem beszélve a majmos témában lévő 50%-ról. Akár mit mondtok ez még is csak haladás ...
  • DjDano #63
    Értem akkor Afrikában mindenki drogos buzi...
  • teddybear #62
    Nem tudom, hogy miért nekem címzed ezt. Nem én hisztizek itt a nemlétező gyógyszermaffia ellen.

    Különben meg ha tényleg elkészül az emberi HIV elleni védőoltás, szvsz nem hiszem, hogy ezer$ nagyságrendű lenne egy adag. Az influenza-védőoltás sem kerül többe mint 10 dollár, és ez is hasonló gyártásúnak néz ki. Kifejleszteni nehéz, nem gyártani. A hozzávalók sem különösebben ritkák. Arra megvannak a jól bejáratott módszerek.
  • karesz6 #61
    Kell egy minimális szintű bizalom az emberekbe anélkül nem működik a társadalom és szerintem ti is meggondolnátok amikor meglátnátok az 1-2millás árcédulát és rögtön átszámolnátok azokat az esélyeket ti is. Bár való igaz hogy nem tudok sokat arról kiknek a körében terjed jelenleg legjobban a HIV de ha tényleg szélesebb köröket fenyeget mint eddig és a várt érdeklődés jóval nagyobb mint én gondolom akkor nektek van igazatok és még az ára sem milliós tétel lesz hanem 100-200e - állami támogatás és széles körben fogják oltani a népet.