Berta Sándor

Sérti a piaci versenyt a Google és a kiadók közötti megállapodás

Egy amerikai bíró semmisnek nyilvánította a cég és a kiadók által korábban megkötött együttműködési megállapodást, s ezzel egy időre leállította a Google könyvdigitalizálási terveit.

A tengerentúli társaság évek óta komoly terveket sző a könyvdigitalizálási piacon. E tervek megvalósítását akadályozta meg mostani ítéletével Denny Chin bíró. A Google és a kiadók között korábban megkötött megállapodás értelmében a vállalatnak 125 millió dollár kifizetése ellenében lehetősége nyílt arra, hogy körülbelül 12 millió könyvet tegyen ingyenesen elérhetővé a Google Bookson keresztül, azaz azokat a szerzői jogi tulajdonosok engedélye nélkül online megjelentesse. Ezt az egyezményt kifogásolta Denny Chin.

"Mindez túl messzire menne. A Google ennek a megállapodásnak köszönhetően jelentős előnyhöz jutna a riválisaival szemben" - írta az ítélet indoklásában a New York-i bíró. Véleménye szerint fennáll a veszélye annak, hogy a szerződés sérti a nemzetközi jogot is, mivel az Egyesült Államokban bejegyzett külföldi könyvekre is vonatkozik. Chin a döntés meghozatalakor figyelembe vette Angela Merkel német kancellár aggodalmait, az amerikai igazságügyi minisztérium érveit és számos európai szerző, illetve kiadó beadványát.


A megállapodást 2008-ban kötötték meg és azonnal a bírálatok kereszttüzébe került. A dokumentumot később éppen az európai kritikák miatt módosították. A bíró végül azzal érvelt, hogy amennyiben minden változatlan marad, akkor a Google még hatalmasabbá válhat. Denny Chin kompromisszumos megoldást javasolt: szerinte a szerzői jogtulajdonosoknak egyenként engedélyezniük kellene, hogy a Google online terjeszthesse a kiadványaik digitális verzióit. Ez pont az ellenkezője a szerződésben szereplő megoldásnak. "Sürgősen arra szólítom fel a feleket, hogy a megállapodást ennek megfelelően módosítsák" - szögezte le a bíró, aki április 25-re tűzte ki a következő meghallgatás időpontját.

Az európai szakmai szervezetek, köztük a Német Könyvkereskedelmi Egyesület és a VG Wort üdvözölték az ítéletet. A könyvkiadókat és szerzőket képviselő Macmillan szerint elképzelhető, hogy újratárgyalják a megállapodást. A Google képviseletében Hillary Ware jogász azonban egyértelműen kiábrándítónak nevezte a határozatot és bejelentette, hogy megvizsgálják a jogi lehetőségeket. Hozzátette: "Másokhoz hasonlóan mi is úgy hisszük, hogy ez az egyezményt megkönnyítheti számos olyan műhöz a hozzáféréseket, amiket jelenleg csak nehezen lehet fellelni az USA-ban. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a könyveket online elérhetővé tegyük."

A Google könyvdigitalizálási programja 2004-ben indult el és elsősorban olyan alkotásokat célzott meg, amelyek már nem tartoztak a szerzői jogvédelem hatálya alá, ezáltal bárki számára szabadon hozzáférhetők voltak. Később azonban a projektet kiterjesztették a szerzői jog által még védett művekre is. A kezdeményezést bírálta a kiadókon és a szerzőkön kívül a Microsoft és az Amazon is. Az európai szakmai szervezetek tavaly szeptemberben juttatták el beadványaikat a New York-i bírósághoz.

Az egész internetes információtengert rendszerezni szándékozó, ám üzletileg alapvetően reklámbevételekre alapozó Google tevékenysége gyakran ütközik a nemzeti jogrendekbe és hatóságokba. A keresőóriást a térképszolgáltatásából elérhető utcaképnézete, a Street View adatgyűjtési technikái miatt a hét elején Franciaország bírságolta meg 100 ezer euróra, és szintén a héten a közel-keleti internetes forradalmak továbbterjedése miatt aggódó kínai hatóságok blokkolták le - nem először - a Google-féle e-mail-szolgáltatáshoz való hozzáférést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #5
    A ms pedig sokkal etikusabb, mint a kugli. Te hallottál már olyanról, hogy a ms belenyúlt a gépedbe, és leszedett róla egy progit? És hallottál már olyanról, hogy a kugli leszedett a telefonodról egy progit?

    Melyik miből él.
    ms: Terméket gyárt
    kugli: reklámokkal bassza tele a netet

    jövőben elkövethető etikátlanságok:
    ms: semmi, kihúzod a netet, az ms nem férhet hozzá semmihez
    kugli: hátööö... izé... még abban sem lehetsz biztos, hogyha letörlesz egy gmailes levelet, akkor az le is törlődik.
  • bfoto #4
    Biztos, hogy itt csak nyeresegvagybol elkovetett perlesrol van szo? Ugy gondolom, hogy nem a kiadoknak fizetett "atalanydijjal" kellene operalni, illetve tobb levegot illene hagyni mas digitaizalassal foglalkozo cegnek, kozgyujtemenynek is..
  • fergusonpapa #3
    inkább arról van szó h van 1 nagy cég és perlik midenért h pénzt szedjenek le róla hisszen ugyis sok van.Ez nem csak googlére igaz mert ez egy tech oldal igy ezt látjuk és ennek van nagy látogatostásgi indexe(érdemes róla cikkezni)

    sztem midenki hallot a mikros perről meg hasonló dolgok.
  • narumon #2
    Vagy ha nem csak az Ms-re hegyezed ki akkor miért van az hogy kurvasok cég pereli a googlet? Tán nem azért mert olyan amilyen cég? (és nem a szimpatikus fajtából való az bizti)
  • Stryker #1
    Miért van az ,hogy minden második hírben arról van szó ,hogy microsoft pereli vagy meggyanúsítja a Google-t valamivel?Komolyan mondom m$ sír ,mert valaki fenyegeti a monopoliumát és ezért ,ahogy lehet úgy rugdosa a Google-t.Nevetséges és persze a M$ a legetikusabb cég :D Szabad verseny hallatára már sír az m$!