Berta Sándor

Új SSD-meghajtók a Microntól

A vállalat legújabb termékei notebookokba, valamint asztali számítógépekbe egyaránt beépíthetők, gyorsabbak elődeiknél és már 25 nanométeres gyártási eljárással készültek.

Az új termékcsalád a Micron C400 nevet kapta. A cég először használt fel az SSD-meghajtókban 25 nanométeres gyártási eljárással készített MLC-NAND Flash chipeket. Ennek az az előnye, hogy az új modellek az elődeiknél jóval nagyobb tárolókapacitással rendelkeznek, a csúcsmodell 512 gigabájtos lett. Emellett azonban elérhetők lesznek a 256, a 128 és a 64 gigabájt tárolókapacitású változatok is, mind 1,8 colos, mind 2,5 colos méretben. Utóbbiakból kaphatók lesznek 7 és 9 mm magasságú eszközök is.


A C400-as család tagjait a korábbi, 34 nanométeres gyártási eljárással készült C300-asokhoz hasonlóan már a SATA 6 Gb/s-os interfésszel és egy Marvell vezérlőegységgel szerelték fel, így az olvasási és az írási sebességük tovább nőtt. A szekvenciális olvasás sebessége a csúcsmodell esetében eléri a 415 MB/s-ot, míg az írási sebesség a 260 MB/s-ot. A meghajtók komoly hátránya ugyanakkor, hogy nem túl energiatakarékosak, az írási műveletek során a fogyasztás elérheti a 4,8 Wattot, míg olvasásnál a 2,1 Wattot. Üresjáratban a fogyasztás ugyanakkor 80 mW.


"Az SSD-k visszahozzák a gyorsaságot a személyi számítástechnika területére. A cégünk felgyorsítja ezt a folyamatot új RealSSD portfóliójával, s a korábbi generációs SSD-meghajtóknál még nagyobb teljesítményt és tárolókapacitást kínál" - jelentette ki Dean Klein, a Micron memóriarendszer-fejlesztésért felelős alelnöke.

A Micron tájékoztatása szerint a C400-as SSD-k sorozatgyártása várhatóan februárban kezdődik. Jelenleg még a notebookteszteket végzik a meghajtókkal. A Micron az eszközöket kizárólag OEM-gyártókon keresztül hozza majd forgalomba. A 64 gigabájtos C400 előreláthatóan 110, az 512 gigabájtos 825 dollárba fog kerülni. A kiskereskedelmi forgalomba minden C400-as egység Crucial m4 SSD néven kerül majd, várhatóan az idei esztendő első negyedévében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • okosan gyerekek #2
    nekem meg tetszik, hogy nem húzzák le a csóróbbakat a tároló kapacitás növekvésével arányában erősen csökkenő árazással...

    64 Giga = 110
    8×64 (512) = 825

    Igaz még így is előnyt élvez, akinek vastagabb a tárcája, egész pontosan 55 dollárt takarít meg, azaz 32 gigát az utóbbiból ingyen, ez pedig csak erősíti a társadalmi rétegek közti szakadékot, de azért ez már egy jobb felállás, amiben kevésbé vannak kedvezményezettek.
  • Zoli007 #1
    Tetszik ez a szekvenciális sebesség, de azért megnéznék egy összehasonlítást a SandForceszal.