MTI

Újraindul a nyomozás a Wikileaks alapítója ellen

Egy svéd ügyész újraindította szerdán a nyomozást a korábban nemi erőszakkal vádolt Wikileaks-alapító Julian Assange ügyében.

Assange cáfolja a vádat és azt állítja, a Wikileaks ellenségeinek lejárató kampánya áll mögötte. A Wikileaks honlap rendszeresen szivárogtat ki bizalmas dokumentumokat, nyáron több tízezer oldal titkos iratot publikált az Egyesült Államok iraki és afgán háborújával kapcsolatban. Az ausztrál születésű, Svédországban élő Assange elleni korábbi vádat egy stockholmi főügyész ejtette, felülbírálva egy alacsonyabb beosztású ügyészt, aki már letartóztatási parancsot is kiadott Assange ellen. A főügyész akkori döntését megfellebbezte a férfit feljelentő nő ügyvédje.

Marianne Ny ügyész azzal indokolta az ügy újranyitását, hogy kedden újabb információk érkeztek. "Ismét megvizsgáltuk az ügy minden anyagát és ezek alapján hoztam meg döntésemet" - közölte az ügyész. Arról nem beszélt, hogy milyen új értesülések érkeztek, továbbá arra sem tért ki, hogy letartóztatják-e a hétfőn ismét kihallgatott ausztrált. Ny arról is döntött, hogy kivizsgálnak egy Assange elleni másik vádat is, amely szerint "nemi erőszakot és nemi zaklatást" követett el. Ez felülbírál egy korábbi döntést, amelynek értelmében csak a zaklatást vizsgálták, amely azonban Svédországban nem számít bűncselekménynek.

Kiszivárgott rendőrségi dokumentumok szerint két nő ügyéről van szó, mindketten augusztus 14-én találkoztak a férfival, amikor az egy szemináriumot tartott. Mindkét nő hat nappal később tett feljelentést. A Wikileaks július 25-én került az érdeklődés központjába, amikor feltette honlapjára a titkos amerikai dokumentumokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #2
    Ez a nemi erőszakos dolog mindig bejön ha valakit be kell sarazni, jah meg a pedofília, gondolom az is jön majd ...
  • Kambo #1
    Női bájjal elcsábították és alattomos módos , csőbe húzták (illetve csőbe huzatták magukat) az alighanem lefizetett , megbízott kémnők az ártatlan Julian-t