Napi Online

A versenytársak aggódnak a djuice miatt?

A Telenoron kívüli szakmai körökben elhibázottnak tartják a djuice kiszervezését (a korábbi Pannonból), s egyesek úgy értesültek, hogy a mobiltávközlési cég fontolgatja, hogy ismét házon belülre szervezi a márkát.

Mások elhamarkodottnak tartják az előbbi megjegyzéseket, hisz csupán bő egy hónap telt el a márka kiszervezése óta. A djuice különválása a Pannontól szervezeti és fizikai különválást jelentett. A 20 fős csapat levált az anyacégről, saját marketingje, disztribúciója, kommunikációja, jogi részlege van, de a pénzügyi és hálózati szolgáltatásokat a Telenortól vásárolják.

A norvég anyavállalat szabad kezet adott a magyar djuice-csapatnak a fiataloknak szánt márka megújításában. A djuice Magyarországon már hat éve van jelen, több mint 400 ezer előfizetővel. Az aggodalmakat akarja eloszlatni a Telenor Magyarország véleménye is, a cégtől ugyanis azt a tájékoztatást kaptuk, hogy "elkötelezetten hiszünk a multibrand stratégiában, ami révén ügyfeleik életstílusuknak és igényeiknek megfelelő szolgáltatások közül választhatnak, ellentétben az univerzális megoldásokat kínáló márkákkal. Azok pedig, akik aggodalmat éreznek a djuice jövőjéért, mind a Telenor-csoporton kívül találhatóak".

Biró Balázs, a djuice vezetője szerint is teljes mértékben megalapozatlanok az információk, aggódni csak a versenytársaknak van okuk. Az április elején indított bevezető kampány jelenleg is tart, az országos értékesítési hálózat kiépítésének első szakasza sikeresen zárult, a djuice szakmai csapata 18-ról 24 fősre nőtt, az értékesítési eredmények több mint biztatóak, a márka nyári aktivációs programjainak indítása jelenleg zajlik. Ennek megfelelően érthető, hogy a versenytársak aktív aggodalommal követik a djuice piaci térnyerését - véli Bíró.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rudymester #9
    A Westel-el szerződött ügyfeleket anno ki kérdezte meg, hogy akar e T-mobilos lenni? A Pannon már jó ideje a Telenor tulajdonában volt, ez csak egy névváltás. Semmi nem változik igazából.
  • WilliamMcKinley #8
    Komolyan, én a pannonal írtam alá valamit, nem akart sem djuice os lenni sem telenoros és senki sem kérdezett meg.. T-Mobile lesz ebből :D
  • WilliamMcKinley #7
    De gááázok.....
    ...uramisten :D
  • Narxis #6
    Nem gázok!
  • narumon #5
    A Djuice reklámok konkrétan kurva gázok!
  • slickboy #4
    Átláthatatlan a tarifájuk. Konkrétan a díjcsomagban foglalt adatmennyiség elhasználása után a díjcsomagnak megfelelően számlázzák adatforgalmat. De ezt a díjat nem lehet fellelni, vagy jól eldugták. Életkorom miatt amúgy sem fizethetnék náluk elő, de ha rejtegetik a "kellemetlen" részleteket, akkor lehet itt multibrandesítés meg felvenni extra 6 embert az értékesítési csapatba...
    Sose volt szimpi a djuice mint márka, erőltetett fiatalos lazáskodás.
  • TeDDyRuSh #3
    Aktívan úgy, hogy folyamatosan szinten van tartva a téma és "ellenkampányokat" szerveznek. Én sem hiszek a Djuice jövőjében. A kampány be fog vonzani pár embert, mert új és érdekes dolog, de szerintem hosszútávon nem lesz kifizetődő ez a fajta "termékkapcsolósdi". Pont azt a réteget karolja fel, aki még nem dolgozik, vagy csak kezdő fizuból él. A pannon, vagyis a Telenor meg örül, mert lehet azt hiszi, hogy aki Djuice-s volt fiatalon, az márkahűségből a Telenornál fog előfizetést venni, ha kifut a Dj. kedvezményekből. Ez egy Nyugat-európai országban működhet szerintem, de itthon... A készülék kínálat siralmas, pedig azzal még több szerencsétlent lehet bevonni a buliba.

    Mindenesetre üdvözlöm az ötletet, de pénzt nem tennék bele.
  • primo #2
    "a versenytársak aktív aggodalommal követik"
    Hogy kell aktívan aggódni?
  • caprocorno #1
    Ez azért érdekes. Akkor aki eddig Pannonos volt, és volt egy djuice számlacsomagja, az pár nappal ezelőtt megtudta, hogy már nem pannonos többé, hanem Telenor-os, most pedig megtudja, hogy már nem is Telenoros, mint ahogy eddig azt hitte, hanem Djuice-os. Na ehhez gratulálok. És ki kérdezte meg, hogy akar-e Djuice-os lenni. Merthogy Pannonból-Telenor lett, ez valamilyen szinten érthető, mivel ugye beolvadt, de hogy mindebből valakik kiváltak, és errő engem mint ügyfelet nem kérdztek, hogy akarok-e kiválni velük együtt, ez több mint pofátlanság. Ebből még lesznek jogi viták szerintem.