SG.hu·

The Secret World - az MMO-k új iránya?

A Funcom neve nem cseng ismeretlenül az MMO-k rajongóinak, hiszen ez a csapat készítette és tartja karban az Age of Conan című játékot is. Legújabb játékukkal azonban egy teljesen más irányba indultak el és számos újítást vezetnek be, melyek nagyon bíztatónak tűnnek.

A The Secret World egy MMORPG lesz, melyben a három frakció egyik tagjaként harcolhatunk az ellenségeink ellen. A játék felszerelés központú lesz, mely annyit jelent, hogy nem lesz szintlépés vagy kaszt. Ehelyett a karakterünk új képességeket és képzettségeket szerez majd a kalandok során, melyek három valós (New York, Szöul, London) és több kitalált helyszínen játszódnak.



A Funcom igazi újítása a történetközpontúságban rejlik. Az eddigi MMO-k nem igazán fektettek nagy hangsúlyt a sztorira, ám a The Secret World épp ebben a legerősebb. Ennek részeként minden küldetésnek lesz értelme és szinte az összeshez tartozik majd egy látványos CGI-animációs videó is. Előbbi annyit jelent, hogy bár kis mértékben lesznek "menj el x-be és ölj meg y darab szörnyet" missziók is, de többnyire a világ szempontjából fontos dolgot kell elintéznünk.

Egy ilyen küldetést le is demóztak a fejlesztők. A valóságban nem létező Kingsmouth városában jártunk, ahol valami átviharzott a városon és legyilkolta a lakosság jelentős részét. Ám ennél rosszabb, hogy titokzatos oknál fogva ezen "áldozatok" feltámadtak és most zombiként mászkálnak és gyilkolnak tovább. A helyiek folyamatosan irtják őket, ám pár órás pihenő után ismét feltámadnak és a mi feladatunk ennek az eseménynek a megoldása.

Itt megismerhetjük magát a harcrendszert is. A játékos hét aktív és hét passzív képességgel száll harcba. A passzív képességek nagyban befolyásolják, hogy milyen szerepet töltünk be a csapatban, mekkorát sebzünk vagy akár megfordíthatja egyik aktív képességünk hatását is. Egy gyógyító varázslatot például holtak feltámasztására is lehet majd használni.



A képességek állapotfüggők is egyben. Ez annyit jelent, hogy másként hat egy alig élő ellenségre, mint mondjuk egy ereje teljében lévő szörnyre. A bemutatott verzióban egy három fős csapattal érkeztünk a városba. Egy átkokat szóró tini, egy gyógyító nő és egy tipikus izomember, aki shotgunnal irtotta a népeket. Sajna a harc elég kaotikus állapotokat mutatott, de még pre-alfa fázisban van a játék, szóval ez még javulhat.

A pályán három főellenféllel futhattunk össze. Egy láncot lóbáló óriással, egy szemétből összeálló szörnnyel és egy vízi rémmel, mely akár valamely Cthulhu történetből is előléphetett volna. Utóbbi narancs színű ragacsot lövöldözött és képes volt felemelkedni a levegőbe és onnan egy területre ható támadást intézni a csapat ellen.

Bár itt csapatban dolgozhattunk, a fejlesztők szerint a legtöbb küldetés egyszemélyes lesz, de nem kapunk büntetést, ha esetleg többen végezzük el a feladatokat. Természetesen lesznek mini-dungeonok is, melyeknek komoly szerepük lesz a történet további alakulásában. Ezekben ugyanis többnyire valamely szkriptelt jelenetsor vár ránk.



Miután nincs szintlépés, a karakterek csakis a választott képességeik fejlesztésében bízhatnak. A fejlesztők szerint több száz egyedi képzettség áll majd rendelkezésünkre és aki nem akar ezzel foglalkozni - vagy nem igazodik ki a dolgon -, annak a program tanácsot ad majd, hogy merre fejlessze tovább karakterét.

Miután három frakció van jelen a The Secret World világában (Sárkány, Illuminátus, Lovag) elkerülhetetlen a köztük zajló összecsapás is. Minden csoportnak van egy szövetségese és egy ellensége, így jobb esetben csak egy irányba kell figyelni. Természetesen minden szövetség felbontható és béke is köthető, de a történet miatt alapból ellenségnek számító csapatok között ez nehezebben megy majd.

A The Secret World érdekes próbálkozásnak tűnik és ha a harcrendszer gyengeségeit ki tudják javítani, még nagyot is szólhat. Jelen állás szerint a Funcom nyáron jelenteti meg a programot - csak PC-re.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Marcell2010. 04. 05.. 11:51||#14
"Az eddigi MMO-k nem igazán fektettek nagy hangsúlyt a sztorira" - Ez most komoly???
© dronkZero2010. 04. 01.. 14:09||#13
Az szinte mindig jobb egy konkrétan "pvp" alapú nemMMO, csak sima multiplayer játékban.

PvP jellemzõen csak azért szokott ezekben lenni, hogy kipróbálhassuk az felgrájndolt karakterünket mások ugyanilyenjei ellen. Tisztelet a kivételeknek. De ez nem olyan lesz sztem, mint a WW2O vagy a Planetside...
© Hegi902010. 04. 01.. 13:50||#12
pvp?
© iambg2010. 04. 01.. 12:55||#11
Super Mario Rulez!
© dronkZero2010. 04. 01.. 12:04||#10
Hát, nemtom, szerintem két lehetõség van:
Vagy kamu a "sztorialapú MMO" koncepció, és grind lesz ez is
Vagy pillanatok alatt befejezi a sztorit az összes játékos, és lelép. Aztán a maradék fanatikus akkor távozik, amikor kiadás után egy évvel (persze fél év késéssel) megjelenik az elsõ DLC, amit egy szûk hét alatt le is tudnak.

Valahogy mindig így járnak ezek a "forradalmi" újítások...
© psishock2010. 03. 31.. 19:57||#9
elvakítanak a nagyobb felbontású textúrák. Gondold ezt el kissé mosott, felscale-elt ekkel, pont ott leszel. A Requiem Online-ban nagyobb dinamika és akció volt mint itt, és az már nagyon nem egy mai darab. Ingyenes és még jópofa is volt, pár hónapot élvezettel el lehetett lenni rajta. Itt érzed hogy kaszabolsz és harcolsz az ellenséggel, nem kalapáltok 1más elõtt a levegõben, és nézitek kinek megy le hamarabb a HP-ja.
http://www.youtube.com/watch?v=Eia-bAED_1I&fmt=22


"ennek mégis hol van köze a sims-hez?"
karaktermodellek? Környezet design? Ott van ilyen sztereotip amcsi kertváros beállítás, happy és szögletes modellekkel.

"na és a left 4 dead?"
zombi égetés, cowboy amcsik puskákkal, undead mobokra vadászás városban, zombi kaszabolás. Még a "charger" mobot is szinte 1az1 ben lenyúlták a L4Dbõl, nézd csak meg a képeken hogy néz ki.
© Fbn Lx2010. 03. 31.. 19:26||#8
ennek mégis hol van köze a sims-hez? 😄 én egy szem hasonlóságot nem látok azon kívül, hogy mindkettõvel játszani kell.
na és a left 4 dead? az meg egy zombihentelõs fps. az egyetlen hasonlóság talán a modern környezet, a városok...
amúgy elég szarnak tûnik, de ez a 2004-es koreai mmo szint egy kicsit túlzás.
© Ravkin2010. 03. 31.. 19:01||#7
" A játék felszerelés központú lesz "

Lehet hogy én vagyok hülye, de rpg-nek nem éppen a szintlépéses skilles dologról kellene szólnia. A legelsõ mmo-k mostanában lövöldözõs játékok. Szóval vigyázzunk ezzel az mmorpg fogalommal szerintem kicsit mára már össze mosták ezzel azzal. Tény hogy ilyen játékból nem sok jó van a piacon. Legjobb szerintem silkroad online, csak a sok bot elbassza a játékélményt. Szóval ez a gáma is bukta.

KOTOR-t vártam még, de úgy tûnik az rpg elemek itt is kellõen a háttérbe lesznek szorítva.
© psishock2010. 03. 31.. 18:10||#6
tessék http://www.youtube.com/watch?v=3IxoXLysITg
kb sims2+left for dead mmo
© psishock2010. 03. 31.. 18:05||#5
inkább facepalm.jpg kategória, tuti nem a röhögés az elsõ ami eszembe jut róla.
A gameplay trailer alapján vetekszik egy ~2004es koreai tucat mmo szintjével , ez a "szuperprodukció" (egyedül a textúrák magas felbontásúak, a modellek is már olyan elspékeltek és merevek, hogy ihaj). De várjuk a többi videót, hogy megváltoztassák az elsõ benyomást.