Kruza Richárd

Múltidéző Polaroid fényképezőgépek

A két új típus megjelenése technikailag inkább visszalépést jelent, miközben emlékeket idéz, ami miatt a várható népszerűség igen valószínű.

A Polaroid PIC 1000 és 3x4 Instant Digital Camera névre hallgató új modelljei egyszerre képviselik a technikai előre- és visszalépést. Ebben az esetben valószínűleg nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a digitalizálódás korában több okból nagyon sokan visszasírnak különféle régi technológiákat, mint például a Polaroid Instant gépeket. Egyfajta misztikum veszi körül ezeket a szerkezeteket, valamint a velük készült fotókat, mivel igen egyéni hangulatot árasztottak. Az eredeti Polaroid Instant gép egyben egy korszak mementója, a fotográfia egyik jellegzetes képviselője volt. Kis túlzással mérföldkő, de mindenképpen szeretnivaló, emlékezetes masina. Nyilvánvaló, hogy a Polaroid fejlesztői tökéletesen tisztában voltak ezzel, mivel a Las Vegas-i CES-en a bemutatott két új gép szándékosan mindenben a múltat idézi.


A két gép nagyon hasonlít egymásra, ennek ellenére alapvető különbség van közöttünk: a PIC 1000 Polaroid 1000-es instant filmmel működik, tehát teljesen hagyományos technológiát képvisel, míg az 3x4 Instant Digitial Camera lényegében egy nyomtatóval egybeépített digitális fényképezőgép. Utóbbi a tavaly bemutatott POGO utódja, mellyel funkcionálisan hasonló, azonban míg az külső megjelenésében abszolút nem idézte a régi típusokat, ennél pont ez a helyzet. A gép a ZINK nyomtatási technológiát alkalmazza, melyhez nincs szükség tintapatronokra. 12 megapixeles felbontása van, és immár képernyő is van rajta.




Külső megjelenésben minkét típus összetéveszthetetlenül magán hordozza az eredeti Polaroid gépek küllemét, formáját, illetve egy időszak stílusát. A PIC 1000 esetében kétféle kivitel is létezik, melyek közül a famintás verzión koncentráltan, szinte már túlzottan jelennek meg a '70-es évekre emlékeztető stílusjegyek. (A faborítás és fényes fekete műanyag ilyen mértékű kombinációjával még 1976-ban sem lehetett találkozni sehol.) Mindenesetre ha valaki nosztalgiázni szeretne, alkalmas eszközre találhat az új-régi Polaroid típusokban, melyek vételáráról egyelőre nincs információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Az otthon elohivott film kozelebe sem er a polaroid promt "nyomtatasa".
  • jaspercry #4
    thx
  • bestpixel #3
    A Polaroid fotói mindig is időtálló és kiváló minőségűek voltak, már az első verziókban is az 1940-50-es években. A szinte utánozhatatlan színvilágáról nem is beszélve. Láttam "élőben" 40x60 cm-es óriás Polaroid képekből rendezett kiállítást (a világon csak néhány ilyen méretű kamera van), ami egyszerűen csodálatos volt. Aki ismeri és használta a Polaroidot, az tényleg siratja a halálát. Reméljük, azért valami fennmarad belőle.

    A Zink technológia egyébként ugyanilyen időtálló (min 100 évet bír a kép).
  • Tetsuo #2
    A Polaroid soha nem a jo minosegrol es idotallosagrol volt hires.
    Nekem nem is nosztalgia..
  • jaspercry #1
    Nem is rossz!(kiváncsi volnék,hogy erre a különleges papírra "nyomtatott"előhívott kép mennyire időálló)
    mert ugye vannak 10-20-50éves fotók amik még ma is élvezhetőek
    a papír különleges kristálybevonat tartóságára,időálloságára gondolok)