Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Electronic Arts Redwood Shores
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Pentium 4 2.8 GHz, 1 GB RAM (XP), 2 GB RAM (Vista), 256 MB V-RAM-mal rendelkező grafikus kártya, 9 GB HDD
Ajánlott: Athlon 64 X2, 1 GB RAM (XP), 2 GB RAM (Vista), 512 MB V-RAM-mal rendelkező grafikus kártya, 9 GB HDD
Hasonló játékok: The Godfather
Kategória: Külsőnézetes akció

Az Electronic Arts gondozásában 2006-ban látta meg a napvilágot az a játék, amelynek már akkor tudtuk, hogy lesz folytatása. A Keresztapa filmtrilógia első epizódja alapján készült The Godfather: The Game akkoriban nem volt több egy Grand Theft Auto-klónnál, egyedi hangulata miatt mégis nagyon szerettük, hiszen a film akkorra már történelmi jelentőséggel bírt. 2009 egy új mérföldkő a The Godfather videojátékok esetében, ugyanis megérkezett a folytatás, amitől már a megjelenés előtt nagyon tartottunk.

Elsősorban azért, mert az előzetes képek és videók alapján nem a mai kornak megfelelő grafikai körítés tárult elénk, magyarul nem azt kaptuk, amit vártunk, de titkon reménykedtünk benne, hogy azért még a megjelenés előtt egy ráncfelvarráson át fog esni a produktum. Másodsorban azért lehetett rettegni a The Godfather második epizódjától, mert már előre leszögezték az illetékesek, hogy túl fognak lépni a Keresztapa trilógia második részének adaptálásán, csak helyenként kapcsolódnak majd a film történéseihez, és inkább továbbgondolásra ítélik a projektet. Lássuk, mi sült ki belőle.

Az 1960-as évek Amerikájában járunk, ahol az alvilág éppen fénykorát éli. Az utcai lövöldözések, a családok közötti összecsapások és rivalizálások szinte mindennaposak, ahogy a drog, az utcasarki lányok, a fegyverek is. Ezek jelentik a fő pénzforrást, amelyik családnak pedig több van belőlük, az gazdagabb, és nagyobb hatalommal rendelkezik. Egy ilyen világba csöppenünk bele Dominic nevű karakterünkkel, akinek kinézetét már a kezdő percekben saját szájízünkre formálhatjuk egy kicsit korlátozott, de a fontos részletekre figyelő karaktergenerátorral. Megérkezésünkkor egy fényűző összejövetelen vagyunk Kubában, ahol az idilli látképet hamarosan egy incidens zavarja meg. Ennek során családunk Donját megölik, mi pedig fejvesztve rohanunk az életünkért, hogy visszatérjünk a nyugodalmat jelentő New York városába.


Ezután komoly feladattal bíznak meg minket. A család felkér, hogy vállaljuk el a Don szerepét, majd saját erőből építsük újra a családot. Feladatunk, hogy szerezzünk annyi területet, amennyi csak rendelkezésünkre áll a játékban, miközben a rivális famíliákat egytől egyig likvidáljuk. Első ízben New York városában fogjuk megkezdeni az alvilági életet, de a későbbiekben eljutunk a napsütéses Floridába, sőt, visszatérünk Kubába is, hogy elkövessük az évszázad merényletét.

Az alapkoncepció tehát, mint látjuk, nem hibádzik sehol, az indítás utáni első percek viszont már kevésbé. A mai kor grafikaorientált világában komoly szerepe lehet a kinézetnek. Van egy bizonyos szint, ami alatt az emberek már csúnyának kiáltanak ki egy játékot. A The Godfather II nem csúnya, de csak egy apró hézag választja el ettől a jelzőtől. Mindenképpen szebb lett a 2006-os első részhez képest, de a mai kor követelményeit éppen hogy eléri. Az szinte már megszokott, ha egy játék bugos és hemzseg a hibáktól, ez alól a The Godfather II sem kivétel, de a kinézet nagyon kidolgozatlan, néha már megmosolyogtató.

Hiába töltötték meg a programozók számtalan apró tárggyal a környezetet, közelről szemlélődve ocsmány látványban lehet részünk. A kinézet ráadásul ebben az esetben egyáltalán nem gépfüggő, hiszen a legrészletesebb beállítások mellett is találkozhatunk szögletes tányérokkal, vagy éppen olyan illesztési problémákkal, amelyek a "vicces" kategóriába is nehezen férnek bele. Ezt tetézi csak a számtalan hiba (karakterünk rengetegszer a levegőben áll, eltűnik a kocsi az emberek alól, láthatatlan tárgyakban akadunk el stb.), valamint az összecsapott fizikai modellezés. Utóbbit elsősorban az autókon fogjuk észrevenni, ugyanis az első részhez hasonlatosan itt is lételemünk lesz a négykerekűek használata. A fizikáról címszavakban annyit lehetne megemlíteni, hogy az autók körülbelül homokzsákoknak felelnek meg, karambol esetén pedig úgy esnek szét, akár egy nagyobb darabokból megépített Lego-vár.


A kis grafikai kitérő után térjünk rá a The Godfather II játékmenetére, ugyanis az első rész óta rengeteg újdonság kapott helyet az alkotásban. Maga a játék a sandbox-stílusban fogant, tehát hatalmas szabadon bejárható környezetet kapunk, ámbár New York és Kuba viccesen kicsi. Ezen belül szinte korlátok nélkül cselekedhetünk, autót lophatunk (sokkal több féle autó kapott helyet a második epizódban, túlzott különbség viszont ismételten nem érezhető köztük), őrjönghetünk, mindezt egy interaktív környezetben.

Az első és legfontosabb újdonság a Don-nézet, vagy angol nevén Don's View. Ez tulajdonképpen a legnagyobb segítségünk; első ránézésre egy térképhez hasonlíthat, de sokkal több annál. Természetesen használhatjuk tájékozódásra is, de ebben az opcióban láthatjuk az általunk elfoglalt épületeket, a rivális családok házait, üzleteit, azokat a helyeket, amelyeket éppen valamelyik família megtámadt, de aktuális feladataink is itt lesznek kiemelve. Ez viszont csak a felület, az opciókban mélyebbre is lehet merülni. Egy kicsit beljebb merészkedve találhatunk információkat ellenfeleinkről, de saját famíliánkat is itt tanulmányozhatjuk át, sőt, különböző tulajdonságok szerint fejleszthetjük őket.

A Don-nézetben szemlélhetjük meg kiadásainkat és bevételeinket, az épületeket, amelyekhez itt adhatunk kemény pénzekért megfizethető biztonságiakat, de szintén ebben az opcióban küldhetünk akcióba embereket, természetesen a saját családunkból. Az első betöltés után nem kizárt, hogy sokaknak zavaros lesz a Don-nézet, sőt, a játék elején még nincs is rá túl nagy szükségünk, de ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy ismerjük meg szépen fokozatosan az egész rendszert, a végére pedig már meg sem tudunk majd lenni nélküle.

A fentiekben szóba került saját családunk kiépítése, amely szintén egy nagyon fontos része a játéknak. Első körben még nem lesz lehetőségünk minden posztra embereket felvenni, a későbbiekben viszont kialakulhat a saját családfánk, ahol négy Soldier, kettő Capo és egy Underboss fér meg, a Don képében pedig nem más, mint mi tetszelgünk. A befogadható emberek mindegyike valamilyen specialitással rendelkezik, amelyek a következők: Safecracker, Engineer, Arsonist, Medic, Demolitions és Bruiser.

A Safecracker, nevéből is kikövetkeztethető, a széfek vagy zárt ajtók kinyitására alkalmazható, az Engineer pedig kerítések átvágására, vagy a villamos energia kikötésére használható fel. Az Arsonist az igazi őrült gyújtogató, aki lángba borít bármit, amit csak lehetséges. A Medic az orvos; ha mi vagy bajtársaink elesnének a csatában, azonnal odasiet és feltámasztja őket, a Demolitions pedig a robbanószerek szakértője, és talán az Arsonisttal áll a legközelebbi kapcsolatban. Az utolsó specialista a Bruiser, aki a nyers erejére támaszkodik, és képes zárt ajtókat betörni, hogy mi, a főnökök, kényelmesen járjunk-keljünk, amerre csak szeretnénk.


Egy ember általában csak egy képességet birtokol, de vannak olyanok is, akik alapból két képességgel társulnak hozzánk. Továbbá a fejlesztés után (például Soldierből, Capo) is újabb specialitásokat rendelhetünk hozzá egy-egy emberhez, tehát egy Underboss már akár négy, de átlagosan három képességet is birtokolhat, ami egy épület lerohanásánál kifejezetten hasznos tud lenni. Sajnos az egész família egyszerre nem tud velünk tartani, egy időben csak három tag lehet velünk, a többieket viszont addig bátran beállíthatjuk őrködni egy olyan elfoglalt épületbe, amit előszeretettel támadnak meg a rivális családok tagjai.

A kiválasztott három emberünk, mint jó kutyák követnek minket mindenhová, beszállnak velünk a kocsiba, lövik, akiket csak kell, különösebben irányítani viszont nem tudjuk őket. Persze kijelölhetjük nekik, hogy hová menjenek, illetve magunkhoz hívhatjuk őket (stílusosan füttyentünk nekik), de a fejlesztésen kívül mást nem tudunk velük tenni.

A fejlesztés egyébiránt egy szintén fontos opciója a játéknak, hiszen nem csak családunk tagjait, de még magunkat is tudjuk istápolni. Ez ugyan túl sok változással nem jár, így sokak talán felesleges pénzkidobásnak gondolhatják, ugyanakkor fegyvereinket is képesek vagyunk fejleszteni. Természetesen nem pénzért, hanem megtalálható upgrade-ek segítségével, aminek hála egyre erősebb és pontosabb sorozók kerülnek a birtokunkba. Puskáinkat, pisztolyainkat saját házainkban vagy fegyverraktárainkban vehetjük fel. Viszonylag széles skálán mozog a felhozatal, hiszen van kétféle pisztoly, egy golyószóró, egy sörétes valamint egy távcsöves puska, ezek mellett pedig még birtokolhatunk Molotov-koktélokat, robbanóanyagokat, és különböző ütő-vágóalkalmatosságokat is.


Lőfegyvereink a legjobb barátainkként tarthatóak számon, természetesen csak a család tagjai után, ugyanis egy-egy küldetés megoldásakor szinte nélkülözhetetlen darabok. Feladataink között nem túl sok meglepőt találni, az átlagos "fogaljuk el ezt, és birtokoljuk azt" ördögi körben leragad a produkció. Kivétel természetesen akad, de sajnos nagyon ritkán. Épületeket (kocsmákat, bárokat, fegyverraktárakat stb.) mindig valamelyik rivális famíliától fogunk elfoglalni, így a harc tulajdonképpen elkerülhetetlen lesz.

Egy átlagos küldetés úgy épül fel, hogy meghatározzuk a célpontot (ilyen téren kellő szabadságunk van, amit csak néha törtek meg a játék fejlesztői), kiválasztjuk kis családunk megfelelő tagjait, beülünk egy autóba, és elutazunk a helyszínre. Itt likvidáljuk a szemben álló feleket, majd az üzlet tulajdonosát néhány pofon kiosztása után meggyőzzük, hogy mi vagyunk a jobbak, és ezután nekünk dolgozzon. Természetesen nem csak testi erőszakkal lehet ezt megtenni, sok tulajdonosnak elég, ha ráfogjuk a fegyvert, esetleg széttörjük a berendezést, vagy kilógatjuk az erkélyről, de ha minden kötél szakad, a pofozkodás a leggyorsabb módja a hatalomátvételnek.

Itt azonban nem árt vigyázni, ugyanis, ha túl sok ütést szenved el a ház tulajdonosa, meghal, vagy annyira megmakacsolja magát, hogy semmilyen úton-módon nem hajlandó átadni az ajtók kulcsait, ilyenkor pedig nézhetünk magunknak másik célpontot, mert egy ideig itt nem tudunk majd labdába rúgni. A harcok során egyébiránt rengeteg mészárlási módszer áll a rendelkezésünkre (fegyverenként általában kettő), aminek hála nem kell halálukig sorozni az ellenfeleket, hanem néhány lövés után odaléphetünk hozzájuk, és a megfelelő gomb lenyomásának hatására látványos (egyben pedig véres) kivégzéseket szemlélhetünk meg. Szabadságérzetünk ugyanakkor nem csak abban nyilvánul meg, hogy szinte bármit megtehetünk a bejárható terület utcáin, hanem abban is, hogy a közemberektől is felvehetünk feladatokat. Lefizethetünk fontos személyeket, azt az épületet foglaljuk el, amelyiket csak szeretnénk, sőt, a Don-nézetnek hála nem is kell személyesen odamennünk, elég, ha odaküldünk valakit a családunkból, aki egy bombával szép kis pusztítást fog végrehajtani nekünk. A kezünk tehát vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsit van megkötve, ami alapjaiban nagyon is élvezhetővé teszi a játékmenetet, bár változatlansága miatt sokszor unalomba is fulladhat.

Ennek elkerülése végett a The Godfather II-nek szerves részét képezi a többjátékos mód. Az alapból játékba került multiplayer módok érdekesek lehetnek ideig-óráig, hiszen a fejlesztők nagyon jól kihasználták a specialisták képességeit, valamint az őrjöngést kedvelők is megtalálják a helyüket a szokásos deathmatch képében, viszont akad egy kis apróság, amely nem került bele a dobozos verziókba. Ez nem más, mint egy ingyenes multiplayer kiegészítő, amit mindenképpen érdemes beszereznie a játékosoknak, hiszen több mint felejthetetlen élményben lehet részük.

A módozat neve: Don Control, a lényege pedig, hogy az offline játékban kialakított családunkat és összegyűjtött pénzünket kockára tegyük más játékosokkal szemben. Egyszerre akár 16 hús-vér játékos is versenghet egymás ellen, a lényeg pedig itt is az, mint az offline játékban: legyünk mi az adott város kiskirályai, a cél érdekében pedig bármit bevethetünk, amire van fedezetünk. Nem árt azonban nagyobb mennyiségű pénzzel a zsebünkben felcsatlakozni egy ilyen online rivalizálásra, ugyanis, ha elbukunk valamennyi pénzt online, az az offline játékban is nyomot fog hagyni. Ha valaki rászánja magát a játék megvételére, ezt a kis ajándékot mindenképpen töltse le, hiszen nélküle nem teljes az alkotás többjátékos opciója.

Az első The Godfather után mindenképpen előrelépés tapasztalható a játék történelmében. Grafikailag ugyan nem túl sok, a játékmenetben viszont annál több ilyen momentumról számolhatunk be. Az alkotás hangulata mindenképpen a helyén van, de a The Godfather II tipikusan az a játék, amelyet vagy szeretünk, vagy nem. Középút nincs!

Grafika: Néhány évvel mintha lemaradtak volna a fejlesztők, hiszen a grafikai körítés eléggé megkopott, 2009-ben ez sajnos mindenképpen kevésnek mondható. A textúrák mosottak, számos illesztési probléma is megfigyelhető. Az effektek szintén elmaradottak a mai kor követelményeihez képest, így a három csillag is egy jóindulatú értékelésként kezelendő.

Kezelőfelület: A Don-nézet elsőre túl zavaros, később azonban abszolút kezelhető és könnyen meg lehet vele barátkozni. Ugyanez elmondható a menüről is, bár azt sikerült olyan szintre leegyszerűsíteniük az illetékeseknek, hogy ennél minimálisabbra nem is vehették volna a figurát. A játékban nincsenek felesleges információk a képernyőn, a bal alsó sarokban egy térkép, a jobb felsőben az életerőnk, alatta a családunk tagjai, és semmi egyéb. Öösszességében tehát letisztultnak nevezhető, a Don-nézet első köri káosza miatt viszont mindenképpen le kell csípni egy kicsit az értékelésből.

Játszhatóság: A karakter irányításával nem volt gond. Külön öröm a frappánsan megoldott fegyverválasztás opciója, amit könnyedén, az egérrel érhetünk el. A kamera viszont már sokszor művelt furcsa dolgokat, néha teljesen megzavarodott, képtelen volt követni emberünk mozgását. Az autók irányítására sem lehet túl sok jót mondani, kanyarokban szinte kezelhetetlenek.

Intelligencia, nehézség: Kihívást egyáltalán nem találunk a játékban, maximum az idővel vagy a nagy túlerővel fogunk harcot vívni. Az ellenfelektől nem kell félnünk, főleg ha mögöttünk áll egy Medic specialista is a harcban. A velünk tartó emberek mesterséges intelligenciája az elfogadható kategóriába sorolható, de hiányosságok bőven akadnak, az ellenfeleké viszont jóval ez alatt van. A fedezékeket ritkán használják, szinte belefutnak a golyózáporba, az összkép tehát sokszor lehet siralmas.

Hangok, zene: A fegyverek és járművek hangjai az átlagos kategóriába sorolhatók, persze csak akkor, ha halljuk őket, ugyanis előfordulhat olyan hiba, aminek hála minden hang elmegy, egészen addig, amíg újra nem indítjuk a játékot. Kifejezetten pozitívumnak a robbanások hangeffektjeit és a háttérzenéket lehetne megnevezni, amik tényleg egész jól sikerültek.

Összegzés: Hangulatos, de monoton. Nem szép, de teli van jó ötletekkel. Szinte a végtelenségig lehetne sorolni ezeket az ellentéteket a The Godfather II-vel kapcsolatban, amely egy szebb külsővel talán több játékost tudna meghódítani. Hangulata miatt viszont bátran tegyen vele egy próbát az, aki maradéktalanul elégedett volt az első epizóddal is. A Mafia 2 megérkezéséig időtöltésnek tökéletes lehet...