Gyurkity Péter

Mégis megkezdik a digitális átállást az amerikai csatornák

Jóllehet a törvényhozók jóváhagyták az átállás határidejének kitolását, több száz amerikai tévécsatorna szünteti be az analóg adást a jövő hét folyamán. Túl sokat költöttek az előkészületekre, nem várnak tovább.

A hónap elején érkezett a hír, miszerint a Szenátus ismét napirendre tűzte az egyszer már elbukott javaslatot, amelynek értelmében a digitális átállás határideje február közepéről átkerülne júniusra. Erre az indoklás szerint azért van szükség, mert több millió amerikai háztartás adós még a felkészüléssel, és számukra gondot okozna az analóg adás megszűnése. A második próbálkozás át is ment a rostán, az elfogadott javaslatot pedig hamarosan Obama elnök is jóváhagyja majd.

Érdekes módon azonban a tengerentúli tévécsatornák egy része (mintegy 40 százalékuk) nem hajlandó tovább várni, mondván, hogy több millió dollárt költöttek a nézők felvilágosítására, a szükséges infrastruktúra beszerzésére és beüzemelésére, így mindenképpen végrehajtják a váltást az eredeti határidő előtt. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság által közölt részletes lista szerint az Egyesült Államokban működő mintegy 1800 adóból 681 döntött így, így nézőik a jövő héttől már csak a digitális adáshoz férnek majd hozzá.

A bizottság eredetileg hétfőig tette lehetővé a csatornák számára a szándék kinyilatkoztatását, a döntéseket azonban az egyes adók bármikor felülvizsgálhatják. A nagy csatornák - mint például a CBS, az NBC, avagy a Walt Disney által birtokolt ABC - ígéretet tettek, hogy mindenképpen várnak a lépéssel, ám ezen nagy cégek mintegy 100 csatornát igazgatnak, a maradék felett nincs befolyásuk. A szegényebb, illetve vidéki háztartások egy része így bajba kerülhet, hiszen a fenti 40 százalék kiválásával alaposan lecsökkenhet a kínálat.

Az amerikai kormány kuponokkal igyekszik megkönnyíteni az átállást, amelyek jelentős árkedvezményt biztosítanak a set-top-boxok megvásárlásakor - ezekből azonban nagy a hiány, a vártnál több igény érkezett be, így sokan lemaradtak az első körről. Számukra a kivárás, illetve az eredeti áron történő vásárlás jelenthet mentőövet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #11
    Hmm, izé, na de persze meg is fizettetik a kedves nézővel a magasabb havidíjjal.
  • dez #10
    Azt a szolgáltató adja.
  • dilofekete #9
    Amúgy minek van táv-irányító, ha nem tudok arra irányítani amit néznék. Remélem lesz ilyen funkció ebben a digitális cuccban! :)
  • dilofekete #8
    Az már van.
    Nekem a net a csúcskategória, nem kell kocsi.
    Az meg fura lenne nekem, ha nekem nem kell ilyen kábel, akkor egyszer csak többet adnék, mert van ilyenem, az én utcámban:)
    Én azt nem értem, ha egyszer már van egy fejlettebb technika, mint a net, akkor mért csinálnak új tv t. Inkább engedéjezzék az eutanáziát, én biztosan elmegyek.
    Ilyen nagy gazdasági válságban lenne értelme. Az jönne velem aki akar.
    Én nem azért dolgozok, hogy tévét nézzek és mégis. Na ez vicces. A régi rókákat a net elé ültettetik ezzel és a haverom nem azzal fog fárasztni, hogy nézzünk tévét, hanem ezt meg azt. Csak hát mire lesz a net annyira ingyenes, hogy éjjel nappal tévézhessen róla ő is. Majd szerzek neki legalább egy képernyő kímélőt az analóg tévéjére :) Sőt A REKLÁMOKAT HELYEZZÉK ÁT VÉGLEGESEN AZ ANALOG CSATORNÁKRA, MEG A TV SHOPOKAT! JÖN A DIGITÁLIS KOR, AHOL NINCS HELYE ÉRTHETETLEN MŰVÉSZI KLOZET PAPÍR DOLGOKNAK, mert értelmes ember rongyot használ, azt ki lehet mosni, mint régen a pelenkámat! Na azóta nemm nézem ezt, mert felidegel :-)
  • mamo33 #7
    Kábelhez is kelleni fog a S.T.B.!
  • dilofekete #6
    Tüntetni akkor kéne, ha azt akarnánk, hogy amiket leadnak a tv ben, azt a neten is meg tudjam nézni egy kattintásra. Akármit amit csak lehet. Bármijen filmet vagy forma 1 t, híreket. Szerintem a youtoobe jobb mint bármeik tv. Csak rövidek a videok.
    Most komolyan, minek finanszírozzák még ezt a lerágott csontot. Amúgy én is szeretek adózni számomra fölöselges dolgokra, mint az utakra ami tök jó kocsi nélkül. Meg a frekvencia használatra stb. Nincs is tv m! Nem is kell! TV a mobil telefonálásra kell szerintem.. Net meg szinte mindenhol van, de lehet hogy csak én vagyok szűk látókörű vagy csak naív.
  • Noffir #5
    Kíváncsi vagyok nálunk mi lesz három év múlva! Múlt héten néztem a stb-ket, 30-40 rongy körül voltak. Kétlem, hogy sokat csökenne az áruk, de ha lemegy 10-re sem akarja majd megvenni senki. Sztem csomóan átállnak kábeltévére, a maradék meg majd megy tüntetni a parlament elé.
  • kvp #4
    A gond az, hogy a tv nelkuli haztartasok kikerulnek az allami propaganda hatokorebol es sokkal konnyebben kezdenek el a hivatalos allami velemenytol eltero allaspontot hangoztatni. Ez kombinalva azzal, hogy az erintett reteg birtokolja az amerikai civil fegyverkeszletek kb. 40%-at, igy eleg veszelyesek tudnak lenni ha valami nem tetszik nekik. Egyebkent a gyerekek jo resze vagy a tv-t nezi, vagy csinal valamit. Ez utobbi jelen helyzetben nem lenne elonyos sem a szuloknek sem a tarsadalomnak.
  • MEdievil #3
    Szerintem kezdjünk gyűjteni nekik plazma tvre
  • Kovász #2
    Aki TV-addikt, az úgyis megveszi azt a pár ezer forintos set-top boxot... ha meg mégse, akkor legalább felfedezi a tévén túli világot:D