Berta Sándor

95 évre hosszabbítanák a zenei művek jogvédelmét

Ugyan az Európai Parlament csak márciusban tárgyal a zenei alkotásokra vonatkozó jogvédelem időtartamának esetleges kibővítéséről, azonban a kérdésben máris komoly vita bontakozott ki.

A hivatalos előterjesztés alapján a jogvédelem az eddigi 50 helyett 95 esztendőre szólna, vagyis közel egy évszázadig védené a szerzői jog a zeneszámokat és a zenei albumokat. A Charlie McCreevy, az Európai Unió belső piacokért felelős biztos által készített beadványról februárban először az illetékes bizottság, majd márciusban maga az Európai Parlament is szavazni fog. A tervek szerint a komplett zeneművekre és a dalszövegekre továbbra is 70 éves jogvédelem vonatkozna. A zeneszámokra érvényes 95 éves jogvédelemmel az Európai Unió az Egyesült Államok példáját követné, ahol szintén ugyan ilyen hosszú az időtartam. A zeneipar egyébként régóta szeretné elérni a jogvédelem meghosszabbítását.

Az előterjesztést közös nyilatkozatban támadták többek között az Electronic Frontier Foundation (EFF) és más polgári jogi csoportok, az Európai Fogyasztóvédők Szövetsége (BEUC), valamint a világszerte 650 000 könyvtárost tömörítő IFLA is. Fő érvük az volt, hogy az időtartam megnövelése miatt a zenészek csupán évente 50 cent és 26 euró közötti többletbevételhez jutnak. Vagyis a lépéssel kizárólag a négy nagy zenei kiadó jár jól. A javaslat ellenzői között van az Open Rights Group nevű civil szervezet, amely találkozót hívott össze Brüsszelbe és egy külön videót is megjelentetett a YouTube oldalán.

"Én biztosan nem fogom megszavazni a javaslatot és ezt fogom javasolni az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) többi európai parlamenti képviselőjének is" - közölte Maria Berger, az SPÖ brüsszeli delegációjának vezetője. Hasonlóképpen nyilatkozott Eva Lichtenberger, az osztrák Zöldek európai parlamenti képviselője is, mivel szerinte a dokumentum a lényegi kérdéseket meg sem említi, éppen ezért tárgyalásra alkalmatlan. "Ez a megoldás csupán az olyan művészeknek lenne jó, mint Madonna és a Rolling Stones. Azt állítani, hogy az egész elképzelés a zenészek megmentését célozza, egyszerűen cinikus" - szögezte le Eva Lichtenberger. A politikus úgy vélte: a szabályozás elfogadása helyett fontosabb lenne új üzleti modellek kidolgozása a zeneipar számára és minden fél (zenészek, kiadók, jogvédők, felhasználók) véleményének a meghallgatása.

Korábban Martin Kretschmer szerzői jogi szakértő és Paul Stepan kultúrgazdasági szakember egyébként úgy foglalt állást, hogy az Európai Unió a fogyasztók, illetve a kreativitás és az innováció kárára nem növelheti néhány cég forgalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #25
    Csak az előadást, nem a művet magát. De azt is tudni kell, hogy az előadásra jóval kevesebb ideig tart az idő, mint amennyi a szerzői jogdíjnál van. Emiatt is sírnak azok a zenekarok, akik nem maguk írják a dalaikat, hiszen ők csak előadói annak :).

    US-ben ez azzal van csavarva, hogy eltérő szabályozás vonatkozik emebrekre és cégekre (tehát ha egy cég birtokolja a mű felett a tulajdonjogot az plusz 15? 20? év.). Tehát Bachot, Mozartot nyugodtan dúdolhatsz a buszmegállóban, dobolhatsz üresüvegen, stb. a happy birthday-t nem.
  • bakagaijin #24
    Mikiegér átvette az uralmat az EU felett? :). SonnyBono act
  • Adenoma #23
    ok, de akkor minden egyes dalt regisztráltassanak be, és szolgáltassák be a hangmintát, és fizessék be a borsos regisztrációs díjjat, ne csak azt, hogy összefingok 1 zenét, 1 millió dollárból megveszek vagy 400 rádiót, hogy csak ezt nyomassák, hogy tip-toplista elejére kerüljenek.
    a zenészek és a kiadók túl sokat keresnek, emellett a kezdő zenészek meg nem keresnek semim...
  • Mike #22
    ezt a film 5 évet honnét szedted?
  • tmisi #21
    "Ez már csak azért is röhej, mert a zeneszámok többségére már 10-20 év múlva sem fog emlékezni senki."
    Ezt én kiegészíteném azzal, hogy a "MAI zeneszámok többségére". Mert azért pl. a Beatlest még ma is sokan szeretik.
  • arty #20
    én az örökös jogvédelmet javaslom, hogy többet ne kelljen ezzel foglalkozni ...

    ELVBŐL nem vásárolok nagy kiadóktól albumot. SOHA. Világ legalja cégei.
  • smv #19
    lol :D Teljesen igazuk van de szerintem legyen 947 év 6 hónap 18 nap
  • szlovákiai hun #18
    "95 évre hosszabbítanák a zenei művek jogvédelmét"

    Abnormális banda, már a cím sokat mondó, jelenleg egy film licence 5 év után elévül, tehát szabadon másolhatod, terjesztheted, ezek meg a zenei műveket 95 évre? Abnormális banda, 95 év után már ezek a faszkalapok is akik kitalálták már alulról fogják szagolni az ibolyát, meg addig minő világ lesz..NO Comment.
  • Mike #15
    nem tudom minek ez a hosszabítgatás, ahogy telik az idő
    legyen 10000 év, mit szarakodnak!!!

    egyébként meg kurvaanyjukat
  • Molnibalage #14
    90 év? Aha. Akkor legyen örök időkig és nem kell szenvedni. Agyrém. A techológiai szabadalmak még asszem 20 évet sem kapnak és fizteni kell a levédetésért kurva sokat. Szánalom.