SG.hu·

Bélyegképek miatt perlik a Google-t, az Apple-t és a Microsoftot

A tengerentúlon egy kisebb cég perelte be a három óriást, mégpedig arra hivatkozva, hogy a bélyegképek használatával megsértették jogait - a cég idén márciusban védette le a megoldást az USA-ban.

A szóban forgó cég a Cygnus Systems, amely éveken keresztül törekedett a bélyegképek megoldásának szabadalmaztatására. Az arizonai kerületi bíróságra eljuttatott beadványukban most azt állítják, hogy a három nagy megsértette jogaikat, amikor szoftvereikben hasonló megoldást választottak, ezért pedig mindenképpen kártérítés, illetve a jövőre nézve valamilyen konkrét biztosíték jár számukra. A Google, az Apple, illetve a Microsoft eddig nem reagált.

A Cygnus egészen pontosan 2001-től szerette volna levédeni a megoldást, amely a szabadalom szerint a "számítógépes fájlok grafikai ikonon keresztül történő elérése, ahol is a grafikai ikonok az adott fájlok bizonyos kiválasztott részleteit ábrázolják". Ez kissé tág megfogalmazása annak a módszernek, amelyet mind a Windows Explorer, mind pedig az Apple Finder használ az egyes könyvtárak kilistázásakor, de ebben a körben megtalálható a Google Chrome, az Internet Explorer 8, valamint a Safari böngésző is. Az idén márciusban elfogadott beadvány tehát megadja a jogalapot arra, hogy a bíróságon támadják meg a fenti cégek szoftvereinél hozott döntéseket.

A Cygnus közelebbről meg nem határozott mértékű kártérítést követel a szabadalomsértésért, a jövőben pedig konkrét biztosítékkal akadályoznák meg a hasonló esetek előfordulását. Amint azt említettük, a három nagy egyelőre nem reagált a hírre, ám a kiscég időközben jelezte, hogy további kiadókat és fejlesztőket is bevonhatnak a perbe, ugyanilyen vádakkal. Azt nem tudni, hogy a perben mikor kerülhet sor az első konkrét lépésekre, egyelőre a beadvány elküldéséről szólnak a beszámolók.

Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy a cég milyen esélyekkel veheti fel a versenyt az IT-óriások egyesített jogászcsapata ellen - ez majd csak jövőre derül ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kader2009. 01. 11.. 13:04||#30
ez jó volt 😊
© vasziszdasz2009. 01. 02.. 16:22||#29
Arról egyelõre megoszlanak a vélemények, hogy a cég milyen esélyekkel veheti fel a versenyt az IT-óriások egyesített jogászcsapata ellen

Miért, van akinek nem lenne egyértelmû a felállás? 😊

Mondjuk ez tipikus rambus féle lehúzós eset, sutyiban levédet vmi szart, majd mindenkit fenyeget. Kukában a helyük.
© fft5802009. 01. 01.. 18:43||#28
Sok cég foglalkozik ilyenekkel, megfigyeli mi lessz a trendi és gyors levédeti mielött a nagyok kiadatják... olcsó pénzszerzés ilyenkor 2 lehetõség van, a nagy cégek nagy pénzeket fizetnek az ügyvédre, vagy visszavonatják a bejelentést, egy kis zsebpénzel, amik milliók is lehetnek, de még mindíg nem a jogászok fizetése, és legalább 100%-os az hogy nyertesként jönnek ki, míg lehet hogy kifognának egy olyan bírót aki nagyon nem szereti a nagy cégeket és ezért a kiscégnek ad igazat. Logikus és mind2 fél jól jár 😊 Amerikásban ez divat lett... Mindenért perelnek hátha jön a pénz 😊 nem a jogászokból van túl sok... tévedés az itthon van 😊
© AbyssLord2009. 01. 01.. 14:07||#27
Bocsánat, nem média, sajtó.
© AbyssLord2009. 01. 01.. 14:07||#26
Na ez a röhely a médiában. Kijelentesz egy oltári baromságot, és akkora nyilvánosságot kapsz egybõl, hogy az csak na. És mindezt tök ingyen! Fogadni mernék, hogy a hír elõtt még a saját városukban/falujukban se tudták, hogy kik õk, most meg itt magyarországon beszélünk egy apró Usás cégrõl.
A média valahogy nem használja az agyát. Mások milliókat, sõt, milliárdokat költenek arra, hogy a pór nép megismerje a nevét, ezek meg kijelentenek egy marhaságot, és a média végigvisszhangozza az egész világon a nevét. Miért nem lehetett volna azt írni, hogy egy kis amerikai cég, ahelyett, hogy nevén nevezték a gyereket.
Nóném Józsi azt akarja, hogy mindenki megismerje a nevét, nem kell mást tennie, mint kivillantja a tökét egy forgalmas úton, és a sajtó máris a nyakában liheg, hogy micsoda hír. És utána 2 napig róla beszél mindenki. Régen ezeket záptojással és rohadó gyümölcsökkel/zöltségekkel jutalmazták, ma meg fényezik õket jobbra balra.
Ok, az információ közlése az jó dolog, de ésszel kéne csinálni.
© Griphons2009. 01. 01.. 12:43||#25
ó boldog együgyûség 😊
fog még a cygnus systems sírva könyörögni a három nagynak, hogy ejthesse a vádakat...
© valaé valaé ná2008. 12. 31.. 17:14||#24
A fagyi visszanyalt...
© Etinger2008. 12. 31.. 16:47||#23
Amúgy megnéztem, és a Microsoft az partnerük.. szal most ezt nem értem 😊Méghozzá "arany fokozatú partner".... na mind1 😊 Mintha maguk alatt vágnák a fát...
© Etinger2008. 12. 31.. 16:37||#22
Hát körülbelül. 3 ilyen óriás cég még ha odáig fajulna is dolog, esélytelen, hogy behódoljon egy semmit mondó kis vállalkozásnak. Annak ellenére, hogy a törvén az törvény 😛
© balee662008. 12. 31.. 13:10||#21
Ez jó😊