MTI

Veszélyben a Google képkeresője

Szerzői jogokat sért a Google képkereső szolgáltatása a hamburgi tartományi törvényszék szerint.

Az amerikai informatikai óriás ellen egy hamburgi képregényrajzoló indított pert, amiért a PsykoMan nevű teremtményéről több ábrázolás is szabadon elérhető a népszerű képkeresőn keresztül. A figurával díszített ruhákat, levelezőlapokat és posztereket is forgalmazó művész szerint a Google ezzel megsérti a motívumhoz fűződő kizárólagos szerzői és felhasználói jogait. A hamburgi bíróság az alkotónak adott igazat és megtiltotta a cégnek, hogy a PsykoMan-figurát nézőkép (thumbnail) formájában tárolja az adatbázisában (a találati oldalon a Google szerverein tárolt apró képek jelennek meg, a felhasználó ezekre kattintva jut el a forráshoz, az eredeti méretű képhez).

A bíróság közleménye szerint a Google-nek a képregényhős öt különböző ábrázolását kell eltávolítania, továbbá köteles gondoskodni arról, hogy ezek többé ne bukkanjanak fel a képkereső szolgáltatás találati oldalain. Az ítélet nem jogerős, a cég október végéig fellebbezhet. Ennek nagy a valószínűsége, legalábbis Kay Oberbeck, a Google németországi szóvivőjének nyilatkozata alapján. Oberbeck szerint a bíróság "súlyosan elhibázott döntést" hozott, amely alapjaiban veszélyezteti a cég és más keresőszolgáltatások, például a Yahoo és az AOL működését. Ha ugyanis az ítélet jogerőre emelkedik, akkor rendszeresen át kellene vizsgálni az egész adatbázis, és törölni kellene a jogvédett képeket. Még az is előfordulhat, hogy a "világszerte egyedülálló" döntés miatt meg kell szüntetni a képkereső szolgáltatást - mondta Kay Oberbeck.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #19
    hja.. aki a netre bármilyen formában is feltesz (nyílt , publikus szerverre) képet vízjel, watermark nélkül .. az magára vessen , egyébként harácsolni akar pénzt belőle, vagy dögöljön éhen ha ilyen hülye ! alternatív megoldásként tudom még ajánlani neki , hogy menjen el dógozni !
  • vajon kiki #18
    ki nem kulázik bele egy jó vastagot a hanburgi zsírfejű, igazított műszerű, nagy tokájú, nagyorrú, pöffeszkedő, döbrögiföldesurat megszégyenítő okostojások pofájába?? kivált az usából jó messziről a szabadság földjéről??
  • Adamul #17
    Ekkora hülyéket, én még nem is hallottam erről, de nem is érdekel, egy kis cég amely egyértelműen így akar reklámhoz jutni... Micsoda marhaság ha egy thumbnail indexelése zavarja őket akkor védjék le jobban, de ilyenért perelni, pff nevetséges...
  • bm823 #16
    Ügyes ez a csávó, ennél jobb reklámot nem is csinálhatott a PsykoMannak, bármi is legyen az.
  • Tetsuo #15
    Vegre Europa odabasz az amcsi multiknak..
  • npityusk #14
    Hamarosan jön Németországban a Mindenki vs. Mindenki per:D
  • Epikurosz #13
    A StreetView-t is megtámadták a németek.
    Jó dolgukban.
    Különben ha valaki nyilvános helyre magát vagy cuccait kirakja, azt jogom van lefényképezni.
    A Google Képkeresője ilyen nyilvános fényképadatbázis.
  • pbes #12
    Ha minden jogtulajdonos kizárja a képeit, akkor tényleg gondban lehet a Google képkereső. Nehezebb lenne, de jóval tisztább, ha olyan prémium szolgáltatásokat nyújtana pénzért, amiért megéri, h az ingyenes alternatíva helyett azt válasszák. Eddig is utáltam a politikát... :P
  • pbes #11
    Ő nem akarja, h megjelenjenek a képei. Nyitott ajtóval se hagyom ott a kocsit, pláne nem reklámozom. Nem azt mondtam, h minden Google keresést zárjon ki, csak a képeit és meg van oldva a dolog.
  • krajcsovszkig #10
    Mostmár komolyan a kurwa annyukat ezeknek a köcsög németeknek, erre nemtok már mást mondani...