SG.hu

ASUS: hazudik a Gigabyte

A vállalat közleménye szerint a Gigabyte az ASUS műszaki tervezésének és módszereinek teljes megértése nélkül hamis vádakkal illette az ASUS alaplapjainak EPU funkcióit és az ASUS alaplapok alkatrészeinek minőségét.

A cég szerint egy rövid sajtótájékoztatós bemutatón a Gigabyte visszaélt egy kisült (felrobbant) kondenzátorokat ábrázoló fényképpel és a hallgatóságot abba a tévhitbe kergette, hogy az egy ASUS termék volt - a hamis állításai alátámasztása céljából, melyek szerint az ASUS kétes minőségű alkatrészeket használ. Kiderült azonban, hogy a képen egy másik gyártó által gyártott VGA kártya szerepel. Egy harmadik fél termékének ASUS termékként hamis színben történő bemutatása kimondottan becsmérlő jellegű és nyilvánvalóan kívül esik a tisztességes verseny világán.

A társaságok közötti versenyt az ASUS természetesnek és helyénvalónak érzi, a fent említett módszerek használata azonban elítélendő. Az ASUS mélységesen rossz néven veszi a Gigabyte ilyen jellegű ténykedését (ténykedéseit). A vállalat ezeket bejelentette a Tajvani Versenyhivatalnál, és a fenti rágalmazó ténykedések végett hivatalosan pert indított a Gigabyte ellen.

Az energiafeldolgozó egység (EPU) funkciói a világ első energiatakarékos alaplapjainak a szerves részét képezik, amelyeket ASUS 2007 szeptemberében vezetett be a piacra. Ez a technológia a rendszer maximális hatékonysága érdekében egy hardveres EPU vezérlőt és egy ASUS AI Gear felhasználói felületet egyesít. Az EPU vezérlő a rendszer valósidejű terhelésének függvényében dinamikusan szabályozza a rendszerparaméterek sokaságát (mint pl. CPU feszültségét, terhelési vonalát, és frekvenciáit). Ezen túlmenően az ASUS a rendszer optimális üzemmódjának meghatározásához egy különleges órajelvezérlőt, terhelésivonal-figyelőt és CPU-érzékelőt használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt érje el mind teljesítmény, mind energiamegtakarítás tekintetében. Az ASUS a hivatalos weboldalára fel fogja tenni az EPU funkcióival kapcsolatos műszaki adatokat az ASUS alaplapok felhasználóinak tájékoztatása céljából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dj Faustus #6
    1. Javasolt lett volna más fórumtopikban feltenni a kérdést - például itt (többen olvassák hamarabb kapsz segítséget), de mindegy, itt is jó lesz.
    2. Az Asus oldalán, ha megkeresed az alaplapodat, találsz egy olyan fület hogy "Download". Ha arra rákattintasz, akkor a megjelenő lapon a lenyíló listából kiválaszthatod az operációs rendszered ("Operating System") típusát, ott pedig megjelennek a letölthető meghajtóprogramok.
    Neked az AUDIO-ból kel kiválasztani a megfelelő meghajtóprogramot.
  • gabika1975 #5
    sziasztok tud-e valaki segíteni? egy m2n68-am plus- alaplapot vettem és elő lara szeretnék hangot varázsolni lehet-e és ha igen akkor hogyan??????
  • dez #4
    (Pontosabban több éve nem is volt BIOS-frissítés, pedig maradt 1-2 kisebb probléma vele, és így egyes újabb procikat sem támogat, amit amúgy tudna.)
  • dez #3
    Nekem egy néhány éve - nem olcsón - vásárolt "Deluxe" ASUS lapom van. Egyelőre működik, de a support tényleg csapnivaló, évente 1 BIOS-frissítés, stb. A következő lapom valószínű éppen Gigabyte lesz.

    Remélem, a per nem fog ártani a Gigabyte-nak, és így nem tudja majd az utóbbi időben minőségben sokat romló ASUS ezzel megmásítani a versenyt.
  • zidder #2
    Énis pár hete váltottam ASUS-ról Gigabyte-ra AMD platformon, miután 2 Asus is megadta magát a gépemben. ASUS support-ja csak első hallásra tűnik nagyon meggyőzőnek, későbbiekben folyamatos csalódások sorozata.
    Természetesen ez csak saját tapasztalat, nem akarok senkit lebeszélni az ASUS termékeiről, lehet hogy csak én nyúltam bele ilyen szerencsétlenül.
  • Tinman #1
    Tessék elolvasni a még nem kimoderált részeket az ASUS official honlapján.
    A P35 chipsetes lapok nem sikerültek túl jól az ASUS-nál ez tény.

    Jól mutatja ezt a garanciába visszaküldött lapok száma.
    Aki P35-ben gondolkodik annak Gigabyte a nyerő, mondom ezt úgy, hogy Asus lapom van!!!