SG.hu·

A kalózkodás elleni fellépést sürget a U2 menedzsere

Paul McGuinness 30 éve a népszerű ír rockbanda menedzsere széles körű összefogásra buzdította a zenészeket és arra kérte őket, hogy segítsék az illegális másolókkal szembeni harcában.

A pénzügyi szakember a Franciaországban megrendezett MIDEM nemzetközi zenei konferencián tartott szenvedélyes beszédében igyekezett minden kollégáját és előadót megszólítani. Paul McGuinness szerint eljött az ideje, hogy a művészek végre maguk is tegyenek valamit saját műveik megvédéséért, valamint az ellen, amilyen módon őket és a dalaikat a digitális korszakban kezelik. A menedzser a zeneiparban kialakult helyzetért azonban nem csak az illegális másolókat, a fájlcserélőket és a letöltőket tette felelőssé, hanem a kiadókat is, mondván azok elővigyázatlanul és tervezés nélkül megnyitották az utat a zene ellopása számára.

McGuinness azonban bírálta a nagy technológiai cégeket (Apple, Microsoft stb.) is, mert azok gyakran nincsenek tisztában a fejlesztéseik következményeivel, valamint támadta a kormányokat, mert azok nem hangsúlyozzák eléggé, hogy az internetszolgáltatók felelősek a webes tartalmakért.

"Nagyon sok pénz van az albumok eladásában, de ez nem igazán jelentkezik a zenészek bevételeiben. A nagy informatikai guruk, mint Steve Jobs és Bill Gates profitálnak a világhálón vadul burjánzó kalózkodásból anélkül, hogy bármit is tettek volna a megállítására. A helyzet kialakulásában szerepet játszott ezeknek az internetes vállalkozóknak a hippi-mentalitása. Javaslom, hogy a szakmai szervezetek a jövőben ne a fájlcserélőkre, hanem ezekre a multimilliárdos konszernekre gyakoroljanak nyomást.

Az internetszolgáltatóknak két feladatuk van: az első, hogy védjék a zenét, a második, hogy vegyenek részt a zenei bevételek igazságos elosztásában. Ahhoz, hogy ezt elérjék, megfontolhatnák hogy az illegális másolatokat letöltő vagy terjesztő fájlcserélőktől egyszerűen elveszik az internethozzáférés lehetőségét" - hangsúlyozta a U2 menedzsere.

McGuinness véleménye azért érdekes, mert John Kennedy, a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) elnöke éppen tegnap jelentette be, hogy az Európai Uniót hívja segítségül azért, hogy az kényszerítse a zenei kalózkodás visszaszorítására az internetszolgáltatókat. Az Internet Szolgáltatók Egyesülete szóvivője azonnal reagált a felvetésre és jelezte, hogy a teljes adatforgalom monitorozása műszakilag lehetetlen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kacsi012008. 02. 02.. 00:30||#32
"..Nyomják a u2-t orrba-szájba közbe vannak sokkal tehetségesebb bandák akiknek tényleg szükségük van pénzre hogy tovább folytassák a zenét.."
Te tényleg komolyan azt gondolod, hogy a U2-t "nyomni" kell...? Fogadjunk a where the streets have no name, és a with or without you az összes szám amit ismersz tõlük google nélkül. Ember, több mint 30 éve zenélnek. A létezõ összes díjat megnyerték, 80-100E ember szokott a koncertjeiken lenni. Szerinted azért mert nyomatják õket...? Tudod kiket nyomatnak, a viván a sok megélhetési fekete meg cigó muzsikusokat, és a f*sszopáson kívül semmihez sem értõ kikent kifent k*rvákat. Na azokat nyomatják.
© rigidus2008. 02. 01.. 12:39||#31
Nagyon helyes. Igy kellene mindenkinek hozzaalni, meg a kornyezetunkben levo embereket tajekoztatni, hogy nem szabad bedolni az ilyen "anti-piracy" dolgoknak mert a kalozok/fosztogatok nem mi vagyunk. Es azt is tudatositani az emberekeben, hogy ezektol a zsebmetszo profitbeteg eloskodoktol NEM SZABAD vasarolni. Ma mar van lehetoseg arra is, hogy a muveszeknek kozvetlenul is fizessunk. Az a muvesz aki ezt a lehetoseget nem akarja biztositani a kiadok megkerulesevel, az nem erdemli meg a penzt, de meg azt sem, hogy meghallgassam, vagy netan rajongoja legyek.
© rigidus2008. 02. 01.. 12:35||#30
> Ezért vettem meg anno a Linkin Park Hibrid theoryját is mert tele van jó számokkal amik ismertek lettek. Remélem eltünik ez a kiadó-állatfaj a föld színéröl, mert sok pénzt vesznek ki a zeneiparból...

Nem fog, mert vannak akik vasarolnak a zeneipartol. (gondolom kitalalod elsosorban kire gondoltam) Tessek zenemuveszektol vasarolni, tele van veluk a youtube. <#ravasz1>

Csak a pelda kedveert egy a sok kozul
© htmm2008. 02. 01.. 12:26||#29
Tegnap elõtt majdnem megvettem egy albumot legálisan (mp3 formátumban persze). Aztán eszembe jutott a kiadók hozzáállása, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lusta leszek 2 méterrel arrébb menni a bankkártyámig és fizetni azt a vicces összeget is akár. Hamarosan le is töltõdött... A zenekart meg megnézem élõben, abból úgy is sokkal több pénzt kapnak vissza.
© Power2008. 02. 01.. 12:25||#28
Volt jó sok jó évük, de most már vége ennek, akármit próbálnak meg, csak a folyamatot lassíthatják.
Tessék élõben zenélni és abból megélni. A kiadók meg menjenek a levesbe.
© rigidus2008. 02. 01.. 12:16||#27
> ez alatt a pár év alatt elérték, h már nem hallgatok zenét, így nem is töltök le, de nem is veszek

En ugy szinten. Sot, le sem toltom az ilyen divatszarokat, inkabb meghallgatok olykor egy-ket valodi tehettseget.
© Inquisitor2008. 02. 01.. 10:49||#26
Mondjuk az is vicces volt, hogy értelmsebb hírforrások megírták mekkora sikere volt a Radiohead akciójának, hiszen valami többmillió arc tölötte le a zenéket, és a harmaduk fizetett érte átlag 6 fontot.
Erre a "kiadóknak s*ggét nyaló" médiákban meg azt írták mekkora bukta, mert a letöltõk 2/3-a nem fizetett az "ingyen zenéért" ...
Az igazság meg az, hogy a letöltéshez 2 fontért kellett regisztrálni, tehát aki nem "fizetet", az is adott 2 fontot érte. Gyakorlatilag kiadási költségek, és különösebb marketing nélkül kerestek 5-6 nap alatt 5-10 millió fontot, még mielött a lemez egyáltalán kijött volna. Aki szerint ez bukta, az hülye.
Ráadásul egyrészt õk ezt eljátszák majd legközelebb is, és egyre több zenekar átveszi remélhetõleg, hosszútávon a kiadóknak fûrészeltek.
© floatr2008. 02. 01.. 10:28||#25
Tetszik a fénykép <#vigyor3>
Szorongatja azt a díjat, közben a szája mint egy ánusz...

Egyébként meg rohadtul egy van tévedve a manus, gyakorlatilag még a saját zenekarának sem áll érdekében, hogy a kalózkodás megszûnjön, merhát az ingyen reklám azért elég jól jön...
© Ghoosty2008. 02. 01.. 09:59||#24
Hát koránt se biztos, hogy ha nem tudná letölteni, akkor megvenné.
Látszik, hogy fiatal vagy még. Régen, amíg nem volt net, nagyon sokan a rádióból vették fel a számokat, vagy 5-6 ember összedobta a pénzt vettek egyet, és mindenki lemásolta.
Nálunk pl volt cd kölcsönzõ. 1-200 ft ért kikölcsönöztünk egy albumot és mindenki lemásolta.

© Rena112008. 02. 01.. 09:39||#23
hehe azért azt nem gondolod hogy kicseszel velük mert azért is letöltöd mégha utálod is 😄 itt az a gond hogy aki szereti õket és letölti mert ha nem tudná letölteni megvenné és ez it a gond
de azért jól kitaláltad 😄