Gyurkity Péter

Valve: hiba a DirectX10 és a Vista erőltetése

A Valve saját felmérésére hivatkozva azt állítja, hogy a Microsoft hibát követett el, amikor kizárólag Vistán tette elérhetővé a DirectX 10-es verzióját. A játékosok ugyanis ettől még nem váltanak.

A Valve folyamatos felmérésének legfrissebb eredményeit a hivatalos oldalon érhetjük el. Ebből többek között kiderül, hogy a Vistát használók mindössze 8 százalékos arányban vannak jelen a Steam letöltő szolgáltatáson belül, ami felemás következtetésekre sarkallja a szakértőket. A cég egyértelműen negatívan áll a kérdéshez, mások pedig azt bizonygatják, hogy a 8 százalék nem is rossz (a minta nagysága meghaladja az egymilliót).

Gabe Newell, a Valve elnöke egyenesen szörnyű hibaként jellemezte a szoftvercég azon lépését, amellyel kizárólag a Vistán tették elérhetővé az új DirectX csomagot. Szerinte ugyanis ennek eredményeként szinte senki nem használja azt, mivel az új operációs rendszer minden - egyébként szintén megkérdőjelezhető - újítása ellenére sem jelent kellő vonzóerőt a felhasználók többsége számára. Különösen igaz ez a vállalatokra, amelyek egy része kerek-perec kijelentette, hogy az első javítócsomag megjelenéséig nem hajlandó hozzányúlni a Vistához, a hardvergyártók pedig szintén nem állnak túl jól a kompatibilis szoftveres meghajtók terén.


A Steam felmérésében egyébként - ahogy az várható volt - toronymagasan vezetnek a DirectX 9-es kártyák és motort használók. Ez adja az összes felhasználó 76 százalékát, a maradékon pedig az összes többi, még használatban lévő verzió osztozik. A DirectX 8 a teljes tábor 15 százalékát teszi ki, a DirectX 7 5 százalékot ad, az új DirectX 10 (megfelelő hardverrel, vagyis új grafikus kártyával párosítva) pedig alig 2,3 százalékot teszi ki.

Érdekes módon mások éppen azt állítják, hogy az itt mutatott 8 százalékos részesedés kedvező a Vistára nézve, mivel ez így a játékosok körében nagyobb, mint a teljes ágazatra vetített 5-6 százalékos becsült eredmény. Ráadásul az új operációs rendszer havonta 1 százalékkal tudta növelni eredményét, terjedése tehát aránylag gyorsnak mondható - kérdés, hogy ez mennyiben lesz elég a Window XP több mint 90 százalékos uralmának megtöréséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #90
    "Vistához 2 giga ram alatt nem nagyon szabad hozzányúlni, főleg ha az ember játszani is akar rajta."

    1 gigával már jól használható. Ha meg komolyan játszik az ember, akkor már XP alatt is ajánlott volt a 2GB.

    "450-et foglal alapba. Haverom most rakta fel újonan és, úgy hogy semmi program nem volt installálva ennyit foglalt."

    Az, hogy mennyit foglal sokmindentől függ. Pl. attól is, hogy mennyi memóriád van (a cache-ek méretét ez alapján állítja be). Nálam 2GB RAM mellett az XP is simán felment 700MB fölé úgy, hogy alig valami futott.
    Ebben a pillanatban a Vista ugyanezen a gépen 780MB-ot eszik, kb. ugyanazokkal a progikkal. Kevesebb RAM mellett nyílván jobban kijön a különbség.

    "Felrakott egy vírusírtót, ami xp-n nem foglal túl sok helyet, olyan 50 megát a memóból, itt felszökött vagy 700ra a memó foglalat."

    Az valószínűleg egy bug a vírusírtó memóriakezelésében, ami XP alatt nem jött elő. Láttam hasonlót XP alatt is. Pl. pár éve a ZoneAlarm csinált ilyet. Ha pár napig nem kapcsoltam ki a gépet 700 megát megevett az akkori 1 gigából.
  • BiroAndras #89
    "én a Vistát egy olyan fogkrémhez hasonlítanám, amely ugyan semmivel nem tud többet mint a meglévők, de legalább rá van írva nagy betűkkel és szép színesen hogy ÚJ!"

    Érdemes lenne esetleg utánnanézni egy picit a dolgoknak, mielőtt fikázol. Rengeteg dologban tud többet a Vista (pl. 64-bit, SuperFetch, ReadyBoost, Prioritásos I/O, Aero, fejlettebb kernel, újraírt, stabilabb és gyorsabb hálózatkezelés, sokkal magasabb szintű stabilitás és biztonság, sokkal fejlettebb rendszer eszközök, stb.).

    "nem a kékhalálról van itt szó, hanem a driverek hiányáról és a borzalmas sebességről és gépigényről, valamint hogy összeakad több fontos programmal amit munka közben használunk."

    Érdekes, hogy mindenhonnan a driverek hiányáról lehet hallani, én meg nem ezt tapasztalom. Az év elején még vlotak hiányosságok, de mostanra már minden általam használt hardverhez rég van driver. Sőt, a napokban egy nyomtatót is kipróbáltam, ami még sima printer kábelen csatlakozik. Legnagyobb meglepetésemre a Vista azonnal felismerte, és telepítette a driverét.
    A gépigénye se olyan szörnyű, ahogy sokan beállítják. Egy mai normális (nem teszkó gazdaságos) konfigon gond nélkül fut. Ha elég sok memória van a gépben (1GB felett), akkor gyorsabb is az XP-nél a SuperFetch miatt. Pl. a pdf-ek megnyitása olyan gyors, és egyszerű, mint egy .txt-é a notepad-ban (az XP meg fél percig tekeri a vinyót).
    A kompatibilitási problémák is rohamosan szűnnek meg, ahogy minden szoftverből kiadják a javított verziókat. Nálam már csak némelyik játékkal van gond.
  • Yv@n #88
    Nemtudom, de debian csomagok közt nem elérhető :)

    Tény hogy deb srácék elég lassan mozdulnak rá a frissebb dolgokra, viszont pl tekintve hogy xgl a novelles "gonosz" vonal, és a gpl free arcok aiglx mellett tették le a vokgukat, így ez nem elérhető debian alatt. Megtehetné persze, hogy felveszek pár ubuntu forrást apt alá, de az már megint a patkolás kategória az én szememben.

    Helyette inkább kivárom. Az egész csoda desktop dolog inkább csak mókás, mint sem húde hasznos(1-2 apróság kivételével), szóval nem hajt fenemód a tatár.
  • Yv@n #87
    Kb ezt mondtam én is, csak te konkrétan még többet szántál rá mint én :)

    Azt mondtam hogy az enthaustic vonal a 100k feletti, amivel valaki alább próbálta összemosni a középkategóriás kártyákat, és beállítani a témát úgy, mintha az szintúgy fene ritka lenne.
  • turul16 #86
    "Robert M. Love - ismert Linux kernelhacker, korábbi Montavista és Novell alkalmazott - szemügyre vette az interneten több helyen is felbukkant Vista hálózati problémát, miszerint ha multimédiás tartalmakat játszik le a felhasználó Windows Vista operációs rendszeren, a hálózati sebesség akár a maximális áteresztőképesség töredékére is csökkenhet." (hup.hu)
  • axaard #85
    Jééé, én meg az 1.65%-ban (8800GTS), meg a 90.33%-ban (XP). Örülsz?
  • trogerzsiger #84
    jee ben vok a 8 százalékban:D
  • Dany007 #83
    Click

    Hát ennyit a Vistáról meg a játékok futásáról vista alatt.
    Röhej, hogy volt képük így kiadni azt a fost. Az ilyen "Tapaszok" javítások után döbben csak rá az ember hogy mennyire ratyi a Vista. Aki még kételkedik az olvassa el a cikket.

    A most javított hiba leirása :
    " Ez a játékprogramok esetében a grafikus megjelenítés drámai lassulásához és más hibás működéshez, legrosszabb esetben lefagyáshoz vezethet, ráadásul a hiba leginkább a csúcsteljesítményű konfigurációk tulajdonosait sújtja. "

    Egyszerűen röhej hogy ilyen hibákat elkövettek...Szánalmas az egész microsoft. Akárki akármit mond az Xp idején nem volt ekkora balhé belőle.
    pff erről ennyit.
  • Benedicht #82
    Ez forditva is igaz.
  • Deer #81
    Nekem az tetszik, ahogy az MS-fanok szidják a hardvergyártókat, hogy miattuk nem használható a Vista, hiszen nem írnak alá normális drivereket. Linux esetén szerintük a operációs rendszer a szar, mert nem támogat jópár hardvert.