Gyurkity Péter

Intel - 45 nanométer 999 dollárért

A processzorgyártóknál nincs uborkaszezon - folyamatosan érkeznek a hírek a most megjelenő, valamint az év végén és jövőre várható újdonságokról. Most az Intel 45 nanométeres asztali fejlesztéseiről tudhatunk meg néhány részletet.

A DigiTimes jó szokásához híven tajvani forrásokból szerezte legújabb értesülését, miszerint a 45 nanométeres generációból az asztali számítógépek szegmensében elsőként egy Core 2 Extreme processzor jelenik majd meg. Ennek felbukkanását a negyedik negyedévre teszik, vagyis a bemutatóra mindenképp sor kerül még az idén.

A források beszámoltak arról, hogy az új gyártástechnológiával készülő asztali erőmű rögtön meglehetősen magas, 3,33 GHz-es órajelen érkezik, 1333 MHz-es rendszerbuszra támaszkodik, a másodszintű gyorsítótár mérete pedig a négymagos felépítésnek megfelelően magas lesz, 8 MB-ról 12 MB-ra nő. A fejlesztés ára kezdetben 999 dollár lesz, nem tartozik majd tehát a könnyen megfizethető változatok közé, de ez nem is cél. A pontos jelölést még nem ismerjük, és az Intel sem közölte a processzor számozását.

A megjelenést követő hetekben két újabb példány érkezik majd, amelyek szintén a csúcskategóriába, illetve a felső-középkategóriába tartoznak. Ezekről mindössze annyit tudni, hogy szintén 45 nanométeren készülnek, ugyanazon 1333 MHz-es FSB-re épülnek, és a másodszintű gyorsítótár mérete sem változik, vagyis marad a tekintélyes 12 MB. 2008 elején ezt négy ikermagos Wolfdale szerverchip egészíti majd ki, ahogy arról már a napokban beszámoltunk. Ezek az új Xeon család alsó szegmensét testesítik majd meg, a főszerep itt ugyanis a négymagos Hampertown processzoroké lesz.

Az Intel egyelőre nem kommentálta a hírt és mivel még fejlesztés alatt álló processzorokról van szó, ez minden bizonnyal még jó ideig így is marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #16
    Probálj meg ne szelektíven olvasni :P
    Egyébként csak lazán..Nem kell mindig halál komolynak lenni, csak legyen értelme a mondandódnak..örök mondásom > Hitler sosem káromkodott...
  • lee56 #15
    Miafene még kiderül idősebb vagy mint a hsz-eid többségéből gondoltalak
  • who am I 7 #14
    Nekem volt 200+ -os CYRIXOM ez a tuti szép sárga wáááhááá és milyen szar volt :( :D de asszem az ájemdé se volt nagy sztár.Az Athlon XP-vel jártam mondhatni jól, addig celeronom volt...de az a jól húzható 450-es :D faxse emléxik már...régi szép idők XD
  • Sanyix #13
    a +-os jelölgetés a gigaherckergetés(teljesítmény nélkül) után jött, amit nem is tudom melyik processzorgyártó kezdett :)
  • JTBM #12
    A laptopomban egy intel Core2 7300-as proci van, 2GHz, 4MB L2 Cache és 800MHz busz.
    A fogyasztása szvsz. azért nem a legkevesebb, mert a laptop kb. 1 órát bír aksin. Igaz persze, hogy nem csak a proci fogyaszt, hanem fogyaszthat még a GPU is. (mobil 8600GT 256MB)
  • dez #11
    -y
  • dez #10
    Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy "az csak hatásvadász marketingfogyás volt, mert valójában pl. a 3000+-os csak 2GHz 'gyors' volt!"?
  • who am I 7 #9
    dez, jobb lenne ha a hatásvadász marketing fogással nem jönnél...nem is tudom melyik processzorgyártó is kezdte el a + os jelölgetést..a cyrix mellett..
  • dez #8
    A "Core 2"-ben a kettes nem a magok számára vonatkozik, hanem a generációt jelöli. Mert hogy volt egy olyan, hogy "Core". A magok számára a "Solo", "Duo", "Quad", stb. szócskák utalnak. Az "Extreme" jelölhez 2, 4, később több magot is, mindig az aktuális legnagyobb kapja (hatásvadász marketingfogás).
  • Akuma #7
    "elsőként egy Core 2 Extreme processzor jelenik majd meg"
    "a másodszintű gyorsítótár mérete pedig a négymagos felépítésnek megfelelően magas lesz, 8 MB-ról 12 MB-ra nő."
    Most akkor kettő vagy négy magos??