Gyurkity Péter

Az SMS-től féltik az írott nyelvet az írek

Írországban az illetékesek a mobiltelefonok, ezen belül pedig a rövid szöveges üzenetek népszerűségével magyarázzák a fiatalok egyre romló vizsgaeredményeit, különösen ami a helyesírást illeti.

A 15 éves tanulók dolgozatait szemrevételező állami bizottság a napokban megállapította, hogy a folyamatosan romló eredmények ezen a téren egyértelműen a mobiltelefonok és a szöveges üzenetek, vagyis az SMS rohamos terjedésével indokolhatók. Veszélyt jelent az írott nyelvre a rövid, egyszerű mondatok kizárólagos használata, a mondat végi írásjelek elhagyása, valamint a szókincs hiánya.

"A mobiltelefon megjelenése, illetve a szöveges üzenetek népszerű kommunikációs eszközként való elterjedése a tanulók eredményeinek vizsgálata alapján komoly mértékben befolyásolni látszik az írásos kultúrát. Az SMS a fonetikus írásmód, valamint az írásjelek elhagyása révén veszélyt jelent az írott nyelv hagyományaira nézve" - áll a bizottság jelentésében, amely emellett a legfőbb hiányosságokat is felsorolja, amelyek szembetűnőek a fiatalok vizsgáiban.

Eszerint a legtöbb tanuló erőteljesen támaszkodik az egyszerű, rövid és többnyire hiányos szerkezetű mondatokra, az igeidők végletes leegyszerűsítésére, illetve elhagyására, valamint a leszűkített, lecsupaszított szókincsre, amely az SMS esetében még megengedhető, az élet más területein viszont azonnal szembetűnik. Az illetékesek szerint mindez komoly figyelmeztetés, már csak azért is, mert az OECD által megrendezett 2003-as nemzetközi megmérettetésen az úgynevezett Pisai jelentés szerint az ír 15 évesek a legjobb tíz között végeztek.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy milyen módon lehetne kiküszöbölni, vagy akár csak csökkenteni a mobiltelefonok hatását. Ennek megválaszolása minden bizonnyal jó időt vesz majd igénybe, hiszen a mindennapok részévé vált eszközöket nem lesz könnyű elkülöníteni az oktatástól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aRoma #44
    "'HÁ'turul"
  • Tetsuo #43
    Arra céloztam h még gyerek vagy, ha problémád az ly. Ha "nagy" leszel, már örülni fogsz neki, de lehet h már nem használhatod.. Ha nem vagy gyerek, akkor valszeg soha nem leszel "nagy".
    A turul név pedig teljesen ellentétes az ly-utálattal.
  • Morden23 #42
    Nem az a gáz, hogy sms-ben meg a DC hub-on, vagy WoW-ozás közben netszlenget használnak a kölykök (minden közösségnek/szubkultúrának megvan a saját egyedi nyelvhasználata, még egy pár fős baráti társaságban is találhatóak ilyen elemek).

    A baj azzal van, hogy ezt a köznyelvbe, a közhasználatba erőlteti bele nagyon sok ember (mert fizikailag nem képes mást használni, és/vagy mert jópofának, trendynek, vagánynak tartja).
    A probléma aztán ott folytatódik, hogy amikor ez a degenerált nyelvjárás elér egy kritikus tömeget, akkor adott médium, esetleg adott embercsoport azonosítja azt egy-egy tulajdonsággal (pl. sya és társai = fiatalok és trendyk vagyunk), és ezzel még nagyobb embertömegekhez juttatja el a sz*rt.

    Egy átlagembertől elvárható, hogy az anyanyelvét anyanyelvi szinten legyen képes használni (hát ugyebár, innen a név:)), és igenis, legyen iszonyatosan égő, amikor egy 15-18 éves ember nem képes leírni egy átlagos magyar mondatot gargantuai méretű stilisztikai és helyesírási hibák nélkül.
  • Madve #41
    Ja, meg érdemes hozzátenni azt is, hogy az a tanár nyugodtan oszthasson kokszit, vagy adott esetben körmöst a gyereknek, vagy vágja hozzá a krétát, vagy a kulcscsomót,(persze nem korlátlan módon) bajunk nem lett tőle, de kussban tudtunk figyelni az órán. Mindezért a szülő ne rugathassa ki a tanárt (csak tényleg durva esetekben) ha pedig a szülő megtudja hogy a suliban a gyerek nem bír magával akkor nyugodtan kavarhasson le neki egy apait, vagy anyait. Nehogymár az legyen, mint amerikában, hogy a beképzelt kis hülyegyerek elkezd hisztizni az utcán, azt a szülőt meg beviszik a rendőrök, ráhívják a gyámügyet, hogy nem tud gyereket nevelni. Meg a hisztiző gyerekre a szülő hívja ki a rendőrt, hogy ugyan szólítsa már fel, hogy nyugodjon le. Nem kéne elfelejteni, hogy ha a gyerek számíthat ilyenekre, könyebben lehet megfegyelmezni is, és könyebben lehet leültetni a seggére tanulni. Nem vagyok az erőszak híve, én is nagyon utáltam amikor kaptam egy egy kokszit, stb. de megvan a megfelelő "lélektani" hatása is. Persze csak módjával.. meg nem ártani kiírtani a köztudatból, hogy pedálnak lenni égő, mondom én ezt, aki sosem volt pedál, meg égínek is tartotta.
  • Madve #40
    Megoldás létezik. Sms karakterhatárt kitolni kb. 1000-re áremelés nélkül, minden telefonhoz alaptartozékként adni teljes billentyűzetet, magyar szótárral mindet ellátni, és addig nem engedi elküldeni a telefon az üzenetet, amíg ki nem javítottál minden hibát. Ha a szótár nem ismer szavakat, akkor lehet újat "tanítani" neki, de lenne benne egy szűrés, hogy az alapvető hülyeségeket nem fogadja el új szóként, Pl. teccik, jáccik, sya, meg a társaik. Igen, igen, tulajdonképpen a telefonokban ott figyelő T9 szótárat kéne tovább fejleszteni. Chaten meg működhetne ugyanaz, mint dc-n az Elite hubon, hogy van egy bot, aki figyel, és a durva helyesírási hibákért, meg az úgynevezett "netes" nyelv elemeiért, kidobja az embert egy laza órára a hubról. Fórumokon meg meglehetne csinálni, hogy nem csak annak a hozzászólásait törlik akinek nyomdafestéket nem tűrő megjegyzései vannak, hanem annak is, aki nem szép magyar nyelven, kerek, teljes mondatokkal fogalmazza meg, hogy mit szeretne. Aztán jöhet a média, ahol a kisgyerekeknek szánt rajzfilmeket kellene rendbeszedni, pl ezeket az alapnyelvezetű japén, meg kínai agressziót sugárzó szemeteket be sem engedném az országba. Az idióta műsorokat árasztó tv adókat meg ugyanúgy műsorszünetre büntetném, mintha pinát mutatnának késő délután a tévében. Szóval itt az ORTT is léphetne. Aztán elővenném a tanárokat, akik nem verik le mindenképpen a gyereken, ha az nem képes elolvasni még a kötelező olvasmányt sem. Utána már a szülőkre kéne hatni valahogy, hogy az a gyerek nem aranyos, meg nem a rendszer áldozata, hanem mocskos nagy égés a családnak, hogyha nem tud az a gyerek normálisan írni, meg beszélni.
  • turul16 #39
    Szerintem a 16-ot még annyira nem érted :P
    16 bites cuccra asm -et toltam amikor oda került.
  • turul16 #38
    Beszélgess el egy friss éretségis emberrel, vagy egy 40-50 éves munkással, elég gyakran tapasztaltam, hogy az utóbbival értelmesebben lehet beszélni.
  • AranyKéz #37
    "A mai fiatal alapvetően más kultúrában szocializálódik, mint mondjuk tette azt a korosztálya 50 éve, sokkal több képi információval találkozik, és a régitől nagyon eltérő szöveges környezettel. Ennek megfelelően pl. kevés egybefüggő, magasan strukturált, nyelvileg komplex szöveget olvas (pl. regény), vagy ír (pl. hagyományos levél) és sokkal több töredékes, információközpontú, funkcionalitásra kihegyezett, kifejezetten és célzottan sematizált, egyszerűsített, könnyített és ad-hoc texteket olvas és ír, mint pl. használati utasítás, filmfelirat, súgó, komment vagy épp sms."

    Tehát én - egy egyetemista - kevesebb értelmes szöveget olvasok mint 50 évvel ezelőtt egy átlagember ? Ma, amikor egy érettségivel kitörölheted a segged, az emberek KEVESEBBET olvasnak, írnak, tanulnak és tudnak, mint a dicső kommunista korban amikor nyolc általános elég volt hogy aránylag elboldoguljál ? /igaz hogy ott az átlagnak szarabb volt mint mostanság, de ez most mellékes/

    "A nagyobbik gond az, hogy a nyelvhasználat és szövegalkotási készség igen erős összefüggsében áll a gondolkodással is, lévén alapvetően és lényegileg a nyelven keresztül és a nyelv által gondolkodunk (nincs nyelv nélküli gondolkodás)."

    Fura, én úgy tudtam hogy gondolkodás nélkül nincs nyelv, nem pedig fordítva.

    Meg van biza képekben való gondolkodás.

    Én meg tapasztalom a matematikában / matematikai sejtésekben való gondolkodást és a szituációkban való gondolkodást is.
  • turul16 #36
    Az oktatással ott is baj van, hogy nem becsülik meg a tanárokat, így aki teheti (ért a szakmájához), az inkább nem tanít, tisztelet a kivételnek.

    A tanagyag jórésze hasznavehetetlen a való életben, és lexikális jeleggű. Holott a művészett történetben (irodalom) és történelemben nagyon jó összefügések vannak, de az oktatás és méginkább a számonkérés, lexikálíis tudásra megy rá, ami nem edzi az agyat gondolkodásra.

    Egy érettségizett diák semmit nem tud mi vár rá oda kint, nincs tisztában a társadalmi rendszerünkel, ügyintézések miben létével.

    Kevés a szakkör, fizika/kémia órán kevés a kisérlet és ezen órák számát is csökkenteni akarják.

    Szerintem rendes háztartástan, vagy barkácsolás oktatás sincs a sulikban, vagy olyan "mindenapi "ismeretek hogy miért úgy kell összekötni a DVD-t TV -vel.
  • turul16 #35
    Semmi köze az aktuál politikához, a médiának.
    A midiának csak egy számít a nézettség. És xy IQ 0 showk nézettek.

    Könnyű teremteni egy mítikus megfoghatatlna gonosz titkos szervezetet, hiszen ilyen önmagából kifordult világot kényelmesebb vele magyárázni, minthogy beismerjük mindannyian hibásak vagyunk, és szakadék felé haladó kocsiból kiszálni addig nem fogunk tudni, amíg ezt fel nem ismerjük.
    Félő, hogy későn vesszük csak észre.

    Saját magunknak hazudunk, egyenlőségről.
    Olyan rendszeröl van szó ahol az egyénnek magának kell boldogulnia, és mégis közösségről prédikálnak.
    Minden szervezeti egység szintén a saját létét tartja legfontosabbnak nem, azt a célt amiért létrejött, ezért ilyen tartós a rendszer, és nehezen modosítható, annak ellenére, hogy rossz.
    "Egy hivatal legfontosabb feladata, hogy fentartsa önön fontosságát."

    A rendszer nem képes globális problémával szembenézni, nem képes kezelni szellemi tőkét. Nincs igazi morális értékrend.