Médiainfo

2020-ra búcsút mondhatunk az apróhirdetéseknek

A következő évtized során eltűnnek az apróhirdetések a nyomtatott sajtóból - jelentették ki a szakma képviselői egy Nagy-Britanniában zajló találkozón.

A kerekasztal beszélgetés során Alan Rusbridger, a Daily Guardian munkatársa kifejtette, a nyomtatott sajtó néhány év múlva már nem számolhat az apróhirdetésekből származó bevételekkel, az internet ugyanis átveszi az uralmat. A napilapok és magazinok egyébként is éles versenyben állnak az online felületekkel, az apróhirdetések terén pedig máris a világháló áll nyerésre.

Ennek legfőbb oka, hogy az apróhirdetések javát kitevő álláshirdetések az online álláskereső oldalakra kerülnek ki, a különböző árucikkek és használt tárgyak forgalmazása pedig áttevődik az aukciós és kereskedelmi oldalakra (pl. eBay).

Más szakértők szerint már jóval 2020 előtt számítani kell az apróhirdetésekből eredő bevétel kiesésére, hiszen Nagy-Britanniában éves szinten máris 9 százalékkal esik a sajtó reklámbevétele, miközben 50 százalékkal nő a az internet forgalma. Az újságok és magazinok leginkább úgy próbálják felvenni a versenyt az apróhirdetési lehetőséget is elszipkázó webes felületekkel, hogy maguk is álláskereső és kereskedelmi site-okba fektetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #5
    Nálunk ettől egyáltalán nem kell félni. Ezért
  • Black Ice #4
    apróhirdetési lehetőséget is elszipkázó webes felületekkel,

    LOL
  • egyember1 #3
    (:
  • artschi #2
    mindez Nagy Britanniában...
  • BandiG #1
    Imádom az ilyen SG-s híreket, hogy 2453-ra nem lesz tej, és utána kiderül, hogy csak a sarki bolt lesz autószerelő addigra...