Berta Sándor

Önkéntes virtuális börtön másolóknak

Német fogyasztóvédők új módon próbálnak meg tiltakozni a német szerzői és kiadói jogi kampányok ellen. A cél annak elérése, hogy a magáncélokra készülő másolatok továbbra is legálisak maradjanak.

A szakemberek elsősorban azt kifogásolják, hogy újabban Németországban mindenkit előszeretettel egy kalap alá vesznek és azt is bűnözőnek állítják be a hatóságok, aki 70 éves nagypapaként a kisunokájának másolta le az egyik zenei CD-jét. Az akció tehát nem véletlenül kapta a Magáncélú másolás nem bűncselekmény mottót. A Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetségének (VZBV) képviselői Berlinben jelentették be, hogy létrehoztak egy önkéntes virtuális börtönt, ahová mindenki tetszés szerinti időtartamra bevonulhat, hogy így fejezze ki tiltakozását a német szerzői és kiadói jogvédelmi szabályok ellen.

A börtönbe úgy lehet bekerülni, hogy az illető kiválaszt magáról egy fotót és azt hozzátársítja egy neki szimpatikus virtuális börtöncellához. Ezenkívül minden online rab lehetőséget kap arra, hogy elmondja, ő konkrétan miért döntött így, miért tiltakozik. A Wermelskirchenből származó Kringel nevű rab szerint például a magáncélra készülő másolatok fontos szerepet játszanak a kultúra elterjesztésében. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet arra az abszurd helyzetre, hogy az új jogszabályok miatt több millió felhasználót - válogatás nélkül - egyszerűen bűnözőnek minősít az állam.


"Abszurdum, hogy több millió embert börtönbüntetésekkel fenyegetnek és a bűnözőkhöz hasonlóan kezelnek. Holott azt általuk elkövetett dolog csak egy bagatell ügy" - nyilatkozta Christoph Bautz, a kampányban részt vevő Campact online hálózat tagja. "Az új jogszabályok szerint a magáncélra készülő kópiák elkészítése is tilos, mondván ahhoz hogy ez megtörténhessen, a felhasználóknak előtte ki kell játszaniuk az adott lemez másolásvédelmét. Ezzel gyakorlatilag megszűnt annak a lehetősége, hogy bárki egy jogtiszta szoftverről, zenei albumról vagy játékról kifejezetten magáncélra másolatot készíthessen" - tette hozzá Patrick von Braunmühl, a VZBV alelnöke.

Szintén óriási felzúdulást váltott ki az a tervezet is, miszerint a német internetszolgáltatók kötelesek lennének harmadik félnek, például zenei kiadóknak kiadni az illegális másolatok terjesztésével vagy letöltésével gyanúsított emberek személyes adatait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gordonmail #11
    Ez igaz, nem szabad lemásólni.
    Szóval aki MP3 Playert hallgat az MIND illegális ezek szerint.
    Énis.......
  • pemga #10
    Ezt én sem vágom, mire gondolsz?
  • HUmanEmber41st #9
    Na és ha megveszek 1 CD-t és van 1 MP3 lejátszóm (hordozható ugye) akkor hogy töltöm át rá a zenét?
    Ezentúl, aki MP3 lejátszón zenét hallgat, az bűnöző a németeknél?
    Mindenki vegyen Discmant, és a rendőr ellenőrizheti, h eredeti-e a benne lévő disk??????
  • pTk #8
    pl?
  • avman #7
    ha megnéztek egy dvd-t, kicsit érdekes dolgok vannak rajta a másoláson kívül is.
  • AgentKis #6
    Jól látod! Ezért baromság ez az egész másolásvédelmi mizéria! Ami lejátszható az másolható is. Ennyi. Ez védhetetlen.

    Más kérdés, hogy a másolás kriminalizálható. Ezzel egyet is értek abban (és csak abban) az esetben ha valaki ezt üzletszerűen nyomja, de azzal már nem, ha csak önszorgalomból teszi, barátai rokonai részére, anyagi érdekeltség nélkül.

    Igazából az ingyenes dolgok felé kellene mozdulni ezen a téren. Nade ez még csak a távoli jövő.

    (Még jó, hogy a posta nem tiltja be az e-mailt!!!)
  • ricsimaster #5
    Asegg németek már megint világuralomra akarnak törniXD már megint azt hiszik övék a világ és egyetlen náluk bevezettet törvényt is követ a világ egyszer elkurtákezt többször is sikerülni fog nekikXDXDXDXDXDXDXDXD
  • gyugyo7 #4
    csak azt elfelejtik hogy valaki korekt cd dvd
    megvette és esetleg azért másolja át mert már elofordult hogy magátol a tokba megrepet a lemez
    és nem akarja ujbol megveni mert szar minöségbe
    nyomják szar lemezre amugy ne nézegese a gépemet senki mert lehet rajta személyes cuc meg munka
    amit ha megnéznek ez már kémkedés cégnél pedig
    ipari kémkedésnek minösül pedig ök ezelen harcolnak nem,vagy nekik lehet?
  • AranyKéz #3
    Ja, kicsit geciség hogy milliókat szolgáltatnak ki a kiadók kénye-kedvének.
    A DRM meg önmagában is rossz.
    (Mellesleg jó lenne ha nem figyelné senki se hogy mit csinálok a gépemen)
  • irkab1rka #2
    Ne szarozzunk, gyüjtsünk erőt, csináljunk egy évig felvilágosító kampányt, aztán a következő évben tartsunk népszavazást.