SG.hu·

Nem sikerül megfejteni a "Rejtélyes követ"

Nemrég sztoriztunk egy különös eszközről, az Antikythera-mechanizmusról. Most egy újabb rejtélyes tárgy kerül terítékre, melynek eredetéről több mint száz éve töprengenek a hivatásos régészek.

A történet szerint 1872-ben New England középső részén, a Winnipesaukee-tó partján egy kerítés ásásakor agyaghalmot fordított ki az ásó, melyben egy sötét, tojás alakú követ találtak beágyazódva. A kőbe különböző mintákat véstek, többek közt egy arcot, egy indián kunyhót, kukoricacsövet és csillagszerű mintákat. Mivel hasonló tárgy mind a mai napig nem került elő, ezért nem igazán tudnak választ adni arra, hogy ki és milyen céllal készíthette a tojásdad művet, és főként hogyan sikerült megalkotnia, az amúgy egészen szabályos formákat.

A 10 centis kő egyik oldalán fordított nyilak, egy hold, néhány pötty és egy spirál látható, a másikon a kukorica és egy kör, melyben három alakzatot véstek, az egyik egy szarvas lábára emlékeztet. A nagy múltú American Naturalist a felfedezéskor úgy vélekedett, hogy a kő két indián törzs között megkötött egyezségnek állíthatott emléket, mások szerint viszont eszkimó, de akár kelta eredete is lehet, bár a jellegzetes indián sátor elég meghatározó motívum.

A Mystery stone, azaz rejtélyes kő névre elkeresztelt tárgy furcsasága, hogy két végébe két különböző méretű lyukat fúrtak. A lyukak fúrása meglepően egyenletes és egyenes, nem keskenyedik el, az alsó furatban látható karcolások arra utalnak, hogy egy fémrúdon helyezkedhetett el, melyről többször is eltávolították. A szakértők szerint a lyukat később, a 19. vagy a 20. században fúrhatták a kőbe, mivel ez messze meghaladja a történelem előtti Amerika őslakósainak képességeit.

A kő egyébként egy kvarcit, egy homokkő származék, ami nem jellemző a megtalálási hely, New Hampshire geológiájára, bár nem zárható ki, hogy egykor ott készítették.

A kő eredetének vizsgálatát nagyban megnehezítik felfedezésének homályos körülményei. A kő a kerítésen dolgozó munkásokat felbérelő üzletember, Seneca Ladd tulajdonába került. Ladd 1892-es halála után lányai örökölték a fura tojásszerű képződményt, amit végül 1917-ben a helyi történészeti társaságnak adományoztak. A tárgyat végül a New Hampshire-i Történeti Múzeumban állították ki. Ladd kedvelte a természettudományokat, jelentős magángyűjteménnyel is rendelkezett, azonban nem fordított különösebb figyelmet a "feltárás" környezetére. Nem tudni, milyen mélyen feküdhetett, volt-e valami egyéb körülötte, avagy milyen messze helyezkedett el a tótól, hogy csak néhány tényezőt soroljunk fel.

Egyedisége miatt nehéz mind időben, mind társadalmilag elhelyezni. Jelenleg a kőnek otthont adó múzeumot működtető társaság a kőre vésett jelekhez és motívumokhoz hasonlók után kutat, ám ez rendkívül időigényes feladat, munkájukat eddig nem sok siker övezte.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© feketeribizli2006. 12. 28.. 12:58||#63
A lyukról az jut eszembe, hogy a jogar alján is van és az teremtõ forrást jelképez, talán egy õsi jogar feje lenne az s nem egy tojás.
© Tiberius B2006. 09. 06.. 19:10||#62
hmmm érdekes eszmecsere alakult itt ki, szerintem a nyelvet tényleg nem kellene elszennyezni
Mi van a csupakabrával?
© Szaszka242006. 08. 05.. 22:08||#61
Mehíkóban találták vagy lõtték pár éve. Farkasnál nagyobb testû, emlõs féle, és rájárt a közeli nyájakra. Beszállították valamelyik helyi kutató központba, hogy majd jól fölnyiszálják, aztán semmi.
© petko0002006. 08. 03.. 11:56||#60
a csupakabrára (vagy mi a franc) gondolsz? <#idiota>
© petko0002006. 08. 03.. 11:55||#59
talán egy olyan ember csinálhatta, akinek rengeteg ideje volt, éveken keresztül csak csiszolgatta míg tökéletes nem lett... 😊
© Szaszka242006. 08. 02.. 12:24||#58
Dehogy haragszom értem én a viccet. Hol is laksz? 😄 Nekem már az is elég ha valaki érthetõen elmondja mi van azzal a r..dt kecskeszívóval. Felboncolták már? 😊
© Epikurosz2006. 08. 01.. 20:36||#57
Ezs mind sép és lyó, de ha ijenekre pazsarolom az idõmet, akko mikó fedezem fel a térugrós idõgípet?? Most akkó düntsétek el, hogy mi kén nektek: szípen beszílõ embör, vagy Dr. Brown, aki úgy jár ki-s-be múlt és jövõ közepett, mint más emberfia a Keleti pu. kapuján. :-))

(Azér' ne haragudj meg, csak vicceltem 😊.
© Szaszka242006. 08. 01.. 10:58||#56
Epikurosz itt egy cím a beszéd oktatás témaköréhez ezenkívül ajánlom minden cikkírónak http://lantose.freeweb.hu/6.htm

Még mindig semmi hír a kecskeszívóról? Az pedig nagyon érdekelne.
© gyozo2006. 07. 31.. 17:08||#55
Mi van ha valakinek kedve szottyant annak idején egy tojás alakú követ csiszolni és kifaragni csak úgy?<#wow2>
Miért?
Mert éppen nem volt semmi dolga.
Vagy az ér rá ma túlzottan, aki azon gondolkozik, hogy miért készített valaki ilyet annak idején?<#wow3>
© Epikurosz2006. 07. 29.. 01:36||#54
Neked elméletileg igazad van, csak ugye az a makacs gyakorlat, amelyen megbuknak a szép álmok. ;-)