A politika az Európai Uniós csatlakozással óriási pályázati pénzek megjelenését jósolta a hazai gazdaságban minden egyes területen. Ha másért nem már ezért is érdemes volt a közös Európához csatlakoznunk, de a fényes ígéretek és a lehetőségek mögött ennél jóval rögösebb és kuszább az út. Hol vannak a milliárdok?

Nyilván igény mutatkozik arra nap, mint nap, hogy a pályázat után érdeklődő cégek, a pályázatíró szervezetek és az azokat elbíráló réteg valamilyen fórumon találkozzon. Múlt héten családias hangulatban egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol az informatikai témájú EU pályázatokkal kapcsolatban osztották meg véleményüket és tapasztalatukat a jelen levő szereplők. A beszélgetés előtt Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatíró Iroda képviseletében egy igen kritikus hangú vitaindító prezentációt tartott, ami laikus fülek számára talán követhetetlen volt legtöbb elemében, de mindenképpen jó adag keserűség hallatszott ki a kusza adatok mögül.


Előadásában Essősy megpróbálta felvázolni, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak most, mik lesznek a jövőben, mit jelent a lobbi és milyen problémák és milyen előnyök kapcsolódnak az éppen kikupálódni készülő pályáztatási rendszerhez.

A jelenlegi pályázatokkal kapcsolatban már inkább csak statisztikákat lehet megosztani, hiszen a 2004-2006 közti időszakban az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 667 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehetett jelentkezni, melyre 1400 milliárdnyi igény érkezett. Körülbelül 620 milliárdot már oda is ítéltek valakiknek, de csupán 177 milliárdot fizettek ki mindeddig. Ebből a versenyszféra egy csekély 33 milliárdnyi szeletet kapott, tehát 144 milliárdot a közszférába utaltak. Ez az analógia elég kétségbeejtő, de látni kell, hogy ez a beetető periódus, gyakorlás mindenkinek, hiszen a második menetben már a hazai támogatás és az EU-s támogatás összege 2007-2013 között eléri a 6500 milliárd forintot, amiből minél többet kellene lehívnia az országnak. Addig is pedig be kell érni a fentebb említett keretek 5%-val, ami a következő 3 hónapra fennmaradt.

Érdekes megvizsgálni, hogy mik a jelenlegi prioritások a pályázati keretekben, s bár ezek folyamatosan változnak, de iránymutatást jelenthet a vállalkozások számára. A mostani rendszerben maga a gazdaság egy 10%-os szeletet kap csupán, a közlekedés 18%, az infrastruktúra 6%, a humán erőforrás egy bővebb 16%, a területfejlesztés 24%, az államigazgatás pedig mindössze 5% arányban részesülhet a kifizetett pénzekből. Ezek az adatok talán segítenek mérlegelni, hogy mely területeken érdemes pályázatokat keresni, de bármelyik irányba is indulnak el a vállalatok, ugyanazokkal a problémákkal fognak találkozni legyen szó akár informatikáról, akár vállalatirányításról.

Az elsődleges fal az átfutási idő komolytalan kezelése, ami elméletileg 60 nap lenne, tehát a pályázat beadásától számított második hónap eltelte után választ kell kapni, hogy a pályázat nyert vagy sem. Ehhez képest 200 nap felett van a legtöbb válaszadás, ami után még mindig nem következhet a fellélegzés, hiszen a választ követően legalább még ennyi idő telhet el a szerződés megkötéséig, majd a pénz kifizetése pedig már csupán hit kérdése. Ehhez képest eddig a pályázatírók nem javasolták az állami szervek beperlését, bár éppen most egy precedens értékű per indul ilyen területen. Akinek nem lenne esetleg érthető: addig amíg nem ütik nyélbe a megállapodást, addig a cég nem tudja elkezdeni a pályázatban foglalt projektet, így a másfél éves késlekedéssel komoly hátrányba kerülhetnek. Másrészt a pénzkifizetések csúszása nagy veszélybe sodorhatja az ingatag gazdasági helyzetben rendelkező vállalkozásokat.

A második ledöntendő fal az információáramlás hiánya az állam részéről. A piac szereplői nem tudják, hogy mikor, milyen pályázat lesz kiírva és milyen eredmények várhatóak. Ha már fut a pályázat, akkor nem kapnak választ arra, hogy mi történik, sem arra, hogy miért született egy döntés éppen úgy, ahogy. Esőssy szerint nincs bizonyosság, nincs kiszámíthatóság, sem esélyegyenlőség a pályáztatási rendszerben, sőt az elbírálási folyamatok teljesen esetlegesek: még olyan is előfordult, hogy azonos ülésen két hasonló pályázatot másképp bíráltak el. A hab a tortán már csak az lehet, hogy a jogorvoslat, mint olyan hiányzik a szótárból a bíráknál. Minden pályázat mögé van biggyesztve, hogy fellebbezésnek helye nincs.

Persze a jogállamiság eszközeit elő lehet venni, de értelmes válaszra nem lehet bírni őket egyhamar. Példa: egy pályázatban áthúzták azt a sort, amiben a cég 20 emberét informatikai tréningen 2 x 2 napban képezte volna és a kért 600.000 forint helyett 100.000 forintra csökkentették a számolandó kiadást. Azt persze, hogy melyik tréner fog egész napos képzést tartani 25 000 Ft-ért azt már nem árulták el, sőt megsértődtek, hogy kétségbe vonják a hozzáértésüket. Ezek természetesen mind gyerekbetegségek, amik főleg annak tudhatók be, hogy most indult be ez a rendszer és még nagyon kevesen látják át az egészet. A szereplők reményei szerint a következő nekifutásra minden gördülékenyebben megy majd.

Pozitív hozadéka is van viszont ezeknek a folyamatoknak: útközben egyszerűsödött a papírmunka, könnyebbé vált a hiánypótlás, de igazán az fontos, hogy a pályázati rendszer rendre nevel mindenkit, hiszen amit az APEH kér bejelenteni, azt nem lehet ellenőrizni nagyrészt, de aki pályázati forrásra tart igényt, annak ezeket ismernie kell és fel is kell tudni mutatni. Ráadásul mindent ki kell fehéríteni, nem szerepelhet semmilyen jogsértő, vagy gyanús ügylet a cégen belül.

Az általános jellemzésen túl persze szó esett a konkrét pályázati lehetőségekről is, bár ezekkel kapcsolatban érdemesebb felkeresni a pályázatíró cégeket, hiszen annyira szerteágazó szabályrendszer van érvényben, hogy az sem biztos, hogy egy cég megfelel a kiírásoknak. Informatikai területen jelenleg műszaki fejlesztésre, ügyviteli, vállalatirányítási rendszer létrehozására vagy bővítésére, illetve döntéstámogatási IT rendszerek kialakítására lehet pályázni. Ezeken a területeken minimum 8, maximum 20-50 millió forintra lehet pályázni, tehát főként a középvállalatoktól felfelé érdemes gondolkodni.

Sajnos az informatikai pályáztatás területén is elég negatív felhangok vannak, hiszen a kerekasztal beszélgetésen részt vett ügyfelek beszámolója szerint nagyon lassú a folyamat. Az első akadály, hogy nem tudják, hogy bele lehet-e kezdeni a fejlesztésbe, hiszen ha az előtt kezdik el, hogy kiírják a pályázatot, akkor nem lesznek jogosultak támogatásra, ami felveti azt a kérdést, hogy miért jobb az a cég, aki két héttel később kezd ugyanabba a projektbe. Másrészt az eredményes pályázat után a szerződéskötési huzavona is fél éves csúszást szülhet. Végül pedig minden ügyfél oldali szereplő megegyezett abban, hogy csak azok a cégek vállalják fel ezeket a pályázatokat, akiknek egyébként is lenne ennyi pénzük, mert azok a cégek akik megfelelő fedezet és tartalék nélkül kezdtek bele hoppon maradtak, sőt csődbe mentek, mikor késve vagy forráshiányra hivatkozva egyáltalán nem kapták meg a nyert összeget.

Informatikai területen a jelenlegi summa 732 beadott pályázat, melyből 183 támogatva lett. Összegszerűen ez pedig 12 milliárd igényelt és 3 milliárd megítélt forintot jelent. Csattanóként a kis vállalatokat elijesztő démon, hogy az EU szigorától félő hazai rendszer megköveteli, hogy a nyert összeg 120%-val 7 hónapig rendelkeznie kell a nyertes cégnek likvid formában. Ennek ellenére a cél akkor is az, hogy a mostani fordulóban még gyorsan, illetve a következő 6 évben minél nagyobb abszorpciós rátát érjenek el a hazai vállalatok a rendelkezésre álló keretből.