Gyurkity Péter

A Microsoft beleszól az Open­Docu­ment szab­vá­nyosítá­sába

A szoftvercég csatlakozott az OpenDocument formátumok ISO szabványosítását elbíráló bizottsághoz. Indoklása szerint ezt a saját megoldásával kapcsolatos tervei miatt teszi, mások azonban eltérő szándékot sejtenek a lépés mögött.

A Microsoft még a hónap közepén kérte felvételét az INCITS/V1 bizottságba, amely az ISO szabványügyi szervezet tagjaitól beérkező voksokat veszi számba az OpenDocument elfogadásával kapcsolatban. Az ágazatban jól ismert nagyvállalatok közül egyedül a Sun képviselteti magát a testületben, így azonnal megindult a spekuláció a redmondi szoftvercég motivációját illetően. Nem mindenki véli úgy, hogy mindez csupán a cég saját formátumának elfogadtatását készítené elő.

Márpedig pontosan ezt állítja a Microsoft, amely szerint Jim Thatcher, a vállalat alkalmazottja az Office soron következő verziójában alkalmazandó Open XML fájlformátum szabványosításán ügyködik. A szoftvercég részéről igyekeztek leszögezni, hogy Thatcher jelenlére semmilyen módon nem befolyásolja a cégtől független OpenDocument sorsát, amit szerintük az is bizonyít, hogy az OASIS bizottságában is fenntartják helyüket, mégsem avatkoztak be az itt zajló munkálatokba. Ennek ellenére többen úgy vélekednek, hogy mindez pusztán a konkurens csoport hátráltatását szolgálja, és a vállalat igyekszik saját megoldását elfogadtatni a szabványügyi szervezetekkel. A Microsoft tavaly az európai ECMA-hoz nyújtotta be kérelmét, mintegy előjátékként az ISO szabvánnyá váláshoz vezető úton.

"Ott ül a Microsoft, türelmesen várakozva, mint egy pók" - jellemezte a helyzetet Pamela Jones, a Groklaw jogi oldal működtetője. Ő tehát meglehetősen szkeptikus a vállalat szándékait illetően, és attól tart, hogy a cég megpróbál majd ötleteket adni a bizottságnak, hogy hátráltassa az elfogadást. Az biztos, hogy a Microsoft minden formában saját megoldását igyekszik előrébb juttatni, ezt mutatja, hogy formátuma körül fejlesztői platformot hozott létre, amelyhez eddig 40 vállalat csatlakozott, köztük olyan nagy nevek, mint az Intel, az Apple, vagy a Toshiba.

A szoftvercég időközben jelezte, hogy a tavaly beharangozott Expression szoftvercsomag - amely kifejezetten az Adobe termékei ellen irányul - csak a Vista megjelenését követően 60-90 nappal kezdi meg hódító útját. Forest Key, a fejlesztést felügyelő igazgató a Cnet-nek elmondta, hogy a csomag egyik részének első előzetese még júniusban elérhető lesz - az Expression Web Designerrel weboldalak és egyéb webes technológiák fejlesztését végezhetjük JavaScript segítségével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #15
    Miért nem lep meg a hír? :)
  • ubuntu #14
    Ha a microsoft olyan "hasznos tag" lesz, mint az OpenGL ARB-ben volt, akkor ezzel legalább annyira jár jól a INCITS/V1 mintha a USA nemzetbiztonsági kabinetjéhez csatlakozna az Al-kaida :-D
    Aki nem tudná, a MS 2002-ben az OpenGL ARB tagságát arra használta fel, hogy vertex és pixel shader technológiákat birtokló szabadalmaira támaszkodva, perek sokaságával fenyegesse meg a többi tagot. Ezzel hátráltatta az OpenGL2.0 kiadását, és szerzett előnyt saját Direct3D-je számára.
    http://news.zdnet.com/2100-3513_22-943111.html
    http://news.zdnet.co.uk/software/developer/0,39020387,2118968,00.htm
    http://news.zdnet.com/2100-3513_22-943038.html
    http://www.geek.com/news/geeknews/2002Jul/mac20020712015360.htm
    http://uk.builder.com/developer/0,39026995,2119228,00.htm
  • rigidus #13
    En errol nem tudtam, bar nem lep meg a dolog. Mindenesetre jobb, ha abbahagyjak a "korulottunk mindenki hulye" mentalitast.
  • strogg #12
    http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=31049&count17=1

    No flame szándék, de érdekes. Alig 2 hete mondtam, hogy lehet meg merik lépni, mert végső érvként felmerülhet. Persze lehurrogtak:)

    szóval én változatlanul állítom. Jobb ha nem ugrálnak, mert egy ilyen bejelentés hetekre vissszavágja a részvényeiket, a kiesett bevételről nem is beszélve. Ez dollár 10 milliárdokba kerülhet.
  • rigidus #11
    Az a baj, hogy hozzaszoktak az elmult tizen-huszon par evben, hogy a vilag hulye es ok minden szarbol ki tudjak magukat dumalni.

    A helyzet viszont az, hogy mar bemutatkoztak ezalatt az ido alatt parszor es barmit tesznek a masik oldal kovetkezo gondolata az, hogy ezuttal mire keszulnek...
  • rigidus #10
    Pofon egyszeru. Belep a bizotsagba majd megpobalja szabotalni az ODF-et. Minek tamogatna, ha egyszer ugy is a sajatjat akarja raeroltetni.

    Kesobb ha a bizottsagnak tele lesz a hocipoje vele, nem hajithatja ki, ha megteszi azzal eleg szar fenyben tunteti fel magat. Ez kapora johet nekik az antitrust perekben. Lasd: a masodik antitrust per az EU-ban M$ ellen.

    Aztan megint eljatsza a baranykat, hogy o mennyire qrvara interoperalni akart, meg fel is ajanlotta a segitseget es az a csunya testulet ki akarja hajitani. A helyzet viszont az, hogy akiket mar atba$tak parszor azok mar ezt nem kajaljak meg.
  • strogg #9
    ami azt illeti én is nyugisabb lennék, ha az m$ messze elkerülné az ODF szabványosító testületet.
    De persze valahol logikus a lépés. Még olyen érdekes kérdéseim lennének, hogy ha megszületik a nyílt dokumentum formátum (valszeg az openoffice-t alapul véve) akkor mi lesz a .doc -al? Mert nem tudok róla, hogy bárhol hivatalosan rögzített szabvány lenne. (javítsatok ki). Kettő: ha nyílt a szabvány, akkor az ugye még nem zárja ki az üzleti termékeb a szerepeltetését.Akkor minek az m$ felhajtása? Vagy félnek, hogy egy olyan nyílt, de nem általuk leírt szabvány jön létre, amiben nem nagyon lehet egyénieskedni, mert százmilliós veszteség származhat belőle?

    Komolyan nem értem lépést.
  • MetaMórfózis #8
    Ut2004 simán megy, több fps mellett mint winen, doom3 is megy, quake 3is, nexuiz is:) (nexuiz.com)
    igazából en nem sokat jatszom inkabb fejlesztek, de ha megis akkor ut vagy nex nekem elég. De a lok installersnél megnézheted hogy mik mennek még. loki installers
  • sathinel #7
    Hát LOL!!!!

    Előbb meg kéne csinálniegy rendes oprendszert mielőtt eladják, hogy ők találták fel a spanyolviaszt. Pofátlanságnak sincs határa. Ha nem megy a saját szoftware, akkor "dögöljönmega szomszéd tehene is!" mentalitás kicsit WBush-t majmolja.

    Na már csak azért is Linux forewör!!! (remélem a gamék is mennek nemsokárra rajta. Akkor nem lessz miért megvenni a winfost, letöltessz ingyen egy linuxot
  • MetaMórfózis #6
    GAné.