SG.hu

eMagyar portált indított az IHM

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Hámos László a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke elindította az eMagyar portált, amely 330 határon túli helyszínen működő eMagyar pont hálózatként történő együttműködését segíti elő.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium "Szülőföldön az információs társadalomba" programjának köszönhetően 330 helyszínt számláló eMagyar pont hálózat működik nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a tengerentúlon is. Az ingyenesen vagy kedvezményes áron internetezési lehetőséget biztosító közösségi helyek a határon túli magyarok világhálóhoz jutását segítik elő.


A www.emagyar.net címen ma induló eMagyar portállal az IHM az eMagyar pontok üzemeltetőit kívánja bekapcsolni a hálózat működésébe. A portál az általános információkon kívül (a “Szülőföldön az információs társadalomba" program célja és megvalósulása, a Magyarság az Információs Társadalomban Testület tevékenysége), tartalmaz majd régió-specifikus adatokat is, illetve lehetőséget biztosít minden eMagyar pont számára, hogy bekapcsolódjon a portál tartalomfejlesztésébe, és ezzel a világban élő magyarságról, valamint a helyi intézményekről és kezdeményezésekről szolgáljon információval.

Az IHM és a határon túli magyar szervezetek célja a portál létrehozásával egy közös fórum biztosítása a folyamatos szakmai párbeszédhez, illetve fejlesztési stratégiák közös kidolgozásához. Az eMagyar portál tartalommal való folyamatos feltöltését szerkesztőbizottság végzi, amelyben minden régió képviselteti magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ghilette #4
    vetekszik az e-magyarországgal a gyakorlati haszna...
  • Cat #3
    1. erre tudom azt mondani, hogy nem biztos hogy az ezerfős településeknek is saját általános iskola kell, mert nincs az a pénz, amin ezt lehetne biztosítani.
    2. OECD felmérés szerint magyarországon jut az ötödik legtöbb számítógép egy gyerekre az oktatásban, olyanok vannak mögöttünk mint németország, anglia, ausztria stb.
    http://www.sg.hu/cikkek/42253/oecd_jelentes_a_szamitogepek_hasznalatarol
    (kulon érdekesség, hogy a felső grafikon szerint nálunk extrasokan használják az iskolában lévő gépeket)
  • szombi #2
    Persze a határon belül élőkre kevésbé tudnak gondolni!
    Sajnos rossz dolgokat kell elmondanom a mostani kormányról, mert az őrületes tartalomfejlesztés
    és szélessávúinternet-kiépítés ellenére a településemen lévő általános iskola nem tud versenyképes (informatikai) tudást átadni a gyerekeknek.
    Ennek legfőbb oka, hogy az iskolának (és az önkormányzatnak) nincs arra pénze, hogy a 9-12 éves,
    roppant mértékben elavult számítógépeket lecserélje.
    Egyedül az informatikai normatívából jött 2 gép, az egyiket adminisztrációs célokra a tanáriban kellett elhelyezni.
    Most őszintén: hogyan lehet tanítani egy 14 fős osztályt 1 darab géppel?
  • Komolytalan #1
    Szórni kell ki a pénzt, jön a választás, és kitudja bekerül-e a szadesz...