Berta Sándor

A Yahoot hamisította egy japán programozó

Az eredeti hírportálra erősen hasonlító oldalt azután kapcsolták le a japán hatóságok, hogy egy álhírt jelentetett meg, amely szerint a kínai hadsereg egységei partra szálltak Okinawa szigetén.

Takahiro Yamamoto egykori programozó ellen a japán hatóságok nem is az álhír közzétételéért és annak terjesztéséért emeltek vádat a felkelő nap országában, hanem mert le merészelte másolni a Yahoo hírportált.

Az álhír szövege egyébként így hangzott: "WASHINGTON (Kyodo), 18. Okt. - Kínai csapatok hatoltak be Okinawa területére, a hírt a Pentagon is megerősítette". Takahiro Yamamoto utólag elmondta, hogy már bánja az egészet, és gyerekes volt, amit tett. A tokiói rendőrség szóvivőnője megerősítette az oldal bezárásáról szóló híreket és közölte, hogy időközben lefoglalták a férfi számítógépét. A Yahoo vezetői bejelentették, hogy a szerzői jogok megsértése miatt feljelentették a japán programozót.

A hamis Yahoo-oldalt az október 19-ei megszüntetéséig egyébként néhány nap alatt is 67 ezren látogatták meg. Érdekesség azonban, hogy a hír csak kilenc nappal az esemény után szivárgott ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RedPriest #6
    Jah, és hozzátenném, hogy Kína és Japán nem igen csípik egymást. Neten is egymás ellen vannak a userek. Szal eléggé farkasszemet néznek. Ez csak ilyen mellékes info. :) :p
  • RedPriest #5
    Két véleményem van.
    Egyik: Nagy arc volt a srác. Csak a végén betojt. :DD
    Másik: Egy baromi hülye volt, aki tudását fitogtatva azzal poénkodott, hogy a Föld legnagyobb gyalgos seregével rendelkező országa lerohanja azt az országot, amely USA rendelkezésére nem tarthat fent hadsereget (csak minimálisat).
  • wolruf #4
    Azért ott kint kicsik mások az erkölcsök, és a rendőrségnek is van tekintélye...
  • hmhm #3
    Azért vicces dolog ez a yahoo koppintás miatti büntetés. Mintha a nagy cégek eddig nem ezt csinálták volna, hogy egymástól lenyúlják az ötleteket ?
  • slackface #2
    Takahiro Yamamoto utólag elmondta, hogy már bánja az egészet.
    Szegény... Azért jó fej lehet az ürge..
    Ahogy ott a rendőrség intézkedik én is bánnám az egészet
  • atlagember #1
    Mindíg is tudtuk, hogy a japcsiknak nincs humorérzékük.