SG.hu·

Perlik az Apple-t az iPod Nano hibái miatt

Beperelték az Apple-t, mert a cég állítólag tudott az iPod Nano gyártási hibáiról, ám a megjelenési határidőt szem előtt tartva nem javította ki a hiányosságokat, és piacra dobta a készüléket.

A hitelkártya nagyságú eszköznek, amely az Apple legjobban fogyó lejátszóját, az iPod Minit hivatott felváltani, ígéretesen indult a karrierje. Ám hamar a vásárlók panaszaitól lett visszhangos a világháló az eszköz miatt. Legtöbb esetben azt kifogásolták a felhasználók, hogy a lejátszó kijelzője túl hamar összekarcolódik és olvashatatlanná válik. - írja a BBC News.

A felhasználók kollektíven indítottak pert a cég ellen a San José-i bíróságon azt állítva, hogy az iPod Nano hétköznapi használat mellett is rendkívüli mértékben károsodik, ráadásul a termék kiadásakor ennek a cég is tudatában volt. Reményeik szerint így elérhetik, hogy a hardveróriás ingyenesen kicserélje a hibás iPodokat. A vállalat ugyan szeptember közepén elismerte, hogy néhány iPod Nano kijelzője túl könnyen válik használhatatlanná, ám azt is hozzátették hogy ez a probléma a forgalomba lévő készülékek mindössze 0,1 százalékát érinti.

"Ahelyett, hogy az Apple beismerte volna a tervezési hibát, amikor a vásárlók egymás után jelezték észrevételeiket, elhallgatta a hiányosságokat és azt javasolta felhasználóinak, hogy vegyék meg hozzá azt a kiegészítő terméket, amellyel meggátolhatják az eszköz károsodását" - szól az idézet a benyújtott keresetből a Register oldalán.

Az egyik felperesként megnevezett Jason Tomczak még szeptemberben vásárolta meg iPod Nanoját, amely nemsokára olyan karcos lett, hogy olvashatatlanná vált kijelző. Az Apple kicserélte a szóban forgó készüléket az időközben felmerült akkumulátor problémák miatt, ám a felperes elmondása szerint az új darab annyira karcolódott, hogy Tomczak az újbóli csere mellett döntött. A Hagen Bemran Sobol Sahppira LLP jogi cég által benyújtott kereset szerint az Apple "képtelen volt a problémát értékelhető módon kezelni". Az alperesek azt is sérelmezik, hogy a cég a témával kapcsolatban tett hozzászólásokat is eltávolította weboldaláról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ronel2005. 10. 26.. 16:00||#27
Na 3 hete vettem egy ilyen kis csodat, szepr dolog amikor megvettem tisztaban cvoltam vele hogy karcolodik mint allat, ezert a selyemtokot ajanlom , idegesit hogy nem vaghatom csak ugy sebre 😄 de nem is ugy kezelem mint egy playert hanem mint egy kis ekszert, kijelzo tokeletes, az en akum 1 1,5 napig birja es sokat hasznalom nagy fulessel , az alap fules az nem tetszik , recseg ropog benen a folia hiaba szivom 😄 szoval most egy nagyobb hangcuccot hasznalok hozza es a minoseg tokeletes.
Szep munak Apple, csak az zavar hogy tul hamar dobtatok piacra,, ha karacsonyi akcioba dobjatok mindenki joljar ez teny .. ti kaszaltok minekunk meg nincs bajunt a cuccal 😄
ja bejonnek a jatekok rajta 😄 es ami a legszimpatikusabb az az hogy az usaban vettem es van rajta magyar nyelv... nem a legjobb a forditas 😄 azon rohogok de egyebkent szuper imadom Pisz
© Ronel2005. 10. 26.. 15:53||#26
s
© lowdog2005. 10. 26.. 14:09||#25
"Az viszont tény, hogy sokkal olcsóbban sokkal nagyobb tudású, és jobb készülékek is vannak a piacon"
ezek is relativ dolgok, amiket irsz, de azert mutathatnal 1-2 ilyen keszuleket
© Athlon642005. 10. 25.. 16:20||#24
Nekem egy A-DATA MyJoy MP201-es Flash mp3 playerem van és ennek tökéletes az FM tunere
© IoIa2005. 10. 25.. 16:14||#23
Antennaként, természetesen FM vétel esetén.
© IoIa2005. 10. 25.. 16:13||#22
Rádió elég sok készülékben van, a használhatósága már más kérdés.
"Az említett lejátszóban viszont az egész váz antennául szolgált" - ez számomra új. Általában a fülhallgató kábele funkcionál antennaként.
© smokedoc2005. 10. 25.. 16:03||#21
"Nem lehet, hogy a gyorsabb amortizáció oka az ólcsobb technológiákra való átállás, a fogyasztói igények kielégítése végett?"

Ha az fogyasztói igény, hogy tuti lecseréld garancia lejárta után 1-2 évvel akkor igen.

Fogyasztói gondolkodásmódot változtatnak.

könnyebb mondani, veszek egy újat mert elromlott, mint veszek egy újat, mert mûködik de meguntam.
pedig nincsen az újra szükségem.
© Inquisitor2005. 10. 25.. 14:51||#20
"és nincs benne rádió"
Hát én nem tudom, de sokan mondják, hogy egy ezer éve nem gyártott Rio lejátszón kívûl, még semmilyen MP3 játszóban nem volt használható rádió. (Mozgás közben el-eltünnek a csatornák, nagy az alapzaj, stb. Az említett lejátszóban viszont az egész váz antennául szolgált ...)
© Inquisitor2005. 10. 25.. 14:48||#19
Nem lehet, hogy a gyorsabb amortizáció oka az ólcsobb technológiákra való átállás, a fogyasztói igények kielégítése végett?
Például mikor egy kisebb vagyon volt egy TV vagy hûtõgép, akkor picit több (és fejletlenebb de drágább) alkatrészbõl álltak, igaz mûködtek is 10-20 évig jól.
© Inquisitor2005. 10. 25.. 14:46||#18
Ez nem érv, az asszoyn iRiwer-ében is beépített aksi van, ha meg kifogy betolja az AAA-s elemet ééés ... 😊