Gyurkity Péter

Ingyenes marad a Microsoft Antispyware

Miközben a vállalati ügyfeleknek kínált kémszoftver-ellenes alkalmazás pénzbe kerül majd, az otthoni felhasználók továbbra is díjmentesen vehetik igénybe a program szolgáltatásait.

A BetaNews értesülése szerint a Windows OneCare béta változatának fejlesztőivel folytatott online beszélgetés közben elhangzott, hogy a Microsoft a tesztelés lezárultával mindenki számára fizetőssé tenné a programot. Annak ellenére, hogy ez a kijelentés állítólag az egyik fejlesztőtől származott, mégsem bizonyult igaznak, és a vállalat gyorsan leszögezte, hogy a felhasználóknak a jövőben sem kell nélkülözniük az alkalmazás nyújtotta előnyöket. Ez azt jelenti, hogy míg a vállalatok számára fizetős az Antispyware végleges verziója, mindenki más ingyen hozzájuthat ahhoz.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Amint arról korábban hírt adtunk, a Windows OneCare Live szolgáltatás megfelelő díj ellenében lesz elérhető, vagyis akinek összetett védelemre van szüksége, az nem ússza meg ingyen. Aki azonban mindössze az Antispyware programot szeretné igénybe venni, annak továbbra sem kell fizetnie a használatért, mivel a program ingyenes marad. Ezt Steve Dodson, a fejlesztőcsapat egyik tagja jelentette ki blogjában, biztosítva a felhasználókat a korábbi értesülés valótlanságáról.

"Azon felhasználók, akik a WGA (Eredeti Windows - Valódi Előny) szolgáltatáson keresztül érvényesítik operációs rendszerüket, továbbra is ingyen letölthetik az alkalmazást. Így lesz ez a végleges verzió esetében is - ez nem változott azóta, hogy Bill Gates a februári RSA konferencián bejelentette a feltételeket" - szögezte le Dodson a bejegyzésben.

A Microsoft Antispyware legutóbbi előzetese - 1.0.615 Beta - innen tölhető le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gipsz #38
    Sziasztok,
    Tudja valaki, hogy lehet műlödésbe hozni a Microsoft AntiSpyware progit?
    Valamit akarna amikor elindítanám, de nem tudom hogy mit.
    A tavalyi telepítésű az működik az egyik gépemen, de amelyik gépemet legyalúltam és újra feltettem a progit, egyszerűen nem akar elindúlni.
  • NuCLEARScoRp #37
    Marha vicces vagy...
  • worldwideweb #36
    Én csak a kék ablakomat fogom rájuk fehér szöveggel.
  • stratoman #35
    Azokat nem engedi át! Ha már fent van a gépen, a keresés utáni eltávolításnál az ignore lett az alapértelmezett.

    Viszont, ha be van kapcsolva az állandó védelme egy piros ablakot illetve riasztást dob, ha fel akar mászni a gépre. Magyarán települni nem engedi, és ez szvsz elég.
  • Macc #34
    Ertelmezd mar amit irok!!! (Ugytunik te meg mar Divatbol veded az MS-t meg attol is akotol nem kellene)
  • Macc #33
    Hozzaszolasomban, egy korabban olvasott hir igazsagtartalmat csupan megkerdojeleztem (http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=29337), nem akarok en semmi urbanlegendet terjeszteni bocs. Felolem aztan az van ami. Udv.
  • Piscator #32
    Kémírtók tesztje, HardwareOC
  • NuCLEARScoRp #31
    Ahogy nézem ez az oldal se firefox kompatibilis...
  • NuCLEARScoRp #30
    A Microsoftra lassan azt is ráfogják, hogy miattuk zöld a fű és kék az ég.... [color=#FF0000]nevetséges és szánalmas minden MS fikázó...[/color]
  • FTeR #29
    terjeszd az urban legendet.