Hunter

Szent-Györgyi Albert-díj született az USA-ban

Az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Alapítványa egy új tudományos díjat jelentett be, mellyel a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert előtt kívánnak tisztelegni, így hazánk után már az óceán túlpartján is létezik egy, a magyar tudós nevével fémjelzett kitüntetés.

Az amerikai díjat a rákkutatás területén élenjárók kaphatják meg, ami a dicsőség mellett 25 ezer dollárt is jelent. Szent-Györgyi elvei szerint a rák gyógyítható, de a gyógyításhoz először az alapjait kell megismernünk. Ennek megfelelően a róla elnevezett díjjal a rák elleni küzdelem kiemelkedő tudományos vívmányait és a terület vezető kutatóit kívánják elismerni, valamint felhívni a nyilvánosság figyelmét a rákkutatás fontosságára és ösztönözni az ezzel kapcsolatos befektetéseket.

Az Alapítvány - melyet Szent-Györgyi Albert egy vállalkozóval, Franklin C. Salisburyvel alapított 1973-ban - azzal a céllal jött létre, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a tudósok újszerű rákkutatási ötleteinek megvalósításához. Szent-Györgyi és Salisbury törekvésének mára már egy több mint 210 millió dollárt igazgató szervezet az eredménye, ami alapkutatásokat és megelőzési oktatásokat finanszíroz.

"Az elmúlt 30 évben a rákkutatásba befektetett összeg már világszerte megtérült több millió rákból felgyógyult számára, miközben folyamatosan próbáljuk elmélyíteni ismereteinket és képességeinket a rák elleni harcban. Azonban még mindig túl magas az emberáldozat" - mondta dr. Daniel Von Hoff, a Szent-Györgyi-díj bizottságának elnöke. "Az amerikai populáció elöregedésével eljött az idő, hogy kiterjesszük támogatásunkat az alapkutatásokban, mivel innen származnak az igazán jelentős felfedezések, melyek végül a betegekre is kihatással lesznek."

A díjra önjelölés nem történhet. Díjazásra előterjesztettet olyan tudósoktól, üzleti vezetőktől vagy az akadémiai közösség tagjaitól fogadnak, akik jól ismerik a nevezettet vagy annak munkáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #47
    És ezt miért nem nekik írod? :)
  • babajaga #46
    "Növényi eredetű hordozó kristályok, amelyeknek rezgésszáma 7,83 Hz,
    Egyedülálló hatása több területen is megmutatkozik. A szervezetben lerakódott mésszel kémiai reakcióba lép és azt a súlyossággal arányos időtartam alatt kitisztítja. Így rendkívül hatékonyan alkalmazható pl. érelmeszesedés esetén."

    Ez a kémiai analfabéta szöveg egy ezoterikus bolt lapján olvasható.A rezgés semmiféle kémiai reakcióba nem lép a 7,83 Hz a legkevésbé. A 20 kHz feletti ultrahang is csak fizikailag porítja a meszet! Az érelmeszesedésnek a mészhez semmi köze!
  • dez #45
    Csak épp túl édes... :)
  • Butthead #44
    csonthéjban <- nem így akartad írni?
  • Keroo #43
    En specko facsarom, ugy konnyebb es gyorsabb
  • babajaga #42
    Meg olyan is van aki sok gyümölcs bizonyos összetevőit nem bírja csak a C vitamint.
  • dez #41
    És te naponta megeszel 10 narancsot? Az orángutánoknak, stb. van rá ideje...
  • babajaga #40
    "Ne dobd el a sárgabarack magozásánál a magját. Mikor megszáradt, kalapáccsal feltörve a benne lévő "mandula" olasz kekszhez, "

    Jellegzetes hülye tanács! Helyesen úgy hangzik, az édeskés barackmagot használhatod fel mert abban jóval kevesebb a cián, mint a keserűben.Ki az az őrült aki a keserű barackmagot megeszi?
  • Robeast #39
    Na elolvastam ezt is. Mindenesetre, ha rákos lennék akkor biztos folyamodnék valami ilyesmihez is az egyéb "elfogadott" kezelések mellett.
  • linuxos #38
    A belső magban van, nem a csonthélyban. Nézz utána!