SG.hu·

A filmkalózok is felkészültek az idei Oscar-díjátadóra

A korábban meghirdetett kampány az Oscar-díjra jelölt filmek screenereiről készült illegális másolatok visszaszorítására sikertelen volt. Az FBI máris több szálon folytat nyomozást az ügyben.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is illegális filmmásolási botrány borzolja a hollywoodi kedélyeket. Egyöntetű vélemények szerint az újabb botrány szinte kizárólag annak köszönhető, hogy az amerikai filmstúdiók egész egyszerűen képtelenek voltak megállapodni egymással a filmkalózok elleni egységes fellépés, illetve egy közös digitális másolásvédelmi szabvány elfogadásának kérdésében. Bizonyos tekintetben tehát a filmstúdióknak is köszönhető, hogy még a tavalyoz képest is nőtt az Oscar-díjra jelölt műveknek az Amerikai Filmművészeti és Tudományi Akadémia tagjai számára küldött hivatalos példányairól (screener) készült illegális másolatok száma. Jelenleg például a legjobb film kategóriában jelölt mind az öt műnek már elérhető a világhálón a kalózkópiája.

A legújabb botrányban érintettek többek között a Warner Bros filmstúdió Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby) és a Sony Pictures Spanglish, illetve Közelebb! (Closer) című művei. Mint ismeretes, tavaly Carine Caridi ellen emeltek vádat a szerzői és a szomszédos jogok megsértése miatt. A szakember és több társa továbbadta a filmeket más személyeknek, akik ezekről illegális másolatokat készítettek. Caridi-t a bíróság tavaly novemberben bűnösnek találta és 300 ezer dolláros pénzbüntetésre ítélte.


A screenerekről készült kópiák ugyan csupán az interneten fellelhető illegális kínálat töredékét teszik ki, ám mégis a legkeresettebb művek közé tartoznak, mivel jobb minőségűek, mint a kereskedelmi forgalomba kerülő DVD-k kalózkópiái. A probléma leginkább arra vezethető vissza, hogy a hollywoodi filmstúdiók a legegyszerűbb kérdésekben sem képesek megállapodni egymással. Így például hiába találták ki, hogy kötelezzék az Oscar-díjat odaítélő zsűritagokat arra, miszerint azok nyilatkozatban vállalják, hogy nem adják tovább a screenereket, az ötlet kútba fulladt. Több filmstúdió ugyanis megvétózta a tervet, mert a hozzájuk közel álló zsűritagok nemes egyszerűséggel megtagadták egy ilyen nyilatkozat aláírását.

Ezenkívül a hollywoodi stúdiók nem tudtak megegyezni abban a kérdésben sem, miszerint egységes digitális másolásvédelemmel (DRM-technikák) vagy legalább egy digitális vízjellel lássák el az összes screenert. Így fordulhatott elő az, hogy számos műre nem hogy digitális vízjel, de semmilyen digitális másolásvédelem sem került. Bár a DRM-megoldások kijátszhatók és a vízjelek sem tudják megakadályozni az illegális kópiák elkészítését, ám az utóbbiak segítségével legalább visszakövethető lenne, hogy kitől kapták meg az eredeti screenert az illegális filmkalózok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tomo2005. 02. 12.. 13:44||#16
vagy nincsenek szinkronszineszeik, igy inkabb ujraforgatjak a jobb kulfoldi filmeket. eh, micsoda banda
© h4x0r2005. 02. 12.. 12:30||#15
Szerintem az amerikai filmeket amcsiknak készítik. Az õ szinvonalukhoz hasonlóan.

Nekik van Amerikai Taxijuk és egyéb 12 egy tucat filmjeik, nekünk meg marad a Nyócker, Macskafogó, Üvegtigris, stb. >:-)
© Tetsuo2005. 02. 12.. 00:37||#14
A mozi minõség még a HDTVnél is jobb minõségû s itt ha jól értem, azok digitális kópiáiról lehet szó.
© Freddy TNT2005. 02. 11.. 18:02||#13
Én már nem. Nemrég néztem meg egy ismerõsömnél az amerikai taxit. Egy az egyben le van koppintva az EREDETI taxi-ról. Egy rakás sz@r. (mármint az amerikai véltozat)
© HUmanEmber41st2005. 02. 11.. 15:00||#12
8ker rulez ! Az most a tuti
© pemga2005. 02. 11.. 13:10||#11
Ööö, valaki néz még amerikai "filmeket"? <#vigyor2>
© nenad2005. 02. 11.. 12:17||#10
"mivel jobb minõségûek, mint a kereskedelmi forgalomba kerülõ DVD-k kalózkópiái."

miert lennenek jobbak?
© strogg2005. 02. 11.. 09:22||#9
Meggyözödésem,. hogy a kaidók pontosan a lényedget nem értik. A technológia lényegét.😊
Az ellentét a felhasználók <-> kiadók között kibékíthetetlen. Oka a technológiában rejtezik.
A digitális technológia legeslegnagyobb elönye, hogy tökéletes másolat hozható létre az eredetiröl, szemben az analóg-al, amelynél ez nincs így. A digitális technológia alaplényege, és alap tulajdonsága a másolhatóság. Tökéletes módon. Ez ellen kapálódzni kb olyan okos dolog, mint egy lovat leszoktatni az evésröl. Érdemes lenne ezt a tulajdonságot kihasználni, és mindenki boldog lenne. Például sokkal olcsóbban adni a holmikat, mert akkor nagyságrendekkel többeket fog érdekelni "legálisan", és végül is az elvárt összeg 80%-a be fog jönni. szemben az elvárt összeg 30%-val, amit most produkálnak, és sírnak miatta. erröl ennyit.
Miért tettem a "legálist" idézöjelbe?
Azért, mert illegális digitális másolatn em létezik. Olyan digitális másolat létezik, amelyet nem tölem vettél meg. És ekkor addig ügyeskedem, amíg a illegálisna kinyilvánítom. De alapból attól még nem az.
pontosabban mert az ilyen másolatok értékét az határozza meg, hogy a többség mennyiért veszi meg. Ez az értéke. jelenelg az a történet, ha nem annak, és annyit adsz érte, amennyit kérnek, rögtön illegális a másolatod.
Hopp. Itt van a kutyuli elásva.😊
© ttt ttt2005. 02. 11.. 07:00||#8
"...ám mégis a legkeresettebb mûvek közé tartoznak, mivel jobb minõségûek, mint a kereskedelmi forgalomba kerülõ DVD-k kalózkópiái..."
Max a kamerás-mozis verzióknál....
© tomo2005. 02. 11.. 03:42||#7
a legjobb masolasvedelem az lesz , amikor a mesterlemezrol se lehet majd masolatot csinalni a dvd nyomo gyartosoron. nah az lesz a kanaan a hulye kiadoknak. es majd egy szep nag pancelban orzik es hebe hoba megmutatjak a kedvenc elnokuknek.

egy doglodo dinoszaurusz utolso vergodeseinek vagyunk tanui. csak vigyazzunk, a farkaval meg agyoncsaphat.