Gyurkity Péter

Európa 4 milliárd eurót költ az e-kormányzati programra

Az IDC kutatócég legújabb felmérése szerint mintegy 4 milliárd euróba kerül Európa országainak az e-kormányzati program megvalósítása, és a modern online szolgáltatások bevezetése.

A kutatócég az "eEurope 2005 Action Plan" által megszabott határidők közeledte miatt készítette el a felmérést - a tervezet szerint ugyanis még az idei év végéig ki kell alakítani az új szolgáltatások rendszerét. A programot a 2002 júniusában megrendezett tanácskozáson fogadták el, majd 2003 januárjában a Miniszterek Tanácsa is jóváhagyta. A program elsődleges célja a modern közszolgáltatások kialakítása, illetve az e-kereskedelem támogatása, amelyet a szélessávú internet-elérés elterjesztésével, és a nagyfokú biztonságot nyújtó infrastruktúra kiépítésével igyekeznek megvalósítani.

A felmérés szerint 2003-ban az IT szektorba irányuló kormányzati kiadások mindössze 12 százalékát fordították az elektronikus szolgáltatások kiépítésére. Az e-kormányzati szolgáltatásokra fordított összeg azonban folyamatosan nő, és 2008-ra eléri majd a 4,2 milliárd eurót, amely egyértelműen jelzi, hogy az uniós kormányok fontosnak tartják a kérdést. "A nyugat-európai országok szeretnék kiépíteni az integrált e-kormányzatot, és ennek eredményeként a következő öt évben évente 10,5 százalékkal nő az erre fordított összeg" - jelentette ki Massimiliano Claps, az IDC elemzője.

A felmérés többek között arra figyelmeztet, hogy a dél-európai országok többségében - még ha ezen országokban a szolgáltatások semmiben sem maradnak el a kontinens északi részén bevezetett társaiktól - a lakosság nem rendelkezik megfelelő technikai háttérrel azok kihasználásához. Ennek ellenére az e-kormányzati szolgáltatások nyújtotta előnyök terén Olaszország - Dánia és Svédország mögött - az igen előkelő harmadik helyen áll. Az IDC szerint 2003 óta Norvégia, Svédország, és az Egyesült Királyság tett legtöbbet az új szolgáltatások bevezetése, illetve kibővítése érdekében, míg Svájc leszakadni látszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Én is ezt a rohadt bürokráciát utálom. Nem elég h marhasokba kerül, még hetekik "intézik" a dolgokat sztán meg kiderül h nem úgy kellett volna.. :(
  • [HUN]PAStheLoD #1
    Jó lenne, ha nem kéne mindenért berohangálni az okmányirodába.. csakhát mit várok én, ha még UK nak se sikerült megcsinálni..