Berta Sándor

A massachussettsi felhasználókkal is megállapodott a Microsoft

Az amerikai vállalat jogi szakembereinek nemrég Arizonában, majd most Massachussettsben is peren kívül sikerült megállapodniuk a céget perlő felhasználókkal.

A redmondi szoftveróriás ügyvédei igazán nem panaszkodhatnak arra mostanában, hogy nincs munkájuk. A vád ebben az amerikai szövetségi államban is a szoftverek túlzottan magas árára épült. A megegyezés miatt azonban a Microsoftnak 34 millió dollár kifizetésével sikerült magát úgymond gyakorlatilag kivásárolnia a perből.

A vállalatot perlő ügyfelek a 34 millió dollárt bónokban kapják meg, amelyekért bármilyen hardver- vagy szoftvertermékeket vehetnek, tehát nem kötelező ezekért például Microsoft szoftvereket vásárolniuk. A legjobban az üzlettel Massachussettsben is az iskolák jártak, ugyanis ebben az államban is - hasonlóan a többi államhoz, ahol megegyezés született a felek között - a bónok felét az iskolák kapták meg. A Microsoft ugyan korábban megpróbálta elérni egy hasonló, kaliforniai ügyben, hogy az emberek és az iskolák a bónok felét Microsoft termékekre legyenek kötelesek beváltani, ám ez nagy ellenállásba ütközött.

A legtöbb per a redmondi szoftveóriás elleni első trösztellenes ítélet megállapításain alapul. Ebben a konszernt azzal vádolták meg, hogy visszaél a piaci helyzetével. Több magánszemély, illetve cég azzal is megvádolta a vállalatot, hogy a piaci hatalmát ráadásul arra is felhasználta, hogy a kelleténél drágábban adhassa el a termékeit.

Eddig azonban a bíróságok szinte minden gyűjtővádat elutasítottak, illetve megegyezés született a felhasználók és a Microsoft között. A legtöbb államban vagy azért utasították el a beadványokat, mert kiderült, hogy az ügyfelek nem magánál a Microsoftnál, hanem egy kereskedőnél vették meg a szoftvereket, aki még rátette ezek árára a maga hasznát, vagy pedig volt olyan szövetségi állam is, amely egész egyszerűen nem foglalkozik ilyen magánvádas versenypiaci keresetekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #4
    Az EU-nak is kifizették az 500m eurót, bár az nem kis tétel...
  • [HUN]PAStheLoD #3
    pontosan :)
    és ha leszedem warezként az nem jelenti azt hogy ezzel megkárosítom azt az xy céget , ugyanis annyi pénzem sose lett volna hogy megvegyem a termékét ..
  • TheZsenyka #2
    És szerintem mindenhol annyiért árulhatja amennyiért akarja.
  • TheZsenyka #1
    Szerintem mindenki annyit kér a termékéért amennyit akar. Ha nem tetszik, nem kell megvenni.