Kocza Zoltán

Megjelent a Microsoft ISA Server 2004

A Microsoft bejelentette, hogy elkezdte új hálózati biztonsági szoftverének értékesítését, amellyel a biztonsági berendezések által uralt piacot célozza meg.

A Microsoft kijelentette, hogy később az év folyamán megjelenő internet biztonsági és gyorsító szerver szoftverével olyan hardver partnerekhez kapcsolódik, mint például a Hewlett-Packard és a Network Engines. Más szereplők, mint például a CheckPoint Software Technologies és a SonicWall már régóta jelen vannak a piacon biztonsági berendezéseikkel, amelyek tulajdonképpen hálózatba kapcsolt számítógépek önfrissítő és konfiguráló szoftverrel ellátva. A felhasználás során hálózatba kapcsolják őket és biztonságos kapcsolatot létesítenek velük az interneten keresztül.

A Microsoft biztonsági főnöke úgy mutatta be az új terméket, hogy "nincs dobozhoz kötve", vagyis nincs szükség bonyolult felszerelésre a működtetéséhez. "Ez tényleg az első kulcsrakész megoldás, amelyet úgy adunk át megrendelőinknek, mint egy biztonsági eszközt" - jelentette ki Pereira. A Microsoft az évente megtartásra kerülő San Diegó-i TechEd konferencián jelentette be az új terméket.

A Microsoft nemcsak megbízhatóbbá és biztonságosabbá akarja tenni termékeit, és nemcsak az asztali Windowsokat akarja fejleszteni, hanem arra is keresi a lehetőséget, hogy biztonsági szoftvereket adjon el a piacon. Sok vállalat úgy értelmezi, hogy ha biztonsági berendezést telepít, akkor csak egy minimális kellemetlenséget vállal, hogy biztonságosabb legyen a belső hálózata. A Microsoft és a HP ezzel szemben azt mondja, hogy ha az új terméket, az ISA szervert futtatják egy HP szerveren, akkor három perc múlva már üzemképes az új konfiguráció.

Az ISA Server 2004-et 2004 harmadik negyedében lehet megvásárolni. Egy mikroprocesszorra és egy szerverre számított ára 1 499 dollár lesz a cég bejelentése szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ViniSoundz #4
    valakíí, valakííí!! van it olyan ember aki vágja az ISA servereket? sürgőős!