SG.hu·

Házkutatások a Kazaa főhadiszállásán

A ZDNet ausztráliai testvérlapja szerint az ausztrál zenei ipar érdekeit védő szövetség, az ARIA szerzői jogvédő részlege házkutatásokat kezdeményezett több szervezetnél és vállalatnál is.

Az ARIA részlege, a MIPI (Music Industry Piracy Investigations) többek között a Sharman Networks-nál és a Brilliant Digitalnál kezdeményezett házkutatásokat. Az indok a szerzői jogvédő szervezet szerint az, hogy: "A hatóságokkal karöltve bizonyítékokat gyűjthessenek a nemzetközi fájlcserélő-hálózatokat üzemeltető cégekkel szemben, akár másolt albumok és zeneszámok képében".

A rendőrségi razziára február 6-án került sor az ausztrál szövetségi bíróság Wilcox nevű bírójának jóváhagyásával. Érdekesség, hogy az akciónak számos célpontja volt. Így a már említett Sharman Networks és a Brilliant Digital irodáin kívül rendőrök jelentek meg a cégek vezetőinek lakásán is, valamint a Monash, a Queenslandi, az Új-Dél-Walesi egyetemeken és négy internetes szolgáltatónál, köztük a Telstranál. Az utóbbi cég Ausztrália legnagyobb internetes szolgáltatója.

A MIPI vezetője, Michael Speck szerint az akció kifejezetten a "nagy halak" és nem a "kis halaknak" számító felhasználók ellen irányult. A szakember úgy vélte, ezek az akciók csupán figyelmeztetések, amellyel arra próbálták meg felhívni a figyelmet, hogy Ausztráliában meg vannak számlálva az internetes zenei kalózkodás napjai. Az egyetemekre és az internetes szolgáltatókhoz azért kellett elmenniük, hogy bizonyítékokat gyűjthessenek a Kazaa-hálózatot üzemeltető vállalatok ellen, ugyanis a MIPI szerint a Kazaa megsérti az ausztrál szerzői jogi törvényt.

A Sharman Networks közleményében tudatta: ezeknek a mostani intézkedéseknek semmi közük nincs az Egyesült-Államokban a RIAA által indított eljárásokkal. A cég vezetői szerint érdeklődve fogják figyelni a hatóságok és a szerzői jogvédő szervezetek következő lépéseit, lévén az elmúlt 18 hónapban az amerikai és a holland bíróságokon már bebizonyosodott: tarthatatlanok azok a vádak, amellyel ezekben az országokban a fájlcserélők ellen felléptek. A Sharman Networks vezetői szerint így ez az akció idő- és pénzkidobásnak tűnik, hiszen ezt a témát már bőven kitárgyalták a két állam tárgyalótermeiben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2004. 02. 09.. 21:44||#15
valahol le kell ülniük a programozóknak, akik fejlesztik a kliensprogramot

pár nap késéssel az indexig is eljutott a hír: http://index.hu/tech/jog/kazal7006/
© Mike2004. 02. 09.. 16:08||#14
ahogy itt a BSA

õk tanítják a rendõröket
© Mike2004. 02. 09.. 16:07||#13
egyébként sem értem, hogy lehet a Kazaa-nak központja
© Mike2004. 02. 09.. 16:07||#12
át kell tenni a cuccot az arabokhoz

õke úgyis a nyasgem USA hozzáállásról hyíresek

vagy fel az ûrbe

vagy Zimbabvéba
© GABOR162004. 02. 08.. 01:22||#11
Szerintem tulsokmindent nem fognak találni.
Ha anyira akarnak valamit tenni, akkot inkább a felhasználókat kéne megkeresni. De inkáb ezt mint azt.

Elnézést kérek ha bárkit is megsértettem volna az üzenetemmel.
© Csatti2004. 02. 07.. 22:59||#10
Szerintem ez csak egy trükk arra, hátha meg tudják fogni õket ezen keresztül.
© Darth Sith2004. 02. 07.. 20:25||#9
ez érdekes... azt hitték hogy ami a Kazaa -ról le lehet tölteni az mind ott vana lakásukon? sztem venniük kéne pár informatika órát... 😊
© Yfel2004. 02. 07.. 18:14||#7
Nekem is ez volt az elsõ benyomásom... elég ilyesztõ lehet ott lakni...

Egyébként még mindig ugyanaz a véleményem: Csináljatok jobb zenét, akkor majd megvesszük 😛

Y
© Inquisitor2004. 02. 07.. 14:02||#6
Ööööö. Nem kéne elmesélni nekik a fájlcserélõ progik mûködését? 😊
Vagy azt firtatták, hogy a KaZaA team warez wondows-on futatja a gépeit? Lol
© silanor2004. 02. 07.. 13:33||#5
Egy szovetseg, hogy kezdemenyezhet hazkutatast? Vagy naluk ugy meg, hogy bemennek rendorsegre:
-Kerek egy hazkutatasi papirt?
-Tessek, 1 dollar lesz.