SG.hu

Rogán Antalé az europaterv.hu

[euro.hu] A kormányzat helyett a fideszes Rogán Antal a tulajdonosa az europaterv.hu internetes oldalnak. A Miniszterelnöki Hivatal szerint azonban az ellenzéki politikus jogtalanul birtokolja az internetes címet, és emiatt bírósághoz fordulnak.

Az Európa Terv elindítását tavaly februárban jelentette be a miniszterelnök a parlamentben. Ellenzéki politikusok már másnap megkezdték az európaterv.hu internetcím bejegyzését. Az eredeti tulajdonos a fidelitas V. kerületi elnöke volt, tőle vette meg a címet a közelmúltban Rogán Antal, 25 ezer forintért. A Miniszterelnöki Hivatal szerint azonban ez a cím őket illeti.

"Mérhetetlenül sajnálatosnak tartom, hogy a magyar országgyűlés informatikai bizottságának elnöke úgy, hogy tudomása van arról, hogy egy kétes jogügyeletben bonyolódik, ennek ellenére megvásárolja ezt a domaint" - mondta Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. Braun Róbert arra hivatkozik, hogy az Európa Terv kifejezés szerepel két kormányhatározatban, ezért a név őket illeti. Rogán Antal szerint azonban ez nem jelent jogi védelmet.

"A miniszterelnöknek a szavaiban létezik az európa terv, és én azt gondolom, hogy a miniszterelnök ugyanúgy közszereplő, mint az ellenzék, ha elmondhatja a véleményét a miniszterelnök, akkor elmondhatja egy ellenzéki politikus is, ennek megfelelően az lel aranyat, aki korábban ébred, és mi ébredtünk korábban" - fejtette ki véleményét Rogán Antal, a Fidesz képviselője. A címért valószínűleg pert indít a Miniszterelnöki Hivatal. A Fidesz addig is elindítja az internetes oldalt, ahol a kormány Európa-tervét fogják kritizálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #28
    Az sokkal sajnálatosabb, hogy nem veszed a fáradtságot, hogy utánanézz, csak beszéled a hülyeséget.

    Idekatt!
  • Mike at home #20
    mar ha azelott kezdemenyezte a domain vasarlasat, mielott hivatalosan bejelentettek volna a dolgot
  • Mike at home #19
    max visszaelt a bizottsagi elnokkent hozzajutott informaciohoz
  • Mike at home #18
    ez itt egy politikai hir
  • Mike at home #17
    javaslom az europaterv.gov-ot, bar lehet, hogy gov kiterjesztest csak az USA hasznalhatja
  • Mike at home #16
    olyan tekintetben tenyleg kellemetlen, hogy RA az informatikai bizottsag elnoke
    tehat nem egy sima maganszemely

    mert ha maganszemely szemfules, az ellen nincs kifogasom, az allam miert nem figyelt erre
  • b #11
    nem tudom, hogy miért hír az hogy ez a kis ***** rátette a ******* kis kezét erre a domain-re. :)

    majd ha biróság nem adja vissza az államnak, na majd az lesz a hír. :)
  • [HUN]PAStheLoD #9
    ez kicsit emlékeztet a microsoft meg a mikerowesoft ra

    mivel rogán teljesen jogosan járt el ezét ővé a domain.. és ha nem az övé lenne a kormány akkor se vehetné el
  • Vik1984 #8
    Aki korán kel, Rogánt lel. :-)

    Amúgy azé a cím, aki megveszi.
  • sztavrosz #5
    Fasza gyerek ez a Rogán. :) Az MSZP-s ****** későn ébredtek 11 hónapig szart se csináltak.