SG.hu

Elektronikus kormányzati szolgáltatások indulnak novemberben

Jövőre csaknem 30 milliárd forintot költhet átfogó programokra és pályázatokra az informatikai minisztérium, a ciklus végére pedig az eKormányzat 2005 stratégia alapján húsz elektronikus kormányzati szolgáltatás valósul meg. A tervekről Kovács Kálmán miniszter és Baja Ferenc, a Meh kormányzati informatikáért felelős politikai államtitkára, kormánymegbízott beszélt csütörtökön.

2004 az átfogó programok éve lesz, mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter csütörtökön, amikor ismertette a tárca jövő évi cselekvési terveit. Az informatikai tárca 43 milliárd forintos költségvetése a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében megjelenő 1,3 milliárddal egészül ki, ebből az átfogó programokra, a Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő programokra és direkt pályázatokra csaknem 30 milliárdot fordítanak.

Folytatódik a Közhálóprogram

Négymilliárd forint jut az idén elindult Közhálóprogram folytatására, amelynek célja, hogy minden magyar közintézményt szélessávú internet-kapcsolattal lásson el. A tárca azt tervezi, hogy 2005. végére összesen 7300 végpontot építenek ki az intézményekben. Ezután a program második szakasza következik, amely az egészségügyi, kulturális intézményeknek és több, más minisztériumokhoz tartozó intézményeknek is biztosítja a szélessávú eléréseket.

A Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) része az eMagyarország program, amelyre 2 milliárdot fordítanak jövőre. Az összeg csaknem háromnegyedéből közösségi internetpontok épülnek ki, ezek könyvtárakban, közösségi házakban teszik lehetővé az internet használatát azoknak, akiknek erre otthon vagy a munkahelyükön nincs lehetőségük. A programhoz tartoznak az eMagyarország táborok és rendezvények is, amelyeken idén 1200 hazai és 350 határon túli magyar diák vett részt.

A 2,5 milliárdos eÖnkormányzat program célja, hogy az önkormányzati szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézés fokozatosan terelődjön át a hivatalokból az internetre. Ennek elengedhetetlen feltétele az elektronikus aláírás elterjedése.

Két és fél milliárd digitális kultúrára

A tartalomfejlesztési programok közül az audiovizuális értékek digitalizálására 700 millió forintot, a Nemzeti Digitális Adattár programra pedig több mint másfél milliárdot fordít a tárca. Ez utóbbi program célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze és digitális formában minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tegye hazánk kulturális javait.

A minisztérium jövőre a MITS-sel összhangban hirdeti meg direkt pályázatait, amelyre összesen 4 milliárd forint jut. A pályázatok elsősorban a fogyatékkal élők és romák számára készülő programokat támogatnak majd, illetve a kutatás-fejlesztési tevékenységet segítik, mondta a miniszter.

A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programja révén összesen 58,27 milliárd forintot költhetünk a szélessávú infrastruktúra bővítésére, az elektronikus gazdaság és kereskedelem fejlesztésére. Az összegből 25,41 milliárd forintot az Unió strukturális alapja biztosíthat.

Elindulnak az elektronikus kormányzati szolgáltatások

Magyarországnak az eEurope-terv irányelvei szerint 2005-ig összesen húsz elektronikus kormányzati szolgáltatást kell megvalósítania, ebből 12 az állampolgárok, 8 pedig a cégek, vállalatok számára nyújt segítséget az ügyintézésben, mondta Baja Ferenc politikai államtitkár. Az állampolgári szolgáltatások között olyanok szerepelnek, mint a lakcímváltozás bejelentése, személyes iratokkal kapcsolatos ügyintézés és adóbevallás, míg a céges szolgáltatások közé tartozik például a társasági adó bevallása vagy a közbeszerzési eljárás.

Az eKormányzat-stratégia lényege, hogy olyan országot teremtsünk, amelyben hatékonyabban, gyorsabban, precízebben intézhetik ügyeiket az állampolgárok. Az informatika csak egy eszköz, a célunk a hatékony, átláthatóbb és hosszú távon olcsóbb közigazgatás - hangsúlyozta Baja Ferenc. "Célunk, hogy Magyarországon az államigazgatás és az állampolgárok között egyetlen összekötő kapu, Magyarország.hu Kormányzati Portál tartsa a kapcsolatot. Az állampolgároknak nem kell ismerniük a közigazgatás útvesztőit, a lényeg az, hogy az útlevéligényléstől az adóbevalláson át a gépjárművásárlással kapcsolatos ügyekig mindent egy helyen intézhessenek el" - mondta Baja.

A rendszer működéséhez a központi kormányzati gerinchálózat fejlesztésére és egy kis létszámú, hatékony szervezet, az Elektronikus Kormányzati Központ működtetésére van szükség. Az eKormányzat-stratégiát hat központi program szolgálja, az alapinfrastruktúra kiépítése, a szabályozás bővítése, a hatékonyság növelése, a szolgáltatások programja, tudásfejlesztési program és Eu-integrációs program.

A kormányzati tartalom, az ügyintézés a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portál Ügyintézőjén keresztül lesz majd elérhető. Az Ügyintézőben jelenleg ügyleírások, fogalomtár és jogszabályok találhatók.

Az XR elnevezésű, jelenleg tesztelés alatt álló program indulásával lehetővé válik, hogy az állampolgárok novembertől elektronikusan indíthassák el az okiratokkal kapcsolatos ügyintézést. Első lépésben az egyéni vállalkozói igazolvánnyal, vezetői engedéllyel, lakcímigazolvánnyal és anyakönyvi ügyekkel kapcsolatban időpontot kérhetnek a területileg illetékes okmányirodában, és otthon, kényelmesen tölthetik ki a szükséges nyomtatványokat. Az okmányirodában ezeket később már csak ellenőrizni és aláríni kell, ezzel felgyorsul és kényelmesebbé válik az ügyintézés.

Ahhoz, hogy az ügyeket teljes egészében az interneten lehessen intézni, az elektronikus aláírás elterjedése szükséges, ez az XR-program harmadik lépcsőjében valósul meg. A szintén ide tartozó ELAB-program az internetes adóbevallás rendszerét takarja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!