JohnnyCage

Az Intel decemberig fogad Pentium III megrendelést

Az Intel Corp. hivatalosan is bejelentette, hogy az asztali Pentium III processzor gyártása az év végén leáll. A társaság december 7-étől kezdve már nem fogad újabb megrendeléseket a chipekre.

Az Intel közölte partnereivel, hogy a társaság a Pentium III processzorok asztali változatainak támogatását már korábban lecsökkentette, és a chipek megrendelései október 12-e után már nem lesznek visszavonhatóak. Az új Pentium 4 processzor az Intel tervei szerint már a közeljövőben átveszi a Pentium III helyét, az utóbbi chip pedig a mobil- és szerverpiacon lesz továbbra is megtalálható az új, 130 nm-es technológiával készült Tualatin modellek képében. A Tualatin Pentium III a későbbiekben a Celeron márkanév alatt asztali változatban is meg fog jelenni. Az új Celeronok a 800 dollár alatti, költséghatékony PC-k piacát fogják célozni.


Az Intel az asztali Pentium III CPU gyártásának leállítása mellett közölte azt is, hogy a cég mindezzel egyidőben befejezi a 800 és 850 MHz-es Celeron modellek gyártását is. Bár az asztali Pentium III változatok, és a két Celeron modell megrendelésére december 7-ét követően már nem lesz lehetőség, a chipek gyártása valójában csak néhány hónappal később áll le. Ekkorra tudja ugyanis az Intel teljesíteni az utolsó megrendeléseket.

Az Intel új Pentium 4 processzorainak ára október 28-án várhatóan ismét jelentősen le fog csökkenni, miközben a Pentium III ára szinte változatlan marad. Mindez azt fogja eredményezni, hogy az azonos teljesítményű Pentium III CPU jóval drágább lesz, mint Pentium 4 társa. A Pentium III processzorok ezekután már csak azoknak jelenthetnek majd megfelelő megoldást, akik egyelőre nem akarnak új alaplapot venni a Pentium 4-hez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #14
    see: Azért mert a Palomino még nem jött ki. Amit most lehet kapni az az Athlon MP ami többprocesszoros gépekbe való, azért is kerül ennyibe amennyibe. Az már egy más kérdés hogy ez is egy módositott Palomino magot tartalmaz, de ez akkor sem az asztali Palomino. Ha nem duál a géped akkor felesleges ilyet venni.
  • narumon #9
    Hm ez elég érdekes, mert most olvastam hogy az intel nem jelenteti meg. Lehet hogy ez is olyan mint az AMD palomino. Még meg sem jelent de a hazai árlistákon rajta van sőt venni is lehet. Persze aki ismeri az tudja hogy az nem Palomino, de hány palimadár megveheti :O

    Mindenestre HWSWn ezt irták:
    "A Tualatin magos Pentium III chipeket az Intel kizárólag mobil illetve szerver környezetbe szánja. A hírek szerint ezek a processzorok 2002 közepére akár az 1,5 GHz órajelet is elérhetik. "
  • narumon #7
    "Az asztali Tualatin-ban is 512 Cache lesz?
    Én azt olvastam hogy nem, de agy haverom azt mondtha hogy igen.Akkor most mi?"

    Egyáltalán nem lesz asztali Tualatin. csak mobil és szerver.
  • AnarchoiD #1
    haaaat ize, most mondjam hogy kib@sz@s ? :)