JohnnyCage

Az Infineon védelmet kér a Rambus-szal szemben

Az Egyesült Államok Körzeti Bírósága Richmondban szeptember 4-én meghallgatást tart a két cég számára, amelyet követően eldől, hogy a Rambusnak a jövőben lesz-e lehetősége ismét perelni az Infineont a DDR-SDRAM szabadalmak ügyében.

Az elmúlt héten meglehetősen felemás ítélet született a Rambus-Infineon perben. A memória technológiákat fejlesztő Rambus Inc. azzal vádolta a memóriagyártó Infineont, hogy megsértette SDRAM és DDR-SDRAM szabadalmait. A bíróság ítélete szerint a Rambus csalást követett el az SDRAM szabadalmak megszerzésekor, így nem követelhet licenszdíjat ezen szabadalmai után. A bíróság azonban meghagyta a lehetőséget a Rambus számára, hogy a jövőben DDR-SDRAM szabadalmai után ismét beperelje az Infineont a közelmúltbeli sikertelen kisérletét követően.

A német Siemens leányvállalataként üzemelő Infineon a napokban azonban kérvényezte, hogy a bíróság vegye el a Rambustól a DDR szabadalmakat érintő per indításának lehetőségét. Az Infineon a védelmi kérését azzal indokolja, hogy a Rambus DDR-SDRAM szabadalmai nagymértékben a korábbi SDRAM szabadalmakra épülnek, amelyekről bebizonyosodott, hogy csalással kerültek a Rambus tulajdonába. Robert Payne bíró az ügyben szeptember 4-én meghallgatás tart mindkét fél számára, amelyet követően a bíróság eldönti, lesz-e a jövőben lehetősége a Rambusnak perelni az Infineont a DDR-SDRAM szabadalmak okán.

A Rambus Inc. az Infineontól függetlenül egy másik memóriagyártót, a Micron Technology-t is pereli hasonló okok miatt. Az Idaho-i központú memóriagyártó reményei szerint a bíróság igazolni fogja, hogy a cég nem sérette meg a Rambus Inc. SDRAM és DDR-SDRAM szabadalmait. A Micron ügyének tárgyalására október 29-én kerül majd sor a wilmingtoni bíróságon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #4
    Szevasz Koba,

    Igazi manager megszólalás volt. Nem mondtál semmit, de azt hosszan... Ezt tanították valahol?
  • ixyon #3
    ja. jól megy 1 ideig, mint a túlhajszol menedzerek karrierje, de előbb utób (25 évesen kezd.... hát vagy 32 évesen) összerioppan, jön 1 újk arc, aki még friss, és üde, most végzett, megkapja az állást, és a régi arcelmegy 1 kissebb céghez. és mégkissebhez. és idegroncsként végzi.ehhez télleg jó példakép a RAMBUS, mert a csatát még messze nem nyerték meg, és mielőtt a csúcsra juthatott volna, visszarántották(a részvényei 250$rról 3$ alá sűlyedtek, a részvényesei perelik, és még vagy 3 memóriagyártó pereli, meg ő is, perel sokmindenkit, csak éppen nincs esélye nyerni, mivel a szabadalma jogszerűtlen(ahogy a bíróság is megmondta) már nincs alapja perelni.
  • ixyon #1
    a rambus alól kicsúszik a talaj...