Kiadó: Ubi Soft
Fejlesztő: Presto Studios

Rendszer Követelmények:
Minimum: PII 233, 64MB RAM, Win9x/ME
Hasonló játékok: Myst II
Kategória: Kaland


Veterán számítógépes kalandozóknak valószínűleg nem kell bemutatni a Myst sorozatot, a játékipar két legmeghatározóbb, stílusteremtő programját a Myst-et és a Riven-t. Emlékszem, hogy a Myst volt az első olyan játék, ami nem egynél több CD-n jött ki, és már akkor is gyönyörű 3D-s renderelt grafikájával egy elképesztő álomvilágba repített. A következő rész még tovább fokozta ezt, hihetetlenül pontosan kidolgozott világrendszerével, hihető karaktereivel és érdekes sztorijával. A játék rajongótábora hatalmasra duzzadt az évek során. Könyvek, cikkek és leírások jelentek meg a játékról és magáról a világról. Szinte már olyan fanatizmus jellemző a Myst univerzumra, mint mondjuk a Star Wars vagy a Star Trek iránti rajongás. Új alkotók, új kiadó, új rész... Itt a Myst III: Exile. A kérdés már csak az, hogy ez a sokak által várt program képes lesz-e felnőni elődeihez.

    
A sztori most is hasonló az előző részekhez. Magányos kalandorként kell végigküzdenünk magunkat öt, logikai fejtörőkkel teletűzdelt különböző világon (Age). A történet azzal kezdődik, hogy kedves barátunk Atrus új könyvét - ami egyben egy teljes, élő világot rejt - a Releeshahn-t elrabolja a játék főgonosza, bosszúból, amiért Atrus két fia Sirrus és Achenar annyi borsot tört az orra alá annak idején (az igazság az, hogy a két rosszcsont elpusztította a szerencsétlen ember teljes világát). Az akció után "véletlenül" otthagyja nekünk azt a könyvet, amin keresztül távozott, így aztán nincs mit tenni, követni kell, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez így első látásra túl könnyűnek tűnik. Sejtésünk hamar beigazolódik, kedves barátunk ugyanis csapdát állított nekünk - helyesebben Atrusnak. Erre az ottfelejtett naplója a bizonyíték, amit végigolvasva (erősen figyelve a rajzokra) csak sikerül becserkésznünk, de mielőtt számon kérhetnénk rajta tettét, már le is lép egy teleporton keresztül egy másik világba... Ezzel aztán egyedül maradtunk egy vadidegen szigeten, ahonnan csak a fejtörőket megoldva juthatunk ki. Nem is akarom tovább mesélni a történetet, mert sokkal jobb, ha mindenki saját maga próbálkozik a megoldással.

    
Mint az előző részekben is, az Exile-ban is szinte teljesen magunkra vagyunk utalva. Szinte egyetlen NPC-vel sem találkozunk utunk során, mindössze könyveket és naplókat találunk, amik segíthetnek a továbbjutásban. Aki belekezd a játékba, készüljön fel, hogy RENGETEGET kell majd olvasnia. A Myst III legalább középfokú angol nyelvtudás nélkül játszhatatlan, hacsak nem folyamatosan a szótárban lapozgatunk közben. Persze erre lesz időnk, hiszen mint minden jó puzzle-solving kalandjáték, az Exile sem a pörgő játékmenetről és a gyors akcióról szól. Nyugodtan járkálhatunk, keresgélhetünk a szigeteken, az épületekben, akár napokat is rászánhatunk a terület teljes felderítésére.

    
Ne hanyagoljunk el egyetlen részletet sem, amit a játék felajánl. Merüljünk el a Myst világában... Ebben segít a csodálatos zene, a hangok és a hihetetlenül részletes grafika. Hangulatilag ugyanis a játék új mérföldkőnek számít ebben az iparágban. Persze ennyi dicséret után jöhetnek a problémák. Techikai szinte alig akad. Az Exile DX8-at használ, telepítése sem túl nagy kunszt. Egyetlen probléma, hogy a videók lejátszása közben hajlamos elszállni és visszadobni a gépet a Windows-ba. Lehet, hogy ez csak nálam fordult elő, de akkor is meglehetősen idegesítő tud lenni, hogy egy fontos monológ közben két villanás után kezdhetem visszatölteni az előző mentett állást.

    
Ami, már csak szubjektív véleményként jön elő, magára a játékra, a játékstílusra vonatkozik. Sajnos hiába a tökéletesen felépített világ, és hangulat, az ide-oda bóklászás a szigeten csak addig érdekes, amíg mindent meg nem néztünk, ki nem próbáltunk. A kapcsolók keresgélése, kapcsolgatása számomra kicsit már unalmassá vált két napi játék után, főleg úgy, hogy nagyon kevés segítséget kaptam a továbbjutáshoz. A Myst III: Exile nem a legkönnyebb kalandjáték. Mint már írtam, csak magunkra és arra a pár füzetre, könyvre támaszkodhatunk, amibe utunk során belebotlunk. Már most is rengeteg megoldást és segítséget találhatunk a neten, a nem hivatalos oldalakon, úgyhogy, aki hozzám hasonlóan ennyire ügyetlen a kalandjátékokban, nyugodtan keresgéljen. Grafika: Ha a zene 100%-os, akkor a játék grafikája 110! Már a Myst-ben is megcsodálhattuk a 3D-s művészek munkáját, de az Exile teljes 360 fokos szabadságot ad a nézelődésre - a mozgás, még mindig csak a kijelölt úton lehetséges, és az átmenet is "csak" egy sima fade, de ez nem is igazán baj. Minden textúra, minden objektum profi kézre vall. Félelmetes! Ezt látnia kell mindenkinek, akit csak egy kicsit is érdekel a 3D-s modellezés vagy akár csak maguk a számítógépes játékok és azok fejlődése. A színészek játéka és azok beillesztése a modellezett világba, szintén nagyon jól sikerült. Csak úgy, mint az intrók és az átvezető animációk.

Kezelőfelület: A játék főmenüje egyszerű és jól használható. Nincs túlkomplikálva, bár a grafikai beállítások talán lehettek volna kicsit részletesebbek is. Miután belekezdtünk a kalandba, már csak az egeret kell használnunk az irányításhoz. A játéktéren csak három lehetőségünk van: mozgás a terepen, nagyítás vagy akció valamely tárggyal. Mindhárom esetben megváltozik az egérkurzor alakja, ezzel segítve a navigálást a játékban. Néha ugyan szükség lehet pixel vadászatra is, de a legtöbb képernyőn rögtön megtalálhatóak az interaktív objektumok.

Játékmenet: A játékmenet a nagyszerű hangulatnak köszönhetően folyamatos, a legelején izgalmas és érdekes is. Pár perc játék után már érezhetjük a Myst III varázslatos hangulatát. Az organikus és a mesterséges világ itt képes tökéletes egyensúlyban létezni. Néha elég, ha csak sétálunk és nézelődünk. Mivel nincs semmi időhöz kötve nyugodtan átadhatjuk magunkat annak a csodálatos világnak, amit a tervezők megálmodtak. Mind az öt age különbözik az előzőtől, és más típusú kihívást tár elénk. Idővel ugyan kissé unalmassá válhat a játék, mert nem nagyon találkozunk senkivel a szigeteken, de megszállott kalandjátékosok ezt úgyis megszokhatták már az előző két részben is.

Multiplayer: Mivel nincs a játékban multiplayer opció, ezért ez a kritérium nem értékelhető.

Hangeffektek: A hangok olyanok, mint amilyet egy ilyen játék megkíván. Az óceán morajlása, a hullámok csobbanása a sziklás tengerparton, a madarak kiáltásai... Az igazi természet valódi hangjai, néha misztikus vegyítessél teljesen jól illeszkedik a környezethez.

Zene: A játék zenéje olyan jó, hogy külön CD-n is megjelent. Egyszerűen hihetetlen mit alkottak a zeneszerzők. Olyan tökéletes hangulatot teremtettek minden világhoz, hogy szinte félelmetes. Nem vonja el a figyelmünket, csupán megerősít abban, hogy tényleg egy idegen világban vagyunk, és folyamatosan arra sarkall, hogy továbblépjünk, keresgéljünk, megoldjuk a tervezők eladványait.

Intelligencia és nehézség: Amint már írtam a játék meglehetősen nehézre sikerült. A játék tervezői azonban a legapróbb részletekre is odafigyeltek, így a Sherlock Holmes-i adottságokkal rendelkező játékosok valószínűleg odáig lesznek a boldogságtól. A többiek pedig készüljenek fel a hosszú-hosszú éjszakázásra.

Összegzés: Az Exile ott folytatja, ahol a sorozat megkívánta. Új szintre emelte a technikai megvalósítást, újra közelebb léptünk eggyel a virtuális valóságok/világok megteremtéséhez. Ajánlom mindenkinek, főleg a kalandjátékok kedvelőiknek, de a Quakeseket már most figyelmeztetem, hogy ne számítsanak repkedő rakétákra és szétrobbanó fejekre.