Franczy

Itanium processzoros SGI számítógép

A nagyteljesítményű grafikus számítógépek piacán vezető pozíciót betöltő SGI képviselői a napokban bejelentették, hogy idén júliusban forgalomba kerül a cég első olyan számítógépes rendszere, a Linux operációs rendszert futtató Silicon Graphics 750, melyben már az Intel legújabb szerverprocesszora, az Intel Itanium üzemel majd.

Erre a bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel bejelentette, hogy több időbeli csúszást követően piacra dobja első 64 bites processzorát, az IA-64 architektúrára épülő Intel Itaniumot. Az SGI képviselői elmondták, hogy a Silicon Graphics 750-es rendszerek rendkívül fontos mérföldkövet jelentenek a cég Itaniumos, valamint Linuxos piaci stratégiájában, és hogy óriási reményeket fűznek az új rendszer sikeréhez.

Az SGI többek között azért választotta az Intel Itanium processzort a Silicon Graphics 750-es számítógépek processzorául, mert az Itanium rendkívül nagy lebegőpontos teljesítménye révén nagyon jól teljesít a nagy teljesítményigényű alkalmazásokban. Ahogy arról már beszámoltunk, az első, a már a végleges verziójú Intel Itaniummal végzett sebességtesztek bebizonyították, hogy az újdonság a lebegőpontos számítások terén még akár a Sun Microsystems-féle UltraSparc III-as processzort is maga mögé képes utasítani, bár az egész számos műveletek esetében már korántsem ilyen kedvező a helyzet.

"Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az SGI az Intel Itanium proceszzor mellett tette le a voksát, amikor egy ilyen új, Linux operációs rendszerrel ellátott, nagyteljesítményű számítógép piacra dobását határozta el. Az SGI-nek a nagyteljesítményű grafikus számítógépes rendszerek terén óriási a tapasztalata, valamint az Intel Itanium processzorok nagy teljesítménye és kedvező ára olyan új rendszereket eredményezhet, melyek még a legnagyobb igényeket is kielégíthetik" - nyilatkozta Mike Fister, az Intel Enterprise Platforms Group alelnöke és általános menedzsere.

Az SGI által gyártott Silicon Graphics 750-es számítógépekben maximum két darab Intel Itanium processzor, és 16 GB memória kaphat helyet, így a fejlesztők szerint az újdonság a folyadékok mozgásának szimulációja, a gépészeti mérnöki munkák, a számítógéppel végzett vegyészeti szimulációk, és egyéb vizualizációs tevékenységek esetében is megállja majd a helyét. A Silicon Graphics 750 áráról egyelőre még nincs információnk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #5
    Ezt olyan jól mondod, hogy be kellene kereteztetni, és kitenni a falra. Nagyon eltaláltad!
  • MuERTe #4
    majd ha elkészültek az "optimalizált" tesztprogramok:))))
  • Andor PaPa #3
    Mennyi??? Nekem kell egy ilyen!!! De sürgősen.
    Egyébként mondja már meg valaki: mikor látni végre egy értelmes Itanium tesztet?
  • MuERTe #1
    :/