Gyurkity Péter

A Sony ellenzi az Activision felvásárlását

Kifogásokat emeltek a tranzakció ellen, a Microsoft viszont piszkos trükközéssel vádolja őket.

Még az év elején számoltunk be arról, hogy a redmondi cég felvásárolta az Activisiont, nem sokkal később azonban egyértelművé vált, hogy több szereplőnek is komoly kifogásai vannak a lépés láttán. Most a Brazíliában zajló vizsgálódás kapcsán érkeztek újabb hírek, ezekben a két rivális egymást vádolja versenyellenes magatartással.

A napokban egy hosszabb bejegyzésben olvashattunk a fejleményekről, amelyekre a brazil Administrative Council for Economic Defense (CADE) által elindított vizsgálat részeként került sor. Ebből kiderül, hogy a Sony július végén komoly kifogásokat fogalmazott meg a felvásárlás kapcsán, szerintük a Microsoft a tiszta versenyt igyekszik akadályozni. A lépés ugyanis több jól ismert játék, így például a Call of Duty-franchise esetében elvezethet oda, hogy idővel letiltják azokat a PlayStation-konzolokról, vagyis ők az Xbox, pontosabban az Xbox Game Pass keretében folytatnák pályafutásukat, immár exkluzív ajánlatként.

A Microsoft a maga részéről a napokban válaszolt a japán rivális által megfogalmazott kritikákra. Ebben kiemelték, hogy bár a CADE több nagy, szintén jól ismert szereplőt (Amazon, Apple, Google, Ubisoft, illetve Riot Games) is megkérdezett az ügyben, egyedül a Sony emelt kifogásokat a lépés kapcsán, miközben az előző generációnál ők kétszer annyi konzolt adtak el, mint a redmondi cég, vagyis egyértelműen előnyösebb helyzetben vannak. Emellett (szerintük) a Sony több fejlesztőnek komoly összegeket fizet annak érdekében, hogy megoldásaikat távol tartsák a rivális platformoktól (így például az Xboxtól), vagyis nem a Microsoft igyekszik aláásni a tiszta versenyt.

Utóbbi cég korábban ígéretet tett arra, hogy a Call of Duty és egyéb, az Activision-Blizzard nevével fémjelzett fejlesztések továbbra is elérhetők lesznek a PlayStation-konzolokon, viszont az Xbox Cloud Gaming terjeszkedése és sikere nyilván aggasztja a riválist – meglátjuk, mennyiben sikerül majd akadályokat gördíteniük a felvásárlás útjába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #2
    Tudjuk, amikor a Sony vasarol fel az nem baj, ha a rivalis akkor meg mar baj es Vica Versa. Hanyingerem van a mai vilagtol.
  • Ellaberin #1
    Az alapvető nagy baj ezeknél a felvásárlásoknál - oldaltól függetlenül - hogy általában beleszólnak a fejlesztésekbe is. Aztán előbb vagy utóbb az összes játék ugyanolyan lesz, max más címen.
    Valami olyasmi, mint amikor a különböző színű gyurmákat összegyúrjuk és lesz belőle egy szürkés-barnás nagy tömeg, amiből valahogy mindig csak kutyasz..t lehet kiformázni ;)