Gyurkity Péter

Hibásak az Intel grafikus kártyái

A DG1 és az Arc típusait is érinti a probléma, eközben jönnek az adatközpontos változatok.

Az Intel fejlesztéseiről az elmúlt hetekben több alkalommal írtunk, legutóbb például az merült fel, hogy augusztusra csúszik az asztali vonal. Most egyszerre két hír látott napvilágot, ezekben a meglévő hibákra, valamint az adatközpontokba szánt példányok részleteire hívják fel a figyelmet.

A napokban egy rövid Twitter-bejegyzésben írtak arról, hogy a részletes tesztek érdekes eredményeket mutatnak, legalábbis az elsőként bemutatott típus, a DG1, esetében. Ennél a változatnál a 3DMark PCI Express tesztje gyakorlatilag ugyanazon eredményt mutatja a PCIe 3.0 és 4.0 alatt, ami igencsak furcsa, és egy meglévő hibára, annak jelenlétére utal. Úgy tűnik, hogy a kártya nem használja ki a PCIe 4.0 lehetőségeit, miközben egy másik kísérlet alapján azt a következtetést vonják le, hogy az Arc-vonal képviselői az Intel Dynamic Tuning Technology (DTT) miatt mutatnak a vártnál alacsonyabb teljesítményt. Amíg ez utóbbi némi optimalizálással megoldható, előbbi probléma több kérdést is felvet, bár a DG1 tulajdonképpen nem elérhető a végfelhasználók számára.


Eközben egy külsős forrás az adatközpontokba szánt Arctic Sound-M grafikus kártyák részleteiről ír, ezeket ugyanis szerencsésen lencsevégre kapták az Intel Vision alatt. Tulajdonképpen két eltérő változatról van szó, amíg ugyanis az ATS-M75 8 számítási egységet tartalmaz, az ATS-M150 már 32 ilyen egységre épül, és bár ezeket nem találjuk majd meg a leggyorsabb, legizmosabb kártyák kategóriájában, a két fejlesztés tökéletesen alkalmazható lesz a videózás, a játékok, valamint a távoli elérés területén. Az AV1 encoding hardveres támogatása kiemelt funkcióként jelenik itt meg, erre várhatóan a cég is erősen épít majd, bár az még kérdés, hogy mely cégek lesznek hajlandók ezen új megoldásokra váltani.

A megjelenés ezen típusok esetében a harmadik negyedévben esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    Mondjuk ez az Intel első saját kártyája, persze hogy nem tökéletes.

    Én szurkolok nekik, mert több szerelős piac mindig jobb, lásd az ARM socok piacát.
  • kvp #2
    Szerintem sem hiba. Egyszeruen ennyi savszelesseg van a pcie interface mogott. Lehet, hogy a pcie interface aramkor birna tobbet, de kartya maga pcie 3-assal is ki van hajtva teljes mertekben.

    ps: Olyan ez mint egy usb csatolos soros atalakito hasznalata. Hiaba tudna az USB tobb megabitet, maga a soros portos keszulek mogotte meg a negyed megabittel se nagyon birkozik meg.
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Ez egyáltalán hiba? Véletlen hoznák a prognosztizált -nem túl acélos- teljesítményt így is, akkor egy ilyen szintetikus tesztnek nem sok értelme van.