Gyurkity Péter

Augusztusra csúszik az asztali Intel Arc

A szoftverrel akadnak gondok, emiatt az első asztali példányok a nyár végén bukkanhatnak fel.

Az Intel saját grafikus vezérlőiről, azok fontosabb részleteiről mi is folyamatosan beszámolunk, legutóbb például arról írtunk, hogy ezek nem lesznek túl olcsók, vagyis a riválisokkal szemben ezen a téren sem kínálnak majd komoly előrelépést. Most egyszerre több hír látott napvilágot, ezek egyrészt a megjelenéssel, másrészt pedig a várható teljesítménnyel foglalkoznak.

Egy külsős forrás adott hírt a napokban az újabb fejleményekről, állítása szerint több tesztelő elmondására alapozva saját beszámolóját. Ebből az rajzolódik ki, hogy bár a hardver már összeállt, az asztali példányok órajelei, a firmware, valamint a többi fontos komponens már megkapta végleges paramétereit, a szoftveres meghajtókkal gondok akadtak, így a megjelenésre már biztosan nem kerül sor a cég által beígért időpontban. Ehelyett július végére, illetve augusztusra csúszhat a tulajdonképpeni rajt, vagyis a harmadik negyedév közepén vehetjük majd kezünkbe az első példányokat, ezek debütálása pedig meglehetősen visszafogott lenne, ugyanis a külsős partnerek egyelőre nem tülekednek a kártyákért.

A PC World eközben részletes tesztet végzett el, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy a belépő szintet képviselő Arc 3 A370M igencsak jó számokat mutat majd fel, ennek teljesítménye ugyanis nagyjából megfelel a GeForce RTX 3050 szintjének. A több játék (Final Fantasy XIV: Endwalker, Shadow of the Tomb Raider és Metro Exodus Enhanced Edition) bevonásával elvégzett összehasonlítás alapján nincs nagy különbség a két típus között, legalábbis amennyiben ezt az Intel megoldására támaszkodó MSI Summit E16 Flip Evo, illetve az nVidia vezérlőjét tartalmazó HP Spectre x360 és Asus Vivobook Pro 15 OLED noteszgépekkel teszik meg.

A belépő szinten tehát elég jól szerepel a Intel noteszgépes fejlesztése, a kérdés, hogy a két másik példány (Arc 5 és Arc 7) miként teljesít majd a hasonló összevetésekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chriss745 #5
    Az AMD után az Intelt is nevetségessé teszi ez a Raja Koduri indiai bohóc, ideje lenne már más gazdatest után nézni megint. Menjen Elon Muskhoz, neki is kellene már egy "jó" indiai szakember.
  • Vanek úr #4
    A hwsw szerint ellátási nehézségeik vannak. Azt írják, hogy régiónként eltérő időben jelennek meg a VGA-k (nálunk talán valamikor ősszel). Először azoknál, akiknek exkluzív szerződéseik vannak, és a kínai OEM-ek, aztán jöhet a világ többi fele több lépcsőben. Vagyis biztosan nem a szoftverrel van a baj, mert akkor nem szakaszonkénti megjelenések lennének, hanem mindent visszatartanának a hiba kiküszöböléséig (vagy magasról lesz@rnák, mint a régebbi procik hardveres hibáit, és öntenék a piacra úgy is, ha rossz).
  • t_robert #3
    Ráadásul augusztus környékére nagyjából érkeznek az RTX 4000-es és RX 7000-es kártyák, amikhez képest még gagyibbak lesznek az intel kártyák teljesítménye.
  • t_robert #2
    augusztus ok, de melyik év augusztusa? :)
  • Botond #1
    Érthetetlen. Bevezető áron kellene adniuk, ha piacot akarnak a béna driverük teszteléséhez. Vagy abban bíznak akkora hiánygazdaság lesz, hogy még így is olcsó lesz a cuccuk?