SG.hu

Megalakult a Blockchain Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont kezdeményezésére ma megalakult a Blockchain Koalíció - közölte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. . Az alakuló ülésen az elnöki feladatok ellátásával Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét bízták meg.

A szervezet alapító tagjai szerint Magyarország nemzetközileg is értékelhető pozíciót szerezhet a technológia alkalmazásában, ezt a koalíció a kutatás-fejlesztés (k+f) és a szolgáltatásfejlesztés területén nyújtott támogatással igyekszik elősegíteni. A közlemény idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki hangsúlyozta: a kormány kiemelt figyelmet fordít minden innovatív technológiára, amely tovább élénkítheti, gyorsíthatja Magyarország digitális fejlődését.

A Blockchain Koalíció alapvető célja, hogy közreműködjön a hazai gazdasági hasznosítás lehetőségeinek kijelölésében, a megfelelő jogszabályi keretrendszer kidolgozásában. A tudás és bevált gyakorlatok megosztásával támogatja a blockchain alapú innovációkra nyitott hazai vállalkozásokat, ipari szereplőket abban, hogy nemzetgazdasági szinten mérhető versenyképesség-növekedést érjenek el. A nemzetközi kapcsolatok kiépítésében sokat segíthet a miniszter szerint, hogy Magyarország már 2019-ben csatlakozott az Európai Blockchain Partnerséghez. A gyors, biztonságos és automatizálható technológia sokféle hasznosításhoz biztosíthat ideális táptalajt például a mesterséges intelligencia és más adatintenzív ágazatok terén is - fűzte hozzá.

A koalíció alapítói felismerték: a blockchain technológia elért fejlettségi és elfogadottsági szintje alapján erős tényezővé vált a nemzetközi versenyben, alkalmazása stratégiai cél lehet a világ vezető gazdaságai számára. Jelentőségét részben az a sajátossága adja, hogy határokon átnyúló, autonóm rendszereket alapozhat meg, működtetése ezért szuverenitási, szabályozási és kockázati szempontokat is felvet - írták. Az alapítók között megtalálhatók a közszféra szereplői, a felsőoktatás és a tudományos szféra intézményei, szakmai szervezetek és vállalkozások is.

Az elnökség tagjai Balogh Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fenntartható pénzügyekért és felügyeleti koordinációért felelős igazgatója, Erényi István, az ITM szakpolitikai tanácsadója, Fischer Bálint, a Dorsum Zrt. innovációs igazgatója, Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke, Karlócai Balázs az Idomsoft Zrt. vezérigazgatója, Pataricza András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) egyetemi tanára és Suppan Márton, a Peak Financial Services vezérigazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #3
    Értem! Eddig az állam sok pénzt tesz bele, amit káderek jól felélnek.

    Privátszektor szerepe????
  • VolJin #2
    A gittegylet buborékfújás közben fingot reszel...
  • Ellaberin #1
    Végig olvastam, pedig a palkovics szónál minden agysejtem tiltakozott, hogy ne irtsam már őket....