MTI

Kriptovalutákkal csaló izraelieket tartóztattak le

Letartóztattak 26, kriptovalutákkal csaló izraelit - jelentette a Jediót Ahronót. Az izraeli rendőrség és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közös nyomozása alapján azzal gyanúsítják a letartóztatottakat, hogy becsapták külföldön élő ügyfeleiket, akiknek befektetési lehetőséget ígértek virtuális valutákkal, majd az ügyfelek által átutalt jelentős pénzösszegek eltűntek.

A bűnüldözők a két fő gyanúsítottat - Tel-Aviv környékén élő, harmincas éveikben járó izraelieket - a bíróság elé vitték, hogy őrizetbe vételük meghosszabbítását kérjék. Az átverés úgy működött, hogy általuk "majmoknak" nevezett marketinges csoportokat alkalmaztak, amelyek telefonon rábeszélték a világ minden részén élő gyanútlan külföldi ügyfeleiket, hogy pénzüket fektessék kriptovalutába.

Eleinte kis, 1000, 2000 dolláros összegek után nagy nyereséget jeleztek számukra, és az ügyfelek akár ki is vonhatták befektetéseiket, együtt az új ügyfeleknek járó bónuszokkal. Később, amikor ezen felbuzdulva az ügyfelek jelentősebb összegeket, több tízezer és százezer dollárt is befektettek, és már komolyabb nyereséghez kellett volna jutniuk, de többé már nem találták meg a csalókat, mert a vállalkozásokat megszüntették, vagy bizonyos esetekben más néven működtették tovább, miután eltűntek a rájuk bízott pénzzel.

Az izraeli rendőrség szerint a gyanúsítottak több tízmillió sékelhez (több milliárd forinthoz) jutottak ezzel a módszerrel. Az elmúlt hónapban végzett titkos nyomozás megtalálta azt a tel-avivi irodát, ahol több mint húsz alkalmazott amerikaiak átverésével foglalkozott. A rendőrség házkutatást tartott, lefoglalta a számítógépeket és a digitális adathordozókat, amelyekben reményeik szerint bizonyítékokat találnak a további nyomozáshoz és a vádirathoz. A letartóztatottak ügyvédjei szerint védenceik tisztes üzletemberek, és tévedés történt, amire a későbbiekben majd fény derül. Az izraeli letartóztatás része volt egy, a világ számos bűnüldöző szerve által összehangolt, egyidejű akciónak - közölte a rendőrség, de további részletekkel nem szolgált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!