Gyurkity Péter

Szépen növekszik a Steam tábora

Az online platformon egyszerre már csaknem 30 millió felhasználó találja meg szórakozását.

A Valve szolgáltatása viszonylag gyakran szerepel híreinkben, mostanában azonban elsősorban a saját kütyü kapcsán számoltunk be az újabb és újabb fejleményekről, legutóbb például arról írtunk, hogy már videóban látható a Steam Deck. Most a Steam táborának növekedése révén érkezünk el friss mérföldkőhöz, ami részben a pandémia következménye.

A Steam hivatalos oldalán találjuk meg az érdekes bejelentést, amelyben arról számolnak be az illetékesek, hogy az utóbbi napokban már egyszerre 29 millió regisztrált tag volt jelen nap mint nap a portálon, illetve vette igénybe annak szolgáltatásait. A fenti szám leginkább azért érdekes, mert alig 3 héttel ezelőtt még 28 milliónál állt a mutató, vagyis nemcsak az ünnepek alatt, hanem azt követően is kitartott a folyamatos növekedés, amit ezúttal is több eltérő indokkal magyaráznak. Egyrészt a cég saját fejlesztései, így például a CS:GO és a Dota 2, kifejezetten jól szerepelnek, mindkét cím több mint 750 ezer aktív játékossal büszkélkedhetett (a bejelentést megelőző 24 órára vonatkozóan), míg a PUBG: Battlegrounds közelmúltban végrehajtott váltása az F2P-modellre szintén hozzájárult a növekedéshez.

Minden jel arra mutat, hogy viszonylag gyorsan átlépik majd a 30 milliós álomhatárt, ami többek között azért lenne izgalmas fejlemény, mert az ünnepi időszak utáni hetekben általában jelentős visszaesés mutatható ki az aktív felhasználók számában, ez viszont idén egyelőre még várat magára. Igaz, mindössze 4 héttel vagyunk az új év kezdetétől, viszont mostanra már jelentkeznie kellett volna a szokásos csökkenésnek, ennek elmaradása azonban arra utal, hogy a pandémia, illetve az annak kapcsán ismét bevezetett korlátozások hozzájárulnak a növekedés fenntartásához, legalábbis a Steam esetében. Azt persze még nem tudjuk, hogy az idei évben milyen új rekordot állítanak majd fel, ez viszont nyilván jóval magasabb szinten lesz, mint bármikor korábban.

Eközben a Steam Deck is újabb funkcióval bővült, amelynek révén automatikusan frissül a felhőben tárolt mentések adatbázisa, amint felfüggesztjük az éppen futó játékot vagy magát a készüléket. A hivatalos dokumentációban a Dynamic Cloud Sync néven említik meg a funkciót, ezt viszont a játékfejlesztőknek is támogatniuk kell majd saját fejlesztéseikben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Botond #5
    Hát ugye apró részlet, de le kellett. Ha emlékszel az egész steam is azzal indult, hogy megvettek egy csomó játékot steamworks címnek, ami azt jelentette, hogy ha dvd-n vetted meg akkor is be kellett regisztrálni a steamre.
    Én is így lettem felhasználójuk, hogy a civ5 steamworks cím lett.
    Szóval, de meg kell venni, ez az iparági sztenderd, mindenki így csinálja.
  • zola2000 #4
    Az IT már csak ilyen, ha van egy "legjobb kereső" az kvázi monopóliummá válik (google) van egy legnagyobb videómegosztó szintén (YouTube) a steam is pont ilyen.
  • robicarlos6 #3
    Hol van? +1 dolog amit fikázni lehet mást nem ért el..
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Lefizetés és ingyen osztogatás nélkül sohasem jutott volna el az Epic Store oda, ahol most van, okosan csinálták.

    Steam volt az első, szinte monopóliumuk volt. 5 éve el sem hittem volna, hogy ezzel versenyezni lehet.
  • robicarlos6 #1
    Ez ilyen... és nem kellett lefizetgetni a kiadókat,nem kellett dollárszázmilliókat költeni ingyen osztásra...