Gyurkity Péter

Felújított iPhone 11-et árul az Apple

Előny a némileg alacsonyabb ár, viszont a készlet korlátozott.

Az Apple hagyományosan nemcsak vadonatúj, hanem felújított készülékeket is forgalmaz, ezek megtalálhatók a cég saját hivatalos oldalán, pontosabban az amerikai online boltban, ahol válogathatunk a különböző régebbi modellek között. Most az iPhone 11-sorozat korábban értékesített, azóta pedig visszaérkezett és módosított példányai is felbukkantak itt, így némileg vonzóbb ajánlatokat látunk.

A cég a tavaly bemutatott iPhone 12-széria mellett a 6,1 hüvelykes iPhone 11 és az iPhone XR típusokat is forgalmazza, ezekből szintén beszerezhetünk új példányokat, ám az iPhone 11 Pro és Pro Max csak külsős forgalmazókon keresztül megvásárolható. A felújított telefonok esetében azonban a teljes sorozat rendelkezésre áll, bár a példányszám korlátozott, viszont a hivatalos boltban már mindhárom modell felbukkan, vagyis akinek megfelel egy korábban értékesített, azóta új akkumulátort és külsőt kapott készülék, az szintén bevásárolhat itt, nem beszélve arról, hogy az Apple ugyanazon 1 éves garanciát adja ezen példányokhoz, mint az új kütyükhöz. Az említett korlátozott darabszám viszont komoly akadályozó tényező, ez általában mindig alacsony szintről indul és később bővül ki további készülékekkel, így a korán érkezők járnak igazán jól.

Ami az árakat illeti, ezek némileg alacsonyabbak a megszokottnál, az iPhone 11 felújított példányai például 549 dollárba kerülnek (128 GB-os belső tárolóval), ami 100 dolláros „kedvezményt” jelent. A némileg nagyobb, 5,8 hüvelykes panellel érkező iPhone 11 Pro a maga 256 GB-os tárolójával már 849 dollárt kóstál, ez viszont még mindig kedvezőbb, mint az eredeti, 999 dolláros ár, miközben a Pro Max esetében már akár 179 dollárt is elér a különbség, attól függően, hogy mekkora tárolóra áhítozunk – a 64 GB-os példányok 849 dollárba, a 256 GB-os telefonok pedig 929 dollárba kerülnek. Könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetekben egyéb forgalmazók még alacsonyabb árakkal kecsegtetik majd a vásárlókat, így a türelmesebb felhasználók is jól járhatnak majd.

A napokban már írtunk arról, hogy a cég nagyon jól teljesített az utolsó negyedévben, most pedig a nagy rivális Google közölt szép számokat. Az anyacég Alphabet jelentése szerint 31 százalékkal növelték a bevételt, ennek nagy részét ismét a reklámok tették ki, vagyis itt még inkább a szolgáltatásokon van a hangsúly, ahogy azt megszokhattuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dobronski #7
    Minden iphone cikk alatt van egy
    Az ÁjFAuN rÓsSz xD
    Ember
  • M2 #6
    Ennyi butaságot honnan tudsz szedni?
    Gyakorlatilag az első mondatodból kiderül, hogy igaza volt. Így már a többit teljesen felesleges volt begépelned.
  • kvp #5
    "Látszik hogy nem volt még Apple készüléked...."

    Az utolso egy powerpc desktop volt classic macos-el. (szvsz. meg megvan valahol a kacatok kozott, amikor elraktam meg ment) Azota nem igazan sikerult hasznalhato cuccot gyartaniuk. Minek szivassam magam ha letezik rendesen mukodo keszulek is mas gyartotol? (a legtobb gyarto nem hajlando polikarbonat elolapos kijelzot hasznalni, ezert tornek szinte mindentol)

    "Mit ertesz az "iszonyu sok" hibas alatt?"

    https://discussions.apple.com/thread/251915985
    https://discussions.apple.com/thread/251954578
    https://discussions.apple.com/thread/251806574
    van meg par topic...

    Nekem az ismeretsegi koromben tobb problemas keszulek is van. Vadonat uj keszulekek. Mondjuk eleg sokan hasznalnak iphone-t a kornyezetemben es szinte mindenki cserelt a 12-esekre amikor kijottek. (nekem jelenleg egy kinai gyarto viz es utesallo androidosa van, mert minden gyengebb hamar torne es meg csap alatt elmosni se lehet oket, elotte egy sony viz es utesallo volt, meg az is mukodik, de mar nagyon elavult, a sony meg nem gyartotta tovabb az utesallo vonalat, a legelsom anno egy ericsson T20-as volt, autoipari ABS haz, polikarbonat kijelzo, az is sokmindent kibirt, sot azon hasznaltam eloszor mobilnetet a Balaton kozepen egy hajon ulve, az elvirat neztem meg, meg mukodik, csak az aksija halt meg reges-regen)

    Nem mintha a samsung jobbakat gyartana, az oled-jeik kepminosege botranyos, a gammat szoftverbol felnyomjak rajtuk, hogy legyen eleg fenyerejuk, csak igy elmaszik a szinhuseg az also tartomanyban. Es meg noi kezben, tokkal egyutt is hamar tornek. (a szo szerint kifolyt kijelzotol a pokhalos de mukodik-ig mindenfele akad) A robbanos tipusokrol nem is beszelve, az meg nagyobb gaz volt.

    ps: Hagyomanyosan minden paros iphone tervezesi hibas szokott lenni. A rosszul tartodtol kezdve az egyszer osszehajthaton es a hirtelen kikapcsolosokon at a mostani 12-es, alltaban is melegszik es merul megoldasig.
  • Sequoyah #4
    Mit ertesz az "iszonyu sok" hibas alatt? Azt hogy 0? Senkitol nem hallottam meg ilyen panaszt rajtad kivul, pedig meg kisebb problemakkal is tele szokott lenni a net...

    Es igen, ha egy szinte nem hasznalt telefont kijavitanak es kvazi uj allapotban eladjak $100-al olcsobban, akkor igen, ez egy teljesen jol hangzo uzleti modell. Ez teljesen szokvanyos modszer barmilyen termek eseten. En igy vettem pl furogepet is, es meg nem mondom hogy nem teljesen uj az amit kaptam, viszont sporoltam vele.
  • VolJin #3
    A hülyének is megéri helyett, csak a hülyéknek éri meg...
  • monk00 #2
    "alltaban is tulmelegszik, gyorsan lemerul, fako a kijelzoje"

    Látszik hogy nem volt még Apple készüléked....
  • kvp #1
    Tehat a gyari hibas, de eladott, majd garancialis cserere visszakuldott peldanyokat, a javitas utan par szazalekkal olcsobban adjak? (rendes garancia nelkul, mert hogy felujitott) Mindezt ugy, hogy a vadonatuj peldanyok kozott is iszonyat sok a hibas. (alltaban is tulmelegszik, gyorsan lemerul, fako a kijelzoje, stb.)