Gyurkity Péter

Erőre talált a telefonpiac az év végén

Az Apple javított leginkább pozícióján, míg a teljes év visszaesést mutatott.

A tavalyi évben elsősorban a pandémia okozott komoly változásokat a legtöbb piacon, ezt az okostelefonok területe is alaposan megérezte, amit a most közölt friss adatok is szépen mutatnak. A Huawei a szankciók miatt is visszaesett, ezt három ottani riválisuk is ki tudta használni, az év végén viszont az Apple szerepelt az első helyen.

Az IDC tette közzé saját felmérését január végén, ebből jól látszik, hogy az utolsó negyedévben az Apple lett az első, mégpedig 22 százalékot javítva saját korábbi eredményén. Második volt a Samsung, amely 6 százalékos növekedést tudott felmutatni, a harmadik és a negyedik helyre pedig a Xiaomi és az Oppo jött fel, ők elsősorban a Huawei zuhanását használták ki. A teljes évre vonatkozóan visszaesést mértek a piacon, a Samsung azonban a forgalom csaknem 10 százalékos csökkenése ellenére is első tudott maradni, mögöttük az Apple visszavette a második helyet, a Huawei pedig már csak a harmadik volt. Negyedik lett a Xiaomi, ötödikként pedig a Vivo szerepel a listán, amely azt mutatja, hogy a Samsung és a Huawei kivételével a pandémia ellenére mindegyik másik cég növekedést tudott felmutatni.


Ennek fényében nem túl meglepő, hogy az Apple a maga részéről rekord bevételről számolt be, itt teljesen egyértelmű az első 5G-s iPhone-telefonok jó szereplése. Tulajdonképpen minden terméket illetően két számjegyű növekedésről adtak hírt, miközben a Samsung vegyes képet mutatott, hiszen bár a teljes cég jól teljesített, a telefonos részleg bevétele és profitja már csökkent. Az LG esetében gyakorlatilag ugyanezt látjuk, igaz náluk egyenesen veszteséges lett a mobilos ág, saját jelentésük szerint itt is a többi részleg mutatott szép számokat, nem véletlen, hogy a mobilos divízió kapcsán nemrég a teljes kivonulás ötlete is felmerült.

A Counterpoint Research szintén közzétette saját anyagát, ebben hasonló számokat látunk, bár ötödikként ők az Oppót említik meg. Megjegyzik továbbá, hogy a HMD Global alig 2,77 millió Nokia-okostelefont szállított le a tavalyi utolsó negyedévben, ami esetükben stagnálást jelent 2019-hez képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!