Gyurkity Péter

Sokan hiszik, hogy 5G-vel rendelkeznek

Az amerikai iPhone-tulajdonosok fele véli tévesen, hogy már ilyen készüléke van.

Érdekes felmérés eredményeit tették közzé a napokban, közvetlenül az új iPhone-generáció hivatalos bemutatkozása előtt. Ebben számos furcsa számot találunk, a jelek arra utalnak, hogy meglehetősen nagy a zűr a fejekben az 5G körül, ami különösen a fiatalok és az iPhone-készülékkel rendelkezők körében látványos.

A Global Wireless Solutions (GWS) által közzétett anyagban kiemelik, hogy az USA-ban megkérdezett iPhone-osok csaknem fele, egészen pontosan 49 százaléka véli úgy, hogy már 5G-képes telefonnal rendelkezik, miközben az Apple csak most kedden rántja le a leplet első ilyen megoldásairól, ez tehát mindenképpen lehetetlen. A fenti adat persze pusztán a globális szegmens egyetlen apró szelete, legalább ilyen fontos, hogy a nagyjából 5 ezer résztvevő 29 százaléka nem biztos az 5G-támogatás jelenlétében, miközben az 1981 és 1996 között születettek, vagyis a 24 és 39 év közötti telefonosok a legbiztosabbak abban, hogy már az ötödik generációs elérést támogató kütyüt használnak – ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez valóban így is van.

A bizonytalanság (és a tudatlanság) ellenére igencsak magas azok aránya, akik érdeklődnek az új technológia iránt, 76 százalék jelezte ugyanis, hogy várják az innováció megvalósulását és elterjedését. Legalább ennyien gondolják azonban úgy, hogy az idei évben már biztosan nem lesznek kézzelfogható előnyei az 5G-nek, ezt inkább az évtized közepére vetítik előre, vagyis azzal nagyjából tisztában vannak, hogy a mindennapokban még néhány évre lesz szükség a konkrét előrelépéshez. A legfontosabb kritériumnak az árakat tartják, 38 százalék jelölte be azon választ, miszerint nem szeretnének többet fizetni ezen telefonokért, míg a jóval gyorsabb adatátvitel a várható előnyök között végzett az első helyen.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a válaszadók nagyjából egynegyede nincs tisztában azzal, hogy saját telefonja 5G-hálózatra csatlakozik-e fel, miközben ennél is többen (38 százalékban) nem tudják, hogy szolgáltatójuk kínál-e ilyen új elérést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Nagyon jo, ez olyan mint amikor kijott az a hoax, hogy a szoftverfrissitestol vizalloak lettek a regi telefonok is es sokan ki is probaltak... :-D Csak most a halozat tulajdonosai nyomatjak az atverest. Mondjuk ha nem lehet eszrevenni a kulonbseget (es hogyan lehetne ha a valodi meg nem mukodik), akkor ez sokat elarul az 5G szuksegessegerol. (low power IoT rendszerekhez es online jatek streaming-hez persze kell, de az atlag telefontulajnak a 3G is boven sok)
  • cateran #3
    En imadom ekezni az amcsikat, de ez nem feltetlen az atlag Beno hibaja per pillanat...Szokasos Apple+AT&T atveres (mondjuk ettol meg nem tul eszesek...de hat vegtere is iPhonejuk van....mindent elarul)

    https://www.theverge.com/2019/2/4/18211044/apple-att-5g-e-network-icon-iphones-misleading-ios-software-update-beta

    https://www.theverge.com/2012/3/8/2853128/in-a-triumph-of-marketing-at-t-upgrades-apples-iphone-to-4g
  • UUUU #2
    Szegenykeim sotetek, de legalabb elmondhatjak magukrol, hogy van iPhonejuk, ami aztan tenyleg meno.
  • Palinko #1
    Jó hát az emberek többsége nem igazán ért a tech-hez szóval ha elég embert megkérdeznek ez simán kijön. Drága volt ez a "legjobb" biztos van benne minden is.

    A másik faktor meg hogy az 5G-t évekig emlegették, chipgyártás szintjén is stb stb szóval valóban minden héten találkozhattál vele itt vagy ott. Így valóban lehet az átlag embernek az az élménye hogy ez már egy bevett technológia és beépítették már sok telefonba.