Franczy

Itaniumos sebességtesztek

A neves website, a Tweakers.net szerencsés helyzetbe került a napokban, hiszen tesztelésre kaptak egy Intel Itanium processzorra épülő konfigurációt.

Mint gondolom többen tudjátok, az Itanium a chipgyártó óriáscégnek, az Intelnek az egyik legújabb, 64 bites fejlesztése, melyet elsősorban szerverekbe szánnak majd. Megjelenési időpontja még mindig kérdéses, az Intel már többször is elhalasztotta a dolgot.


A tesztgép alapját egy Intel 460 GX chipsetre épülő duál Socket M-es alaplap képezte, melybe egy 667 MHz-en ketyegő Intel Itanium processzor került. A gépben ezenkívül még 512 MB PC100-as SDRAM memória és egy ATI RAGE 128-as grafikuskártya kapott helyett, míg az operációs rendszer szerepét a Whistler Advanced Server 64 bites (Beta 1, Build 2296) verziója töltötte be. A tesztelőknek sajnos nem volt engedélyük arra, hogy fényképeket készítsenek a konfigurációról, annyit azonban még elárultak, hogy a gépben lévő ventillátorok akkora zajt csaptak, mint egy porszívó.


Ezen az elég "egzotikus" konfiguráción az olyan jól bevált tesztprogramok, mint a Sisoft Sandra, a Sysmark 2000, vagy a 3DMark 2000 nem akartak működni, így egyéb tesztprogramok után kellett nézni. Az is tény, hogy jelenleg még egyetlen egy Windows-os platformra írt IA-64-es szoftver sem létezik, így egyelőre pont a processzor erősebb oldalai maradnak titokban.


Először RC5-tel tesztelték az Itanium procit, bár inkább ne tették volna, hiszen ebben a tesztben siralmasan teljesített az Intel újdonsága. Az Itanium 96 kkeys/s-os teljesítményét még egy "őskori" 486 processzor is túl tudja szárnyalni. Az RC5-öt ugyan x86-os processzorokhoz fejlesztették ki, de ilyen rossz teszteredményekre senki sem számított.


Következő lépésként egy apró kis sakkprogrammal tesztelték az Itanium elágazás-előrejelző képességeit. Ebben a tesztben egy Pentium 100-as processzornál is kisebb teljesítményre volt csak képes a proci, míg az 1.5 GHz-es Pentium 4 körülbelül 20-szor volt gyorsabb nála.

A Stream nevű programban, mely a memóriasávszélességet tesztelte, az Itanium majdnem elérte egy 200 MHz-es Pentium chip teljesítményét, ezenkívül a proci hasonlóan gyengén szerepelt a FlaskMPEG és a TestCPU programokban is.

Ezekhez a siralmas eredményekhez azonban hozzá kell tenni, hogy egy nem végleges verziójú hardverről, és egy béta állapotú operációs rendszerről van szó, és az említett alkalmazások egyáltalán nem IA-64-es architektúrára lettek optimalizálva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Coine #6
    Ez még semmit nem jelent, remélem :))
    Béta oprendszer (winydows)
    Béta vas
  • ixyon #5
    ok, tévedtemm!
  • Andris #3
    Intel nyomul, felülmúlta önmagát :)
  • ixyon #1
    ezzel a teszttel adtak 1 pofont a zarnak, mert az itanium sebességén kívül hála istennek mindent jól tükröz, de azzal kapcsolatban annyit tudtunak meg, mintha 1 forma1es kocsit elindítanánk 1 off-road versenyen, és megmérnénk az idejét

    ennek qrvára semmi értelme, mert ki a fax fog venni P4-et amíg nincs hozzá sem oprendszer, sem szoftver?